Véradási akciók, demokratikus pedagógia – lezárult az idei Com’ON Kolozsvár
Még több kezdeményezést, minél több fajta csoporttól – ezt szeretnék a Com’ON Kolozsvár szervezői a következő kiadástó és persze azt is, hogy minél többen szavazzanak a részvételi költségvetés-alapon benyújtott pályázatokra. Az idei nyertes ötleteket november 20-ig kellett megvalósítani.
Serdülők és fiatalok egészsége és mentális egészsége, véradási akciók, demokratikus pedagógia, társadalmi kapcsolatok – ez néhány az idei Com’ON Kolozsvár nyertes pályázatainak témái közül. Több kezdeményezés közelebb próbálta vinni a kicsikhez és az idősebbekhez egyaránt az olvasást. A kolozsváriak számára szórakoztató eseményeket is szerveztek, volt kincskereső játék, vállalkozás és jótékonykodás. Volt ökológiáról szóló pályázat és volt amelyik az online zaklatás elleni próbált tenni. A legtöbb szavazatot a fiataloknak szóló UT Cross – Ifjúsági Maraton kezdeményezése kapta. Grunzó Tímea, a Com’ON Kolozsvár koordinátora beszélt az éppen lezárult idei kiadásról.
A Com’ON kolozsvár keretében benyújtott pályázatok közül online szavazást követően az első 35 kezdeményezést támogatta legfeljebb 4500 lej értékben a kolozsvári városháza és a helyi tanács, illetve egy bank.
Szilágyi Szabolcs összeállítása
Szerkesztő: kristalybea, 2022 november 21, 16:51