Élő Kolozsvári Rádió

Meghosszabbították a 12 turisztikai-kulturális útvonal pályázatának leadási határidejét

Egy héttel meghosszabbítják a 12 turisztikai-kulturális útvonal kialakítására kiírt pályázat leadási határidejét – tájékoztatott hétfőn az RMDSZ.

A közlemény szerint a meghosszabbítás oka, hogy a szomszédos Ukrajnában háború zajlik, a romániai hatóságokra pedig soha nem látott teher nehezedik a humanitárius segítségnyújtás miatt. Az ország kulturális-turisztikai örökségét népszerűsítő útvonalak kiépítésére ezért március 13-a helyett március 20-ig várják a javaslatokat.

Az Országos Helyreállítási Tervből megvalósuló Hívogató Románia országjáró projekt célja javítani a turisztikai célpontok elérhetőségein, a turisztikai infrastruktúra minőségén, bővíteni a turisztikai kínálatot, a kulturális és a természeti örökség hasznosításával, a szolgáltatások, élmények minőségének növelésével. A projekt költségvetése 103 millió euró.

Több száz műemlékből alakítják ki a kastélyok útját, erdélyi kúriák útját, bojárházak útját, erődtemplomok útját, fatemplomok útját, moldvai kolostorok útját, a Szent László utat, a római erődítmények útját, a várak útját, illetve így valósul meg a Duna-delta kulturális összképének helyreállítása, a hagyományos gasztronómia útja és a hagyományos építészettel rendelkező falvak útja.

A 12 útvonal 370 turisztikai látványosságot foglal magába, ebből 225 épületet fel is újítanak. Minden turisztikai útvonalnak lesz egy népszerűsítő stratégiája, online és fizikailag is elérhető népszerűsítő anyagokkal, amelyek majd utazási irodákban, repülőtereken is elérhetőek lesznek. Különböző intézmények, önkormányzatok, műemlék-tulajdonosok tehetnek javaslatokat műemlékekre, amelyeket egy minisztériumközi konzultáció során építenek be a 12 turisztikai-kulturális útvonalba.

Agerpres

Szerkesztő: kristalybea, 2022 március 8, 09:46

Erdélyiek a magyar állami kitüntetések díjazottjai között
Ajánlatok péntek, 2024 március 152024 március 15, 07:07

Erdélyiek a magyar állami kitüntetések díjazottjai között

Idén is számos erdélyi vagy erdélyi származású személy kapott magyar állami kitüntetést a nemzeti ünnep...

Erdélyiek a magyar állami kitüntetések díjazottjai között
Románia megnyerte a Verespatak-pert
Ajánlatok szombat, 2024 március 92024 március 9, 07:49

Románia megnyerte a Verespatak-pert

Romániának adott igazat a Beruházási Viták Rendezésének Nemzetközi Központjának nemzetközi választottbírósága a verespataki...

Románia megnyerte a Verespatak-pert
Aláírták a kolozsvári valamint a Iaşi-i regionális sürgősségi kórházra vonatkozó építési szerződéseket
Ajánlatok szerda, 2024 február 282024 február 28, 11:24

Aláírták a kolozsvári valamint a Iaşi-i regionális sürgősségi kórházra vonatkozó építési szerződéseket

Bukarestben, a Victoria-palotában szerdán megtartott eseményen jelen volt Marcel Ciolacu miniszterelnök, az egészségügyi miniszter,...

Aláírták a kolozsvári valamint a Iaşi-i regionális sürgősségi kórházra vonatkozó építési szerződéseket
Megerősítik a román hadsereget
Ajánlatok csütörtök, 2024 február 222024 február 22, 09:24

Megerősítik a román hadsereget

A Legfelsőbb Védelmi Tanács tegnapi ülésén a román hadsereget megerősítő intézkedéseket rendelt el és az ország kiberbiztonságát...

Megerősítik a román hadsereget
Ajánlatok csütörtök, 2024 február 222024 február 22, 09:09

Indul az F2F-Fiatalok a fiatalokért mentorprogram harmadik kiadása

Megnyílt a jelentkezés az F2F-Fiatalok a Fiatalokért ingyenes vállalkozói mentorprogram harmadik kiadására – közölte a Kreatív...

Indul az F2F-Fiatalok a fiatalokért mentorprogram harmadik kiadása
Ajánlatok hétfő, 2024 február 122024 február 12, 11:54

Kibertámadás miatt nem működik több kórház informatikai rendszere

Alexandru Rafila egészségügyi miniszter szerint hétfő délelőtt országszerte 15-20 kórháznak vannak problémái a Hippokratész elnevezésű...

Kibertámadás miatt nem működik több kórház informatikai rendszere
Ajánlatok hétfő, 2024 február 122024 február 12, 08:49

Újabb csalásra figyelmeztet a rendőrség

A közösségi oldalakon terjedő újabb csalási módszerre hívja fel a figyelmet a...

Újabb csalásra figyelmeztet a rendőrség
Ajánlatok csütörtök, 2024 február 82024 február 8, 08:55

Polgármester: a huzat miatt omlott le egy Szeben megyei iskola álmennyezete

A huzat miatt omlott le a Szeben megyei Ladamos községhez tartozó Alamor falu általános iskola egyik osztálytermének galambok által...

Polgármester: a huzat miatt omlott le egy Szeben megyei iskola álmennyezete