Kolozsvárról és Bukarestből indít Budapestre járatokat az Air Connect román regionális légitársaság
Az Air Connect járatai a cég közlése szerint október 15-től repülnek Bukarest és Budapest valamint Kolozsvár és Budapest között.
A járatok hetente két-két alkalommal, kedden és szombaton közlekednek, a menetrend szerinti tervezett repülési idő Budapest és Kolozsvár között 1 óra 15 perc, Budapest és Bukarest között 1 óra 50 perc.
A légitársaság egyelőre egy darab 8 éves ATR 72-600-as repülőgéppel rendelkezik, amelynek fedélzetét 68 turista osztályú üléssel szerelték fel.
Az öt román magánbefektető által létrehozott startup-légitársaság 2022 augusztusában kezdte meg működését, a cég romániai belföldi útvonalak teljesítése mellett az ország regionális reptereiről a környező nagyobb légikikötőkbe közlekedő útvonalak, valamint nyaralójáratok üzemeltetését tervezi.
Forrás: airportal.hu
Szerkesztő: kristalybea, 2022 augusztus 27, 10:28