Élő Kolozsvári Rádió

Kik igényelhetik az újabb hitelmoratóriumot?

Elérhető a pénzügyminisztérium oldalán az a tervezet, amely ismét lehetőséget adhat a bajba jutott hiteleseknek a törlesztés halasztására.

A tervezet szerint a kölcsönök visszafizetése maximum 9 hónapra függeszthető, ám ennek ára van – mutatott rá a LAM mikrohitelekkel foglalkozó részlegének hálózati- és marketingigazgatója. Bordás Attila rádiónknak elmondta, a halasztást azok a magánszemélyek és jogi személyek igényelhetik, akik nyilatkozat, illetve kimutatás alapján igazolják, hogy legalább 25 százalékos visszaesés volt jövedelmezőség szempontjából az elmúlt három hónapban. További feltétel, hogy az elmúlt hat hónapban ne legyen késedelem a hitel törlesztésében.

A szakértő azt is elmondta, hogy a kamatos kamatszámítás (kivéve az első lakás programban felvett hitelek esetében), valamint a jelenleg 6 százalékos ROBOR miatt jól meg kell fontolni, hogy élünk-e a halasztás lehetőségével.

További részletek a lejátszóra kattintva meghallgatható interjúban.

Riporter: Oborocea Mónika

Szerkesztő: kristalybea, 2022 június 23, 15:43

Etichete:
Mese #48: A jegesmedve
Főoldal szerda, 2024 március 202024 március 20, 18:16

Mese #48: A jegesmedve

Idén 70 éves a Kolozsvári Rádió – az ünneplés részeként 70 mesét válogattunk össze, amelyeket naponta osztunk meg...

Mese #48: A jegesmedve
Megmutatni a rádiót az interneten
Főoldal szerda, 2024 március 202024 március 20, 16:44

Megmutatni a rádiót az interneten

Ünnepi hetünk szombat reggeli Hangolójában azokkal beszélgettünk, akik a rádió hangjait láthatóvá teszik: azokat a kollégákat hívtuk...

Megmutatni a rádiót az interneten
Ingyenes múzeumlátogatás diákoknak
Főoldal szerda, 2024 március 202024 március 20, 16:24

Ingyenes múzeumlátogatás diákoknak

A gyerekek és fiatalok ingyen látogathatják a közintézményként működő múzeumokat és tárlatokat a szenátus által elfogadott...

Ingyenes múzeumlátogatás diákoknak
Választási megállapodást kötött az RMDSZ az EMSZ-szel és az MPE-vel
Főoldal szerda, 2024 március 202024 március 20, 15:54

Választási megállapodást kötött az RMDSZ az EMSZ-szel és az MPE-vel

Választási megállapodást kötött az RMDSZ az Erdélyi Magyar Szövetséggel (EMSZ) és a Magyar Polgári Erővel...

Választási megállapodást kötött az RMDSZ az EMSZ-szel és az MPE-vel
Főoldal szerda, 2024 március 202024 március 20, 14:44

Ezerarcú anyanyelvünk szolgálatában

A Termini magyar–magyar regionális nyelvi szótárról tartott előadást Benő Attila nyelvész, a BBTE Bölcsészettudományi Karának...

Ezerarcú anyanyelvünk szolgálatában
Főoldal szerda, 2024 március 202024 március 20, 13:35

Felfestőgépeket, elektromos utcaseprő gépeket vásárol a Kolozs Megyei Tanács

Több mint egymillió eurót fordít a közúti biztonság növelésére a Kolozs Megyei Tanács. Uniós forrásokból elektromos útfelfestő...

Felfestőgépeket, elektromos utcaseprő gépeket vásárol a Kolozs Megyei Tanács
Főoldal szerda, 2024 március 202024 március 20, 11:08

Hasznos tudnivalók: így lehet majd szavazni az európai parlamenti választásokon

A Román Rádiótársaság podcast-sorozatot indított YouPlusEU 2024 címmel, az Európai Parlament támogatásával. Ebben a részben arról...

Hasznos tudnivalók: így lehet majd szavazni az európai parlamenti választásokon
Főoldal kedd, 2024 március 192024 március 19, 17:23

Mese #47: A hold és a vízhordó leány

Idén 70 éves a Kolozsvári Rádió – az ünneplés részeként 70 mesét válogattunk össze, amelyeket naponta osztunk meg...

Mese #47: A hold és a vízhordó leány