Tompa Ábel: az elődök nyomába lépve kell keresni, hogy mit adhatunk hozzá az előadáshoz
Pályakezdő művészek debütálnak a Csárdáskirálynő című operett pénteki és szombati előadásában a Kolozsvári Magyar Operában. Tompa Ábel fiatal karmesterrel beszélgettünk.
Az opera repertoárjának egyik legnépszerűbb előadásában Stázi szerepét ezúttal Modra Noémi énekművész formája meg, aki az évad elején szerződött az intézményhez. Zsigmond László, a Gheorghe Dima Zeneakadémia másodéves canto szakos hallgatója Edvin szerepében lép fel. Egy következő debüt Hary Judité, az opera magánénekeséé, aki Leopold Mária, Lippert-Weilersheim herceg feleségének szerepében látható.
A zenekar élén Tompa Ábel fiatal karmester debütál, aki jelenleg a Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem mesteri szakos hallgatója, Medveczky Ádám Kossuth-díjas karmester növendéke. 2021 óta a Magyar Állami Operaház karmester-asszisztense; karmesterként dolgozott a győri, a miskolci, a Karlovy Vary-i filharmonikusokkal, valamint a Budafoki Dohnányi Zenekarral, a Duna Szimfonikusokkal és a Magyar Rádió Zenekarával. 2019-től 2021-ig a Vígszínházban tevékenykedett korrepetitorként és hangszerelőként, és két éve alapította meg saját zenekarát, a Budapest Orchestra Projectet, amellyel koncertezett a Budai Szabadtéri Színházban és a Kolozsvári Magyar Napokon is.
Tompa Ábelt első körben arról kérdeztük, hogy mit tehet egy karmester, amikor ilyen minőségben debütál egy adott előadásban.
Muszáj megnézni az előadásról egy korábbi felvételt. Az ember, amikor egy ilyen kész produkcióban belecsöppen, már nem változtathat meg nagyon semmit, hanem az elődök nyomába lépve kell egy csomó mindent csinálnia. Ezeket kell szem előtt tartani, figyelve azokra a dolgokra, amelyek már be vannak állva, és amelyeken nem lehet változtatni. De érdemes megnézni azt is, hogy mik azok a maradék kis területek, ahol az ember még hozzá tudja adni a saját maga részét is.
A teljes beszélgetés meghallgatható a lejátszóra kattintva.
Beszélgetőtárs: Ferencz Zsolt
Szerkesztő: kristalybea, 2022 február 15, 16:12