Élő Kolozsvári Rádió

Felszámolják a SIIJ-t – mi jön utána?

Felszámolják a SIIJ-et, az igazságügyben elkövetett esetleges törvénytelenségeket kivizsgáló ügyosztályt.

A SIIJ székhelye. TVR-képernyőmentés

Az alsóház jogi bizottsága pénteken szavaz róla, majd a plénum elé kerül. A kormány már korábban jóváhagyta a felszámolást.

Nem egy ügyosztály keretében ugyan de mint ahogy mostanig ez után is ügyészek foglalkoznak az igazságügy törvénytelenségeivel – mondta el Csoma Botond RMDSZ-es képviselő. A változtatás lényege az, hogy például ne azok az ügyészek vizsgálják adott esetben a bírókat, akik döntéshozók egy olyan ügyben, amelyben ugyanezek az ügyészek a vád képviselői.

Az igazságügyben elkövetett esetleges törvénytelenségeket kivizsgáló ügyosztályt, ahogy mindenki ismeri a SIIJ-et alig néhány éve hozták létre, mert akkor úgy ítélték meg, hogy égető szükség van rá. Ha most megszüntetik, akkor miért hozták létre? Az igazságügyi felügyelet egy jelentése megállapította, hogy milyen zsarolásnak voltak kitéve többek között azok a bírók, akik a DNA által képviselt ügyekben nem a korrupcióellenes ügyészség javára döntöttek – mondja Csoma Botond. Ekkor született az a döntés, hogy meg kellene szüntetni a lehetőséget, hogy a bírók ilyen nyomásnak legyenek kitéve.

Csoma Botond

Ha azért hozták létre, hogy megszüntessnek egy problémát, ne legyen nyomás azokon a bírókon, akik egy-egy ügyben estleg nem a DNA-nak kedvezően ítéltek, akkor miért kell megszüntetni? Csoma Botond szerint nem váltotta be azokat a reményeket, amelyeket megalapításakor fűztek hozzá.

Az ügyosztály felszámolása nem mindenkinek tetszik, a Mentsétek meg Romániát Szövetség, azaz az USR volt igazságügyi minisztere Stelian Ion szerint meg kellene várni a Velencei Bizottság véleményezését „Ez a nagy sietség, amellyel az igazságügyi minisztérium megpróbálja elfogadtatni a törvénytervezetet, amellett, hogy nem helyénvaló, számos kérdést is felvet. Valószínűleg éppen az a sietség oka, hogy igyekeznek megkerülni a Velencei Bizottság véleményezését” – fogalmazott.

Korábban ügyészi és bírói szakszervezetek bírálták a különleges ügyészség felszámolását, többek között azért, mert szerintük olyan ügyészek veszik majd át az ügyeket, akiknek nincs kompetenciájuk korrupciós bűncselekmények kivizsgálására.

A teljes összeállítás a lejátszóra kattintva hallgatható meg.

Szilágyi Szabolcs összeállítása.

Szerkesztő: kristalybea, 2022 február 17, 16:00

Etichete:
Mese #48: A jegesmedve
Főoldal szerda, 2024 március 202024 március 20, 18:16

Mese #48: A jegesmedve

Idén 70 éves a Kolozsvári Rádió – az ünneplés részeként 70 mesét válogattunk össze, amelyeket naponta osztunk meg...

Mese #48: A jegesmedve
Megmutatni a rádiót az interneten
Főoldal szerda, 2024 március 202024 március 20, 16:44

Megmutatni a rádiót az interneten

Ünnepi hetünk szombat reggeli Hangolójában azokkal beszélgettünk, akik a rádió hangjait láthatóvá teszik: azokat a kollégákat hívtuk...

Megmutatni a rádiót az interneten
Ingyenes múzeumlátogatás diákoknak
Főoldal szerda, 2024 március 202024 március 20, 16:24

Ingyenes múzeumlátogatás diákoknak

A gyerekek és fiatalok ingyen látogathatják a közintézményként működő múzeumokat és tárlatokat a szenátus által elfogadott...

Ingyenes múzeumlátogatás diákoknak
Választási megállapodást kötött az RMDSZ az EMSZ-szel és az MPE-vel
Főoldal szerda, 2024 március 202024 március 20, 15:54

Választási megállapodást kötött az RMDSZ az EMSZ-szel és az MPE-vel

Választási megállapodást kötött az RMDSZ az Erdélyi Magyar Szövetséggel (EMSZ) és a Magyar Polgári Erővel...

Választási megállapodást kötött az RMDSZ az EMSZ-szel és az MPE-vel
Főoldal szerda, 2024 március 202024 március 20, 14:44

Ezerarcú anyanyelvünk szolgálatában

A Termini magyar–magyar regionális nyelvi szótárról tartott előadást Benő Attila nyelvész, a BBTE Bölcsészettudományi Karának...

Ezerarcú anyanyelvünk szolgálatában
Főoldal szerda, 2024 március 202024 március 20, 13:35

Felfestőgépeket, elektromos utcaseprő gépeket vásárol a Kolozs Megyei Tanács

Több mint egymillió eurót fordít a közúti biztonság növelésére a Kolozs Megyei Tanács. Uniós forrásokból elektromos útfelfestő...

Felfestőgépeket, elektromos utcaseprő gépeket vásárol a Kolozs Megyei Tanács
Főoldal szerda, 2024 március 202024 március 20, 11:08

Hasznos tudnivalók: így lehet majd szavazni az európai parlamenti választásokon

A Román Rádiótársaság podcast-sorozatot indított YouPlusEU 2024 címmel, az Európai Parlament támogatásával. Ebben a részben arról...

Hasznos tudnivalók: így lehet majd szavazni az európai parlamenti választásokon
Főoldal kedd, 2024 március 192024 március 19, 17:23

Mese #47: A hold és a vízhordó leány

Idén 70 éves a Kolozsvári Rádió – az ünneplés részeként 70 mesét válogattunk össze, amelyeket naponta osztunk meg...

Mese #47: A hold és a vízhordó leány