Élő Kolozsvári Rádió

Csendes felvonulással és a világ legnagyobb kokárdájával ünnepelt Kolozsvár

Az 1848-’49-es magyar forradalom és szabadságharc hőseire emlékezik ma a világ magyarsága.

A szabadság ünnepén összegyűlt kolozsvári tömeg az idei március 15-i megemlékezésen a forradalmi dalokat mellőzve vonult át a Protestáns Teológia Intézetétől a Deák Ferenc utcai Bem József emlékműhöz – együttérzést tanúsítva a szomszédban zajló háborús helyzetben élőkkel. Kizárólag egyházi énekek hangzottak el a Bem József emléktábla megkoszorúzásakor tartott rövid ünnepségen is, ahol az RMDSZ Kolozs Megyei szervezetének elnöke, Csoma Botond parlamenti képviselő mondott beszédet.

A koszorúzást követően 12 órától a felújított Szent Mihály templomban tartott ökumenikus istentisztelettel folytatódott a megemlékezés.

Bemutatták a világ legnagyobb kokárdáját is, amelyet a Kolozs Megyei Magyar Diáktanács saját kezűleg készített el. Mátyás király szülőháza előtt az ifjúság egy verses, zenés előadással készült a március 15-i eseményekre emlékezve. A Kolozs Megyei Magyar Diáktanács elnökségi tagját, Fazakas Boglárkát kérdeztük az összeállításban.

A délelőtti megemlékezésen a résztvevőket is megkérdeztük. Balla Ferenc szerint napjainkban fontos megmutatni kultúránkat, illetve azt, hogy mit adtunk Romániának, Európának és persze Kolozsvárnak.

Az Ampelopsis Versszínház 18 órától adja elő Forradalom sokszorosítva című előadását a Blériot kávéházban. Ezt követően Erdély és erdélyiség forradalmaink tükrében címmel megemlékező beszélgetést tartanak Benkő Levente történésszel, a Művelődés folyóirat főszerkesztőjével Erdély forradalmairól ’48-tól ’90-ig. A beszélgetés keretében megtekinthető az EMKISZ Szemelvények az erdélyi ’48-as forradalom történéseiből, illetve a Könyv, gyertya és néma csend – harminc éve volt a Fekete március című kiállítása.

A nap zárásaként 19 órától a Magyar Nemzeti Filharmonikus Zenekar ünnepi hangversenyére várják az érdeklődőket a Kolozsvári Magyar Operában. Az eseményt Magyarország Kolozsvári Főkonzulátusa szervezi az RMDSZ-el partnerségben.

Birtalan Albert és Szilágyi Szabolcs összeállítása

Szerkesztő: kristalybea, 2022 március 15, 16:44 / actualizat: 2022 március 16, 16:58

Mese #48: A jegesmedve
Főoldal szerda, 2024 március 202024 március 20, 18:16

Mese #48: A jegesmedve

Idén 70 éves a Kolozsvári Rádió – az ünneplés részeként 70 mesét válogattunk össze, amelyeket naponta osztunk meg...

Mese #48: A jegesmedve
Megmutatni a rádiót az interneten
Főoldal szerda, 2024 március 202024 március 20, 16:44

Megmutatni a rádiót az interneten

Ünnepi hetünk szombat reggeli Hangolójában azokkal beszélgettünk, akik a rádió hangjait láthatóvá teszik: azokat a kollégákat hívtuk...

Megmutatni a rádiót az interneten
Ingyenes múzeumlátogatás diákoknak
Főoldal szerda, 2024 március 202024 március 20, 16:24

Ingyenes múzeumlátogatás diákoknak

A gyerekek és fiatalok ingyen látogathatják a közintézményként működő múzeumokat és tárlatokat a szenátus által elfogadott...

Ingyenes múzeumlátogatás diákoknak
Választási megállapodást kötött az RMDSZ az EMSZ-szel és az MPE-vel
Főoldal szerda, 2024 március 202024 március 20, 15:54

Választási megállapodást kötött az RMDSZ az EMSZ-szel és az MPE-vel

Választási megállapodást kötött az RMDSZ az Erdélyi Magyar Szövetséggel (EMSZ) és a Magyar Polgári Erővel...

Választási megállapodást kötött az RMDSZ az EMSZ-szel és az MPE-vel
Főoldal szerda, 2024 március 202024 március 20, 14:44

Ezerarcú anyanyelvünk szolgálatában

A Termini magyar–magyar regionális nyelvi szótárról tartott előadást Benő Attila nyelvész, a BBTE Bölcsészettudományi Karának...

Ezerarcú anyanyelvünk szolgálatában
Főoldal szerda, 2024 március 202024 március 20, 13:35

Felfestőgépeket, elektromos utcaseprő gépeket vásárol a Kolozs Megyei Tanács

Több mint egymillió eurót fordít a közúti biztonság növelésére a Kolozs Megyei Tanács. Uniós forrásokból elektromos útfelfestő...

Felfestőgépeket, elektromos utcaseprő gépeket vásárol a Kolozs Megyei Tanács
Főoldal szerda, 2024 március 202024 március 20, 11:08

Hasznos tudnivalók: így lehet majd szavazni az európai parlamenti választásokon

A Román Rádiótársaság podcast-sorozatot indított YouPlusEU 2024 címmel, az Európai Parlament támogatásával. Ebben a részben arról...

Hasznos tudnivalók: így lehet majd szavazni az európai parlamenti választásokon
Főoldal kedd, 2024 március 192024 március 19, 17:23

Mese #47: A hold és a vízhordó leány

Idén 70 éves a Kolozsvári Rádió – az ünneplés részeként 70 mesét válogattunk össze, amelyeket naponta osztunk meg...

Mese #47: A hold és a vízhordó leány