Gondolatok a háborúról – egy orosz írónő üzenete
„Kérdeztétek, mit érzek azzal a hadművelettel kapcsolatban, amit hazám február 24-én egy másik ország – Ukrajna – ellen indított. Nem tudom, szüksége van-e bárkinek az én szavaimra… Először érjen véget a vérontás Ukrajnában, szűnjön meg a katasztrófa, ami éppen történik, aztán lehet majd valamit mondani!”
Lassan egy hónapja már, hogy szomszédunkban háború dúl. Oroszország – államfője, a leválthatatlan Vlagyimir Vlagyimirovics Putyin ex KGB-tiszt mindenkire nézve kötelező érvényű megfogalmazása szerint – „különleges katonai műveletet” indított az úgymond „népirtás fenyegette ukrajnai orosz nemzettársak” megsegítésére, Ukrajna „demilitarizálásának és nácitlanításának” céljával. A gyors győzelem illúziója hamar szertefoszlott, mint ahogy nem kevés ukrajnai orosz anyanyelvű polgár is világossá tette, mit gondol a „testvéri segítségnyújtásról”, fegyvert fogva a hazájának érzett Ukrajnáért vagy semleges, békésebb égtájakra menekülve.
„Azt mondtátok, hogy kollégáimnak – hazai és külföldi költőknek, íróknak, de olvasóknak és kiadóknak is – fontos lesz meghallgatni, mit érzek én most, hogy látom a helyzetet. Félek, hogy ez etikai csapda. Hiába minden szó, amit én most ki tudok ejteni – nem képesek kifejezni a történteket, nem képesek visszaforgatni az időt és megállítani. És tudom, hogy ha innen, Oroszországból próbálok meg bármit is mondani, akármilyen őszinték is érzelmeim, valami csak nem lesz rendben szavaimmal, egyszerűen a megszólaló helyzetéből adódóan. Ezzel együtt megpróbálok eleget tenni a kéréseteknek és elmondani, hogyan élem meg én, hogyan élik meg környezetemben az emberek azt, ami most történik. Van úgy, hogy a félrecsúszott, bizonytalan és nem eléggé pontos szavak – még azok is jobbak, mit a hallgatás.”
Bár a hivatalos orosz adatok szerint Oroszország lakosságának túlnyomó többsége támogatja a háborút – vagyis a „különleges katonai műveletet”, a „háború” meghatározásért azóta börtön jár – mérvadó értelmiségiek, tudósok és írók, sportolók és művészek nyílt állásfoglalásokban ítélték el az agressziót, az ország városaiban pedig újra és újra, makacsul, a megtorlás, súlyos börtönbüntetés kockázatának ellenére utcára vonulnak a békéért tüntető polgárok.
Szentpéterváron a tüntetések egyik bevett helyszíne a Bolsoj Gosztyinij Dvor, a város legrégebbi áruháza előtti tér, a Nyevszki Proszpekt és a Szadovaja utca kereszteződésében. Ide ment ki békeimás poszterét a magasba emelve Alla Gorbunova fiatal írónő is, akit – számos társával együtt- pillanatok alatt bekísértek a rendőrségi őrszobára. Ez még a háború első napjaiban történt, pénzbírsággal megúszta.
Megkérdeztük tőle, hogyan élte meg az elmúlt heteket, milyen érzés számára emberileg? Azt válaszolta: adjunk időt neki megtalálni a szavakat!
Ezek az ő szavai:
*
Alla Gorbunova 1985-ben született, akkor még Leningrádban, diplomázni már a Szentpétervári Állami Egyetem Filozófia Karán diplomázott. Földrajzilag ugyanabban a városban, amelyben született. Mára hét vers- és négy prózakötet szerzője, további könyvei előkészületben az Egyesült Államokban és Törökországban. Verseivel debütdíjat nyert 2005-ben, Andrej Bjelij díjat 2019-ben. Prózájával két évvel ezelőtt pedig a Nyikolaj Vasziljevics Gogol hires novellájára utaló „NOS- Orr” díjat. Verseit 14 nyelvre fordították le, köztük valamennyi világnyelvre. Prózája többek között angolul, olaszul, de románul is olvasható.
Alla Gorbunova Papp-Zakor András megkeresésére küldte a szöveget a Kolozsvári Rádiónak. Fordítás: Papp-Zakor Ilka
Szerkesztő: kristalybea, 2022 március 21, 15:18