Élő Kolozsvári Rádió

Bölöni tippje: iksz

Bölöni László döntetlent jósol a szombati román-magyar Eb-selejtezőre.

Az egykori 108-szoros válogatott úgy véli, a román szövetségi kapitánynak gondot okoz a kapusok, illetve Bourceanu és Marica sérülése. Bonyolítja a képletet, hogy a magyar csapat új edzővel és elképzeléssel jön Bukarestbe. Döntetlen esetén a románok csoportelsők maradhatnak, míg a magyarok továbbjutási esélyei nem csökkennek drasztikusan.

A román fociválogatott tagjai akár hétezer eurós jutalomban is részesülhetnek, ha szombaton, majd a finnek ellen is győznek. A görögök elleni siker után már 3 ezer eurót kifizetett fejenként a szakszövetség, újabb háromezres tétel lenne esedékes, ha szombaton Bukarestben legyőzik Dárdai Pál tanítványait és szintén háromezer euró jár a finnek elleni idegenbeli diadal esetén.

Ehhez az összeghez még ezer eurós pótjutalom is társulna. A szakszövetség a csapat technikai stábját is jutalmazná, de eddig még nem derült ki milyen összegekről van szó.

Szerkesztő: , 2014 október 9, 18:13

Hírek vasárnap, 2025 május 42025 május 4, 08:51

Elkezdődött a szavazás az elnökválasztás első fordulójában

Csaknem 18 millió román állampolgárt várnak vasárnap az országszerte reggel 7 órakor megnyitott közel 19 ezer szavazóhelyiségbe, hogy a 11...

Elkezdődött a szavazás az elnökválasztás első fordulójában
Hírek csütörtök, 2025 május 12025 május 1, 10:52

Megállapodott az ásványkincsek kitermeléséről Ukrajna és az USA

Az Egyesült Államok és Ukrajna aláírta az ásványkincsek kitermeléséről szóló partnerségi szerződést – jelentette be Scott...

Megállapodott az ásványkincsek kitermeléséről Ukrajna és az USA
Hírek csütörtök, 2025 május 12025 május 1, 09:10

Románia növeli védelmi kiadásait

Románia 2030-ig fokozatosan növelni fogja a védelmi kiadásait – jelentette be Ilie Bolojan szerdán, a Legfelsőbb Védelmi Tanács tegnapi...

Románia növeli védelmi kiadásait
Hírek hétfő, 2025 április 282025 április 28, 15:51

Áram nélkül maradt Spanyolország és Portugália

Országos szintű áramszünet sújtja Portugáliát és Spanyolországot, több millió ember maradt elektromos áram nélkül. A spanyol rádiók...

Áram nélkül maradt Spanyolország és Portugália
Hírek péntek, 2025 április 182025 április 18, 07:20

Jócskán visszaesett tavaly Románia bortermelése

A kedvezőtlen klímaviszonyok, a jégeső és az aszály miatt 2023-hoz képest tavaly mintegy 19,8 százalékkal 3,7 millió hektoliterre csökkent...

Jócskán visszaesett tavaly Románia bortermelése
Hírek szerda, 2025 április 162025 április 16, 13:46

Diákok a kamera mögött

Kamerát cipelő diákok, állványok, fények, mikrofonok – sokemberes filmes stábot láthattak az elmúlt napokban azok, akik áthaladtak...

Diákok a kamera mögött
Hírek kedd, 2025 április 152025 április 15, 10:19

Messze Romániában volt a legtöbb kanyarós eset az Európai Gazdasági Térségben

Romániában a bejelentett kanyarós megbetegedések száma az Európai Gazdasági Térség országai által jegyzett esetek 85 százalékát tette...

Messze Romániában volt a legtöbb kanyarós eset az Európai Gazdasági Térségben
Hírek hétfő, 2025 április 142025 április 14, 14:25

Újjáépítik a németek pallóját Kolozsváron

Újabb gyalogoshíd épül Kolozsváron a Szamos felett: újjáépítik a németek pallóját. A polgármesteri hivatal rekonstruálni akarja a...

Újjáépítik a németek pallóját Kolozsváron