Élő Kolozsvári Rádió

Koronavírus-körkép: hol halad jól az oltáskampány?

A negatív rekordok döntögetésével Románia jelenleg a koronavírus által leginkább sújtott országok közé tartozik.

Napi több mint 10 ezer új fertőzöttel a 6. helyet foglaljuk el a világ országai között, míg a koronavírusban elhunytak lakosságarányos számát tekintve az első helyen állunk. Eddig az ország lakosságának csupán 29 százalékát oltották be teljeskörűen. Ezzel világviszonylatban Románia a 111. helyen áll.

A fertőzöttek kezelésében több ország ajánlotta már fel a segítségét, a WHO pedig egy delegációt küld Romániába felmérni azt, hogy egy olyan országban, ahol az összes nemzetközileg elfogadott vakcina elérhető, miért ennyire alacsony az átoltottság.

Az oltás terén ezzel szemben a világ egyre több országa éri el a közösségi nyájimmunitást. Ennek köszönhetően a szigorításokból is egyre kevesebb jut adott országok lakosainak.

A koronavírus terjedése a világ másik felén fekvő Ausztráliát sem kímélte az elmúlt hónapokban. A hatóságok ez idő alatt rendkívül szigorú lezárásokat alkalmaztak a vírus terjedésének megfékezése érdekében. Most viszont elérkezett az enyhítések szakasza. Sydney iskoláiba mintegy négy hónap után térhetett vissza több ezer diák. Ausztrália legnagyobb városa enyhített a korlátozásokon azt követően, hogy jelentősen megemelkedett a beoltottak száma. A vártnál gyorsabb oltásfelvétel néhány nappal előre hozta a korlátozások további feloldását, miután Új-Dél-Walesben, amelynek Sydney a fővárosa, a teljesen beoltottak aránya meghaladta a 80 százalékot a 16 éven felüliek körében. A korlátozások feloldása értelmében már nem kell maszkot viselni az irodákban, és a gyülekezési szabályokon is enyhítettek. Újra kinyithatnak a szórakozóhelyek, amelyek immár korlátlan számú vendéget fogadhatnak. A tömeges oltás üteme alapján november vége felé az arra jogosult lakosság 99 százaléka be lesz oltva.

Az Amerikai Egyesült Államokban elrendelték, hogy 21 hónap után ismét megnyissák a határokat a tömegturizmus előtt. A Fehér Ház bejelentése szerint november 8-a után az immunizált turisták újra beutazhatnak az országba. Az számít oltottnak, akit az USA-ban vagy a WHO által elfogadott vakcinával immunizáltak. Az államokban mintegy 60 százalékos jelenleg a teljeskörűen beoltott személyek aránya, és szeptemberben ott is elérhetővé tették a koronavírus elleni vakcina harmadik dózisát.

Európához közeledve: Izraelben több mint 6 millió tizenkét évesnél idősebb személyt oltottak már be legalább egyszer a Pfizer/BioNTech vakcinájával: ez az ország lakosságának több mint 66 százalékát jelenti. Az országban az utóbbi hetekben lassult a járvány terjedése, és a kórházban kezelt betegek aránya is javult, 77 százalékban oltatlanok betegedtek meg súlyosan. Az egészségügyi minisztérium szerint a mostani csökkenő adatok a járvány negyedik hullámának visszavonulását jelzik. Hozzáteszik, hogy amennyiben ez a tendencia folytatódik, akkor Izraelben véget ér a negyedik hullám.

Ausztriában az oltóbuszok a legnépszerűbbek. Oltóhajó, oltás a koncerten, a cirkuszban, a lakótelepeken, a szupermarketben és a bevásárlóközpontban – Bécsben egész nyáron át a legváratlanabb helyeken, előzetes regisztráció nélkül lehetett koronavírus elleni oltást kérni. A fővárosban jelenleg a lakosság 64 százaléka kapta meg legalább az első COVID-19 elleni oltását, a teljes védettséget a lakosság 61 százaléka szerezte meg az egy- illetve kétadagos oltásokkal. A 30 és 50 év közötti korcsoport átoltottsága 70 százalékos, az 50 és 80 év közöttieké 80 százalék, az ennél idősebbeké pedig 90 százalék körüli.

