Élő Kolozsvári Rádió

Íjak táncától menő kézimunkáig, mesével, muzsikával – Virtus-tábor a Kerekdombon

Íjak tánca, lovagló séta, ostorzengés, gólyajárás, menő kézimunka, mezei móka, verseny, próba, mese és muzsika – csak néhány a Virtus-tábor kulcsszavai közül.

A Virtus Transsylvanica Társulat június 20-a és 24-e között szervezi meg táborát a Kerekdombon (Colonia Breaza, a 13-as számnál, a Krisztus-kereszt után jobbra), amelyet a következő sorokkal harangoznak be:

„Kedves vitézek, vitézlányok! Mikor eljön a várva várt nyár, és hosszan kicsengetnek, a Kerekdombon ismét kincset leltek! Mi tagadás: idén is lesz Virtus-tábor, ilyet nem lelsz bárhol, a János-hegyre jöjj, ha lelked bátor.”

Mint írják, „a közelben hűvös erdő is vár majd, kitalálunk újabb párbajt, aki merész, nem lát bajt! Gyere, ha gyerek vagy, jöjj elő te, serdülő vagy felnövő nagy!”

Életkor: 7-107 éves korig.

Bán Attilával, aki Hajós Jánossal és Kádár Zoltán Jánossal közösen szervezi a tábort, a Hangolóban beszélgettünk.

Beszélgetőtárs: Ferencz Zsolt

Képek: Virtus Transsylvanica Társulat / Szecsődi Árpád

További részleteket az esemény Facebook-oldalán találnak az érdeklődők. Bán Attilával a Philotea Klub nyári táboráról is szót ejtettünk, amelyet augusztus 1-je és 7-e között tartanak a Bucsinon.

Szerkesztő: kristalybea, 2022 május 23, 12:58

Mese #48: A jegesmedve
Főoldal szerda, 2024 március 202024 március 20, 18:16

Mese #48: A jegesmedve

Idén 70 éves a Kolozsvári Rádió – az ünneplés részeként 70 mesét válogattunk össze, amelyeket naponta osztunk meg...

Mese #48: A jegesmedve
Megmutatni a rádiót az interneten
Főoldal szerda, 2024 március 202024 március 20, 16:44

Megmutatni a rádiót az interneten

Ünnepi hetünk szombat reggeli Hangolójában azokkal beszélgettünk, akik a rádió hangjait láthatóvá teszik: azokat a kollégákat hívtuk...

Megmutatni a rádiót az interneten
Ingyenes múzeumlátogatás diákoknak
Főoldal szerda, 2024 március 202024 március 20, 16:24

Ingyenes múzeumlátogatás diákoknak

A gyerekek és fiatalok ingyen látogathatják a közintézményként működő múzeumokat és tárlatokat a szenátus által elfogadott...

Ingyenes múzeumlátogatás diákoknak
Választási megállapodást kötött az RMDSZ az EMSZ-szel és az MPE-vel
Főoldal szerda, 2024 március 202024 március 20, 15:54

Választási megállapodást kötött az RMDSZ az EMSZ-szel és az MPE-vel

Választási megállapodást kötött az RMDSZ az Erdélyi Magyar Szövetséggel (EMSZ) és a Magyar Polgári Erővel...

Választási megállapodást kötött az RMDSZ az EMSZ-szel és az MPE-vel
Főoldal szerda, 2024 március 202024 március 20, 14:44

Ezerarcú anyanyelvünk szolgálatában

A Termini magyar–magyar regionális nyelvi szótárról tartott előadást Benő Attila nyelvész, a BBTE Bölcsészettudományi Karának...

Ezerarcú anyanyelvünk szolgálatában
Főoldal szerda, 2024 március 202024 március 20, 13:35

Felfestőgépeket, elektromos utcaseprő gépeket vásárol a Kolozs Megyei Tanács

Több mint egymillió eurót fordít a közúti biztonság növelésére a Kolozs Megyei Tanács. Uniós forrásokból elektromos útfelfestő...

Felfestőgépeket, elektromos utcaseprő gépeket vásárol a Kolozs Megyei Tanács
Főoldal szerda, 2024 március 202024 március 20, 11:08

Hasznos tudnivalók: így lehet majd szavazni az európai parlamenti választásokon

A Román Rádiótársaság podcast-sorozatot indított YouPlusEU 2024 címmel, az Európai Parlament támogatásával. Ebben a részben arról...

Hasznos tudnivalók: így lehet majd szavazni az európai parlamenti választásokon
Főoldal kedd, 2024 március 192024 március 19, 17:23

Mese #47: A hold és a vízhordó leány

Idén 70 éves a Kolozsvári Rádió – az ünneplés részeként 70 mesét válogattunk össze, amelyeket naponta osztunk meg...

Mese #47: A hold és a vízhordó leány