Élő Kolozsvári Rádió

Több mint kétezren kértek eddig segítséget a hazajutáshoz a Blue Air-járatok törlése miatt

Már 2.098 külföldön tartózkodó román állampolgár kért segítséget a hazautazáshoz Románia külképviseletein, annak következtében, hogy a Blue Air légitársasági törölte a járataikat – mondta a mai kormányülés elején Nicolae Ciucă.

A miniszterelnök kijelentette, hogy az erre szánt összegeket vissza kell szerezni a vállalattól, amely a helyzetet előidézte. Arra szólította fel az Országos Fogyasztóvédelmi Hatóságot, hogy kísérje figyelemmel a teljes folyamatot.

A fogyasztóvédelem vezetője ma délelőtt a Digi24 hírtelevíziónak úgy nyilatkozott, hogy fontolják a bűnvádi feljelentést az ügyben. Horia Constantinescu azzal vádolta a légitársaságot, hogy zsarolja az államot, mivel nem akarják kifizetni a környezetvédelmi illetékeket és visszaadni az utasok pénzét. Tegnapi közleményében a Blue Air azt állította, hogy a fogyasztóvédelem korábbi nyilatozatai miatt megrendült az utasok bizalma, és több millió eurós veszteségük keletkezett az el nem adott repülőjegyek miatt.

Hazaszállítják azokat a román állampolgárokat, akik a Blue Air-járatok miatt külföldön ragadtak, jelentette be tegnap este a kormányszóvivő. A segítségre szorulók felkereshetik Románia külképviseleteit az adott országban, vagy pedig a 0040751084537-es telefonszámon kérhetnek segítséget. A turistacsoportokat arra kérik, hogy csak egy ember jelentkezzen az egész csoport nevében. Az utasokért Tarom-gépeket küldenek majd.

Visszakaphatják pénzüket és kártérítést kérhetnek azok az utasok, akik közvetlenül a Blue Air-től vásároltak jegyet, és törölték vagy hosszú időre elhalasztották a járatukat – emlékeztet tegnap esti közleményében a vállalkozásügyi és turisztikai minisztérium. Azoknak a turistáknak, akik utazási irodától vettek üdülési csomagot, az illető irodához kell fordulniuk.

A Blue Air a Bukaresti Repülőterek Országos Vállalatának is tartozik – közölte tegnap este a vállalat szóvivője. Valentin Iordache azt mondta, a Blue Air az évek során tetemes összegű adósságot halmozott fel a vállalattal szemben, de ‘ez nem ok arra, hogy felfüggessze járatait’. Tájékoztatása szerint kedden a Blue Air hét gépe nem szállt fel, ezeknek az okoktól függetlenül parkolási díjat kell fizetniük.

hírösszefoglaló

Szerkesztő: kristalybea, 2022 szeptember 7, 12:24

Etichete:
Erdélyiek a magyar állami kitüntetések díjazottjai között
Ajánlatok péntek, 2024 március 152024 március 15, 07:07

Erdélyiek a magyar állami kitüntetések díjazottjai között

Idén is számos erdélyi vagy erdélyi származású személy kapott magyar állami kitüntetést a nemzeti ünnep...

Erdélyiek a magyar állami kitüntetések díjazottjai között
Románia megnyerte a Verespatak-pert
Ajánlatok szombat, 2024 március 92024 március 9, 07:49

Románia megnyerte a Verespatak-pert

Romániának adott igazat a Beruházási Viták Rendezésének Nemzetközi Központjának nemzetközi választottbírósága a verespataki...

Románia megnyerte a Verespatak-pert
Aláírták a kolozsvári valamint a Iaşi-i regionális sürgősségi kórházra vonatkozó építési szerződéseket
Ajánlatok szerda, 2024 február 282024 február 28, 11:24

Aláírták a kolozsvári valamint a Iaşi-i regionális sürgősségi kórházra vonatkozó építési szerződéseket

Bukarestben, a Victoria-palotában szerdán megtartott eseményen jelen volt Marcel Ciolacu miniszterelnök, az egészségügyi miniszter,...

Aláírták a kolozsvári valamint a Iaşi-i regionális sürgősségi kórházra vonatkozó építési szerződéseket
Megerősítik a román hadsereget
Ajánlatok csütörtök, 2024 február 222024 február 22, 09:24

Megerősítik a román hadsereget

A Legfelsőbb Védelmi Tanács tegnapi ülésén a román hadsereget megerősítő intézkedéseket rendelt el és az ország kiberbiztonságát...

Megerősítik a román hadsereget
Ajánlatok csütörtök, 2024 február 222024 február 22, 09:09

Indul az F2F-Fiatalok a fiatalokért mentorprogram harmadik kiadása

Megnyílt a jelentkezés az F2F-Fiatalok a Fiatalokért ingyenes vállalkozói mentorprogram harmadik kiadására – közölte a Kreatív...

Indul az F2F-Fiatalok a fiatalokért mentorprogram harmadik kiadása
Ajánlatok hétfő, 2024 február 122024 február 12, 11:54

Kibertámadás miatt nem működik több kórház informatikai rendszere

Alexandru Rafila egészségügyi miniszter szerint hétfő délelőtt országszerte 15-20 kórháznak vannak problémái a Hippokratész elnevezésű...

Kibertámadás miatt nem működik több kórház informatikai rendszere
Ajánlatok hétfő, 2024 február 122024 február 12, 08:49

Újabb csalásra figyelmeztet a rendőrség

A közösségi oldalakon terjedő újabb csalási módszerre hívja fel a figyelmet a...

Újabb csalásra figyelmeztet a rendőrség
Ajánlatok csütörtök, 2024 február 82024 február 8, 08:55

Polgármester: a huzat miatt omlott le egy Szeben megyei iskola álmennyezete

A huzat miatt omlott le a Szeben megyei Ladamos községhez tartozó Alamor falu általános iskola egyik osztálytermének galambok által...

Polgármester: a huzat miatt omlott le egy Szeben megyei iskola álmennyezete