Franciaországban a koronavírus-járvány hat hete javuló tendenciát mutat, így a megyék felében megszüntették a maszkviselési kötelezettséget az általános iskolák tanulói számára. Az oltásra jogosult franciák 86 százaléka kapta meg eddig legalább az első oltást, míg 84 százalékuknak már mindkét dózist beadták. Az oltóközpontok országszerte bezártak, vakcinát az iskolákban, a háziorvosoknál és a gyógyszertárakban lehet még igényelni, miközben a társadalombiztosítás munkatársai egyesével keresik fel és próbálják meggyőzni a még be nem oltott idős vagy veszélyeztetett lakosokat. A kórházban kezelt koronavírusos betegek száma naponta százzal csökken, míg a napi esetszám átlaga hétről hétre 20-30 százalékkal javul. Ugyanakkor a román állampolgárok Franciaország területére való belépéstét védettségi igazolványhoz kötötték.

Túllendült a nehezén Olaszország is, ahol elérték a közösségi nyájimmunitást. A hatvanmilliós ország 80 százalékát már átoltották. A járványbiztos tábornok azt nyilatkozta, hogy csak két hetet késtek, mivel eredetileg szeptember végére akarták elérni a 80 százalékos átoltottságot. Olaszország jelenleg fehér területnek számít, ami azt jelenti, hogy egyetlen tartományban sincsenek érvényben korlátozások. A kulturális intézmények: a mozik, színházak és koncerttermek esetében feloldották a nézőszám-korlátozást. A védőmaszk viselése ugyanakkor kötelező marad.

Birtalan Albert összefoglalója

Szerkesztő: kristalybea, 2021 október 19, 09:03

Mese #48: A jegesmedve
Főoldal szerda, 2024 március 202024 március 20, 18:16

Mese #48: A jegesmedve

Idén 70 éves a Kolozsvári Rádió – az ünneplés részeként 70 mesét válogattunk össze, amelyeket naponta osztunk meg...

Mese #48: A jegesmedve
Megmutatni a rádiót az interneten
Főoldal szerda, 2024 március 202024 március 20, 16:44

Megmutatni a rádiót az interneten

Ünnepi hetünk szombat reggeli Hangolójában azokkal beszélgettünk, akik a rádió hangjait láthatóvá teszik: azokat a kollégákat hívtuk...

Megmutatni a rádiót az interneten
Ingyenes múzeumlátogatás diákoknak
Főoldal szerda, 2024 március 202024 március 20, 16:24

Ingyenes múzeumlátogatás diákoknak

A gyerekek és fiatalok ingyen látogathatják a közintézményként működő múzeumokat és tárlatokat a szenátus által elfogadott...

Ingyenes múzeumlátogatás diákoknak
Választási megállapodást kötött az RMDSZ az EMSZ-szel és az MPE-vel
Főoldal szerda, 2024 március 202024 március 20, 15:54

Választási megállapodást kötött az RMDSZ az EMSZ-szel és az MPE-vel

Választási megállapodást kötött az RMDSZ az Erdélyi Magyar Szövetséggel (EMSZ) és a Magyar Polgári Erővel...

Választási megállapodást kötött az RMDSZ az EMSZ-szel és az MPE-vel
Főoldal szerda, 2024 március 202024 március 20, 14:44

Ezerarcú anyanyelvünk szolgálatában

A Termini magyar–magyar regionális nyelvi szótárról tartott előadást Benő Attila nyelvész, a BBTE Bölcsészettudományi Karának...

Ezerarcú anyanyelvünk szolgálatában
Főoldal szerda, 2024 március 202024 március 20, 13:35

Felfestőgépeket, elektromos utcaseprő gépeket vásárol a Kolozs Megyei Tanács

Több mint egymillió eurót fordít a közúti biztonság növelésére a Kolozs Megyei Tanács. Uniós forrásokból elektromos útfelfestő...

Felfestőgépeket, elektromos utcaseprő gépeket vásárol a Kolozs Megyei Tanács
Főoldal szerda, 2024 március 202024 március 20, 11:08

Hasznos tudnivalók: így lehet majd szavazni az európai parlamenti választásokon

A Román Rádiótársaság podcast-sorozatot indított YouPlusEU 2024 címmel, az Európai Parlament támogatásával. Ebben a részben arról...

Hasznos tudnivalók: így lehet majd szavazni az európai parlamenti választásokon
Főoldal kedd, 2024 március 192024 március 19, 17:23

Mese #47: A hold és a vízhordó leány

Idén 70 éves a Kolozsvári Rádió – az ünneplés részeként 70 mesét válogattunk össze, amelyeket naponta osztunk meg...

Mese #47: A hold és a vízhordó leány