Élő Kolozsvári Rádió

Romániában minden hetedik ember lakhelyet változtatott az elmúlt 8 évben

Románia minden hetedik-nyolcadik lakosa lakhelyet változtatott az utóbbi nyolc évben – az Erdélystat.ro statisztikai portál tegnap (hétfőn) közzétett elemzése szerint.

Az országban 2012 és 2019 között 2,2-2,6 millió ember, azaz a lakosság 12-15 százaléka változtatta meg a lakhelyét az ország egyik településéről a másikra költözve.

Leginkább Bukarest-Ilfov régió vonzotta a lakosságot. Erdélynek is pozitív az egyenlege. A többi romániai régióból viszont többen költöztek el, mint ahányan beköltöztek.

Erdélyen belül a fő befogadó vidék Temes és Kolozs megye volt. Temes megyébe 6,1 százalékkal többen vándoroltak Románia más régióiból, mint amennyien romániai településekre vándoroltak el a megyéből. A „migrációs nyereség” Kolozs megyében 5,4 százalék. Másodlagos bevándorlási célpont Szeben, Brassó, Arad és Bihar megye volt. A többi erdélyi megye belső vándorlási veszteséget könyvelt el ebben az időszakban.

Erdélyben a fő bevándorlási célpontok a nagyvárosi vonzáskörzetben levő települések voltak. Ezekbe a nagyvárosokból is sokan kiköltöztek, így a nagyvárosok többsége is veszített a lakosságából. Az erdélyi nagyvárosok közül egyedül Kolozsvárnak pozitív az egyenlege, de az igazi nyereséget a város szomszédságában levő községek (elsősorban Szászfenes, Apahida és Kisbács) könyvelhették el.

Az Erdélystat elemzői szerint az erdélyi nagyvárosok vonzáskörzetében levő községek népessége évi három százalékkal nőtt 2012 és 2019 között. Ezek a települések nyolc év alatt nagyjából a lakosságuk egynegyedével gyarapodtak.

MTI

Szerkesztő: kristalybea, 2021 október 12, 11:28

Etichete:
Erdélyiek a magyar állami kitüntetések díjazottjai között
Ajánlatok péntek, 2024 március 152024 március 15, 07:07

Erdélyiek a magyar állami kitüntetések díjazottjai között

Idén is számos erdélyi vagy erdélyi származású személy kapott magyar állami kitüntetést a nemzeti ünnep...

Erdélyiek a magyar állami kitüntetések díjazottjai között
Románia megnyerte a Verespatak-pert
Ajánlatok szombat, 2024 március 92024 március 9, 07:49

Románia megnyerte a Verespatak-pert

Romániának adott igazat a Beruházási Viták Rendezésének Nemzetközi Központjának nemzetközi választottbírósága a verespataki...

Románia megnyerte a Verespatak-pert
Aláírták a kolozsvári valamint a Iaşi-i regionális sürgősségi kórházra vonatkozó építési szerződéseket
Ajánlatok szerda, 2024 február 282024 február 28, 11:24

Aláírták a kolozsvári valamint a Iaşi-i regionális sürgősségi kórházra vonatkozó építési szerződéseket

Bukarestben, a Victoria-palotában szerdán megtartott eseményen jelen volt Marcel Ciolacu miniszterelnök, az egészségügyi miniszter,...

Aláírták a kolozsvári valamint a Iaşi-i regionális sürgősségi kórházra vonatkozó építési szerződéseket
Megerősítik a román hadsereget
Ajánlatok csütörtök, 2024 február 222024 február 22, 09:24

Megerősítik a román hadsereget

A Legfelsőbb Védelmi Tanács tegnapi ülésén a román hadsereget megerősítő intézkedéseket rendelt el és az ország kiberbiztonságát...

Megerősítik a román hadsereget
Ajánlatok csütörtök, 2024 február 222024 február 22, 09:09

Indul az F2F-Fiatalok a fiatalokért mentorprogram harmadik kiadása

Megnyílt a jelentkezés az F2F-Fiatalok a Fiatalokért ingyenes vállalkozói mentorprogram harmadik kiadására – közölte a Kreatív...

Indul az F2F-Fiatalok a fiatalokért mentorprogram harmadik kiadása
Ajánlatok hétfő, 2024 február 122024 február 12, 11:54

Kibertámadás miatt nem működik több kórház informatikai rendszere

Alexandru Rafila egészségügyi miniszter szerint hétfő délelőtt országszerte 15-20 kórháznak vannak problémái a Hippokratész elnevezésű...

Kibertámadás miatt nem működik több kórház informatikai rendszere
Ajánlatok hétfő, 2024 február 122024 február 12, 08:49

Újabb csalásra figyelmeztet a rendőrség

A közösségi oldalakon terjedő újabb csalási módszerre hívja fel a figyelmet a...

Újabb csalásra figyelmeztet a rendőrség
Ajánlatok csütörtök, 2024 február 82024 február 8, 08:55

Polgármester: a huzat miatt omlott le egy Szeben megyei iskola álmennyezete

A huzat miatt omlott le a Szeben megyei Ladamos községhez tartozó Alamor falu általános iskola egyik osztálytermének galambok által...

Polgármester: a huzat miatt omlott le egy Szeben megyei iskola álmennyezete