Élő Kolozsvári Rádió

Újra Tamási Áron-darab a kolozsvári színpadon

A Kolozsvári Állami Magyar Színházban több mint 30 éves szünet után újra Tamási Áron-darabot mutatnak be, az író születésének 125. évfordulója alkalmából.

Fotó: Biró István

Az Ősvigasztalás október 5-én, jövő szerdán este 8 órától látható a nagyszínpadon, Béres László rendezésében.

Ez Tamási Áron első színpadi műve, amelyet amerikai látogatása során írt, és amelyet egy Janovics Jenő hirdette pályázatra küldött be. Akkor, 1924-ben nem született belőle előadás. Az Ősvigasztalás 50 évig fiókban hevert, csupán a 70-es években került a nagyközönség elé. Azóta is ritkán játsszák, mert nehéz színpadra vinni a székely népi hagyományokon alapuló, a pogány és a keresztény szertartások hangulatát egyszerre idéző szöveget.

A történeten túlmutatóan Tamási olyan kérdéseket taglal, amelyek máig foglalkoztatják az embereket: hogyan békíthető ki egymással a hagyomány és a modern világ, az egyén és a közösség.

Az előadás zenéjét Cári Tibor szerezte, koreográfusa a magyarországi Bokor Attila, akivel Bére László korábban már dolgozott együtt.

Az alkotók sajtótájékoztatón beszéltek a készülő produkcióról. Erről szól Gergely Zsuzsa összeállítása.

Szerkesztő: kristalybea, 2022 szeptember 30, 13:36

Mese #48: A jegesmedve
Főoldal szerda, 2024 március 202024 március 20, 18:16

Mese #48: A jegesmedve

Idén 70 éves a Kolozsvári Rádió – az ünneplés részeként 70 mesét válogattunk össze, amelyeket naponta osztunk meg...

Mese #48: A jegesmedve
Megmutatni a rádiót az interneten
Főoldal szerda, 2024 március 202024 március 20, 16:44

Megmutatni a rádiót az interneten

Ünnepi hetünk szombat reggeli Hangolójában azokkal beszélgettünk, akik a rádió hangjait láthatóvá teszik: azokat a kollégákat hívtuk...

Megmutatni a rádiót az interneten
Ingyenes múzeumlátogatás diákoknak
Főoldal szerda, 2024 március 202024 március 20, 16:24

Ingyenes múzeumlátogatás diákoknak

A gyerekek és fiatalok ingyen látogathatják a közintézményként működő múzeumokat és tárlatokat a szenátus által elfogadott...

Ingyenes múzeumlátogatás diákoknak
Választási megállapodást kötött az RMDSZ az EMSZ-szel és az MPE-vel
Főoldal szerda, 2024 március 202024 március 20, 15:54

Választási megállapodást kötött az RMDSZ az EMSZ-szel és az MPE-vel

Választási megállapodást kötött az RMDSZ az Erdélyi Magyar Szövetséggel (EMSZ) és a Magyar Polgári Erővel...

Választási megállapodást kötött az RMDSZ az EMSZ-szel és az MPE-vel
Főoldal szerda, 2024 március 202024 március 20, 14:44

Ezerarcú anyanyelvünk szolgálatában

A Termini magyar–magyar regionális nyelvi szótárról tartott előadást Benő Attila nyelvész, a BBTE Bölcsészettudományi Karának...

Ezerarcú anyanyelvünk szolgálatában
Főoldal szerda, 2024 március 202024 március 20, 13:35

Felfestőgépeket, elektromos utcaseprő gépeket vásárol a Kolozs Megyei Tanács

Több mint egymillió eurót fordít a közúti biztonság növelésére a Kolozs Megyei Tanács. Uniós forrásokból elektromos útfelfestő...

Felfestőgépeket, elektromos utcaseprő gépeket vásárol a Kolozs Megyei Tanács
Főoldal szerda, 2024 március 202024 március 20, 11:08

Hasznos tudnivalók: így lehet majd szavazni az európai parlamenti választásokon

A Román Rádiótársaság podcast-sorozatot indított YouPlusEU 2024 címmel, az Európai Parlament támogatásával. Ebben a részben arról...

Hasznos tudnivalók: így lehet majd szavazni az európai parlamenti választásokon
Főoldal kedd, 2024 március 192024 március 19, 17:23

Mese #47: A hold és a vízhordó leány

Idén 70 éves a Kolozsvári Rádió – az ünneplés részeként 70 mesét válogattunk össze, amelyeket naponta osztunk meg...

Mese #47: A hold és a vízhordó leány