Élő Kolozsvári Rádió

A Dollydoll nem csak egy baba

A Dollydoll babák mindegyikének sajátos személyisége van. Ezt erősítik azok a történetek is, amelyeket készítőjük Csikós Farkas Kata ír le róluk közösségi oldalán. Kata belevarrja ezekbe a játékokba a mindennapjait, az örömét, de talán olykor a bánatát is. Éppen ezért mondhatni, hogy ezek a gyermekjátékok tele vannak lélekkel.

Csikós Farkas Kata idén szeptemberig asszisztensként dolgozott a csíkszeredai sürgősségi kórház gyerekpszichiátriai osztályán, és bár nagyon szerette a munkáját, jó csapatban dolgozott, ahogy ő fogalmaz: a covid rálépett a tyúkszemére és ráébresztette, nem szabad az álmokat, terveket tologatni. Kata ezért úgy döntött ezután minden idejét a családjára és az általa készített babákra szenteli, egyre több odafigyeléssel építgeti vállalkozását.

A Kreatív Kiadó gondozásában jelent meg 2017-ben Csikós Farkas Kata Lázálom Lilivel című mesekönyve, amely kórházi alapszituációkat mutat be kisgyerekeknek. Kata asszisztensi munkája során tapasztalta, hogy sokkal kevésbé traumatikus a kórházban megtapasztalt élmény, ha játékosan közelítünk akár gipszeléshez, tűszúráshoz. Így látott napvilágot Dr. Lili, Fecsi, Szörcsi, Hosszúfül, Vatta Pál, Kázmér és még sokan mások. A könyv megjelenését követően Kata a Juventutti Alapítvánnyal együttműködésben iskolába, óvodákba látogatott, ahová az általa készített Dr. Lili baba is elkísérte, ketten mutatták be a gyerekeknek az egészségügyben használt eszközöket. A foglalkozások célja, hogy Dr. Lili meséin keresztül a szereplők elfogadhatóbbá tegyék a gyermekek számára a kórházi kezelések, vizsgálatok olykor ridegnek, vagy ijesztőnek tűnő valóságát.

Hogyan válik egy gyerekjáték társsá és milyen mértékben tud segíteni a traumafeldolgozásban? Az 1001 ötlet vendége Csikós Farkas Kata, a Dollydoll babák készítője. A műsor meghallgatható Spotify-on, vagy az alábbi lejátszóra kattintva.

Szerkesztő: Kristály Bea

Szerkesztő: kristalybea, 2021 november 1, 09:56

Nagyon sokan a marketinget egyenlővé teszik azzal, hogy mit és mikor posztolunk
1001 Ötlet hétfő, 2024 július 222024 július 22, 14:04

Nagyon sokan a marketinget egyenlővé teszik azzal, hogy mit és mikor posztolunk

A digitális marketing nemcsak arról szól, hogy a közösségi médiában posztolunk. Hogyan lehet megtalálni egy adott vállalkozás számára a...

Nagyon sokan a marketinget egyenlővé teszik azzal, hogy mit és mikor posztolunk
A pénzügyi tervet bármikor felül lehet írni, hiszen a külső-belső realitás is változik
1001 Ötlet kedd, 2024 július 162024 július 16, 13:42

A pénzügyi tervet bármikor felül lehet írni, hiszen a külső-belső realitás is változik

A Fiatalok a Fiatalokért vállalkozói mentorprogramra jelentkező csapatok marketing-, pénzügyi-, menedzsment- és hr-szakembereknek tehették...

A pénzügyi tervet bármikor felül lehet írni, hiszen a külső-belső realitás is változik
Kisvállalkozásban nagyon fontosak az emberi kapcsolatok
1001 Ötlet hétfő, 2024 július 12024 július 1, 14:30

Kisvállalkozásban nagyon fontosak az emberi kapcsolatok

A Fiatalok a Fiatalokért vállalkozói mentorprogramra jelentkező csapatok marketing-, pénzügyi-, menedzsment- és hr-szakembereknek tehették...

Kisvállalkozásban nagyon fontosak az emberi kapcsolatok
glamping
1001 Ötlet hétfő, 2024 június 242024 június 24, 15:19

Glamping: természetközeliség, nem elhanyagolható kényelemmel

Hogyan lehet egy hónapokon keresztül dédelgetett ötletről lemondani és milyen a családdal együtt vállalkozni? László Tamás és párja...

Glamping: természetközeliség, nem elhanyagolható kényelemmel
1001 Ötlet hétfő, 2024 június 172024 június 17, 14:53

„Egy szép szakma köré társul egy nagyon csúnya ipar. Ennek a kettősségét bírni kell”

„Bíztunk egymásban, hogy a legjobbat akarjuk magunk és egymás számára. Körülbelül ez így kezdődött, mint egy egyszerű haverség. És...

„Egy szép szakma köré társul egy nagyon csúnya ipar. Ennek a kettősségét bírni kell”
1001 Ötlet hétfő, 2024 június 102024 június 10, 15:36

Szociális érzékenyítés és olvasásnépszerűsítés egy vállalkozásba gyúrva

Erdélyben nem találkozunk túl gyakran azzal a jelenséggel, hogy sérült fiatalok megjelennek a munkaerőpiacon. A marosvásárhelyi Gemma...

Szociális érzékenyítés és olvasásnépszerűsítés egy vállalkozásba gyúrva
1001 Ötlet hétfő, 2024 június 32024 június 3, 11:53

A filmforgatások igazi svájci bicskája – de mi is pontosan a Rat Bag?

Bevehető-e Kolozsvárról a nemzetközi filmgyártás piaca? Prokop Bence – ahogy ő fogalmaz – a pult másik oldaláról érkezik. 17...

A filmforgatások igazi svájci bicskája – de mi is pontosan a Rat Bag?
1001 Ötlet hétfő, 2024 május 202024 május 20, 11:46

Alapítványnál dolgozni nem hobbi

Több mint tíz éve szerveznek a Yuppi önkéntesei élményterápiás táborokat diabéteszes, rákos és autoimmun betegségekkel élő...

Alapítványnál dolgozni nem hobbi