Élő Kolozsvári Rádió

Lehet regisztrálni az amerikai vízumlottóprogramra

Október 5-én kezdődött és november 8-án ér véget a Diversity Visa DV-2024 vízumlottóprogram regisztrációs időszaka – jelentette be az Egyesült Államok nagykövetsége.

A DV-2024 programot kizárólag elektronikus formában bonyolítják le, és nincs feliratkozási díj. A kérelmeket a dvprogram.state.gov honlapra kell feltölteni, papíralapú kérést nem fogadnak el. A törvény szerint személyenként csak egy kérelmet lehet benyújtani. Az egynél több kérelmet benyújtó személyeket kizárják a sorsolásból. A DV-2024 program teljes útmutatója megtalálható az amerikai külügyminisztérium honlapján.

A korábbi években megkövetelték a résztvevőktől, hogy a programba való beiratkozáskor érvényes útlevéllel rendelkezzenek, amelynek adatait fel kellett tüntetniük a kérelmezéskor. Az idei program résztvevőinek azonban már nem szükséges érvényes útlevéllel rendelkezniük a regisztrációkor.

A jelentkezőknek hat hónapnál nem régebbi, az útmutatásnak megfelelő fotót kell küldeniük; aki egy korábbi programhoz készült fotóját küldi el, vagy nem megfelelő fotót készít, azt is kizárják a sorsolásból. Nagyon fontos, hogy a résztvevők legalább 2024. szeptember 30-ig megőrizzék visszaigazolási számukat. A helyesen benyújtott regisztrációs kérelmek egy visszaigazoló oldalt generálnak, amely tartalmazza a résztvevő nevét és visszaigazolási számát, amelyet ki kell nyomtatni. A visszaigazoló oldal tartalmazza azokat az információkat, amelyek segítségével a pályázó 2023. május 6-ától kezdődően elektronikusan ellenőrizheti a pályázat státuszát a dvprogram.state.gov oldalon található Entrant Status Check menüpontnál. Ugyanitt talál majd információkat a vízumigénylésről és az interjú időpontjáról is.

Agerpres

Szerkesztő: kristalybea, 2022 október 5, 18:20

Etichete:
Erdélyiek a magyar állami kitüntetések díjazottjai között
Ajánlatok péntek, 2024 március 152024 március 15, 07:07

Erdélyiek a magyar állami kitüntetések díjazottjai között

Idén is számos erdélyi vagy erdélyi származású személy kapott magyar állami kitüntetést a nemzeti ünnep...

Erdélyiek a magyar állami kitüntetések díjazottjai között
Románia megnyerte a Verespatak-pert
Ajánlatok szombat, 2024 március 92024 március 9, 07:49

Románia megnyerte a Verespatak-pert

Romániának adott igazat a Beruházási Viták Rendezésének Nemzetközi Központjának nemzetközi választottbírósága a verespataki...

Románia megnyerte a Verespatak-pert
Aláírták a kolozsvári valamint a Iaşi-i regionális sürgősségi kórházra vonatkozó építési szerződéseket
Ajánlatok szerda, 2024 február 282024 február 28, 11:24

Aláírták a kolozsvári valamint a Iaşi-i regionális sürgősségi kórházra vonatkozó építési szerződéseket

Bukarestben, a Victoria-palotában szerdán megtartott eseményen jelen volt Marcel Ciolacu miniszterelnök, az egészségügyi miniszter,...

Aláírták a kolozsvári valamint a Iaşi-i regionális sürgősségi kórházra vonatkozó építési szerződéseket
Megerősítik a román hadsereget
Ajánlatok csütörtök, 2024 február 222024 február 22, 09:24

Megerősítik a román hadsereget

A Legfelsőbb Védelmi Tanács tegnapi ülésén a román hadsereget megerősítő intézkedéseket rendelt el és az ország kiberbiztonságát...

Megerősítik a román hadsereget
Ajánlatok csütörtök, 2024 február 222024 február 22, 09:09

Indul az F2F-Fiatalok a fiatalokért mentorprogram harmadik kiadása

Megnyílt a jelentkezés az F2F-Fiatalok a Fiatalokért ingyenes vállalkozói mentorprogram harmadik kiadására – közölte a Kreatív...

Indul az F2F-Fiatalok a fiatalokért mentorprogram harmadik kiadása
Ajánlatok hétfő, 2024 február 122024 február 12, 11:54

Kibertámadás miatt nem működik több kórház informatikai rendszere

Alexandru Rafila egészségügyi miniszter szerint hétfő délelőtt országszerte 15-20 kórháznak vannak problémái a Hippokratész elnevezésű...

Kibertámadás miatt nem működik több kórház informatikai rendszere
Ajánlatok hétfő, 2024 február 122024 február 12, 08:49

Újabb csalásra figyelmeztet a rendőrség

A közösségi oldalakon terjedő újabb csalási módszerre hívja fel a figyelmet a...

Újabb csalásra figyelmeztet a rendőrség
Ajánlatok csütörtök, 2024 február 82024 február 8, 08:55

Polgármester: a huzat miatt omlott le egy Szeben megyei iskola álmennyezete

A huzat miatt omlott le a Szeben megyei Ladamos községhez tartozó Alamor falu általános iskola egyik osztálytermének galambok által...

Polgármester: a huzat miatt omlott le egy Szeben megyei iskola álmennyezete