Élő Kolozsvári Rádió

Csaknem 12.800 gyermekbántalmazási esetet jegyeztek a tavalyi év első 9 hónapjában

Tavaly január 1-je és szeptember 30-a között csaknem 12.800 gyermekbántalmazási, -elhanyagolási és -kizsákmányolási esetet jegyeztek Romániában – hívta fel a figyelmet a Mentsük meg a gyermekeket romániai szervezete az Országos Gyermekjogvédelmi és Örökbefogadási Hatóság adataira hivatkozva.

Az összesen 12.761 eset közül 1143 esetben szexuális abúzus, 34 esetben pedig szexuális kizsákmányolás történt.

Míg a fizikai és érzelmi bántalmazásos eseteket illetően a nemek szerinti megoszlás hasonló, a szexuális abúzusnak többnyire lányok az áldozatai.

A Mentsük meg a gyermekeket romániai szervezetének 2021-ben indított országos felmérése szerint a megkérdezett szülők mintegy 3 százaléka mondta azt, hogy az elmúlt évben gyermeke szexuális zaklatás áldozata volt, és az esetek közel kétharmadában ismeretlen személy volt az elkövető; ugyanakkor a serdülőkorúak 2,9 százaléka állította azt, hogy szexuális kapcsolatra kényszerítették. A szervezet szerint ez megerősíti a gyermekek ellen elkövetett szexuális abúzusos esetek jelentős aluljelentését.

Egy 2013-ban végzett hasonló felmérés eredményeihez képest jelentősen nőtt a gyermekükkel szembeni szexuális visszaélést elismerő szülők aránya: 0,5 százalékról 3,2 százalékra. Az Európa Tanács azonban az emberkereskedelem megelőzéséről és az ellene való küzdelemről szóló 2011/36/EU irányelv végrehajtásáról szóló 2020-as jelentésében úgy becsülte, hogy Európában a gyermekekkel szembeni szexuális visszaélések 90 százaléka nem jut a rendőrség vagy a bíróságok tudomására.

A Mentsük meg a gyermekeket pszichológusa, Mihaela Dinu szerint az érzelmi manipulátor aláássa az áldozatnak a saját ítélőképességébe vetett bizalmát, és mindig gondosan, előre kialakított profilt követve választja ki áldozatait. A bántalmazó szimpatikus és empatikus személy látszatát kelti, megígéri áldozatának, hogy megvédi és segít neki, ha hűséges marad hozzá. Amikor ez nem működik, félelmet, rettegést kelt áldozatában, fenyegetéshez és fizikai erőszakhoz folyamodik, hogy manipulálja az áldozatot – magyarázta a szakember.

Agerpres

Szerkesztő: kristalybea, 2023 január 20, 13:23

Etichete:
Erdélyiek a magyar állami kitüntetések díjazottjai között
Ajánlatok péntek, 2024 március 152024 március 15, 07:07

Erdélyiek a magyar állami kitüntetések díjazottjai között

Idén is számos erdélyi vagy erdélyi származású személy kapott magyar állami kitüntetést a nemzeti ünnep...

Erdélyiek a magyar állami kitüntetések díjazottjai között
Románia megnyerte a Verespatak-pert
Ajánlatok szombat, 2024 március 92024 március 9, 07:49

Románia megnyerte a Verespatak-pert

Romániának adott igazat a Beruházási Viták Rendezésének Nemzetközi Központjának nemzetközi választottbírósága a verespataki...

Románia megnyerte a Verespatak-pert
Aláírták a kolozsvári valamint a Iaşi-i regionális sürgősségi kórházra vonatkozó építési szerződéseket
Ajánlatok szerda, 2024 február 282024 február 28, 11:24

Aláírták a kolozsvári valamint a Iaşi-i regionális sürgősségi kórházra vonatkozó építési szerződéseket

Bukarestben, a Victoria-palotában szerdán megtartott eseményen jelen volt Marcel Ciolacu miniszterelnök, az egészségügyi miniszter,...

Aláírták a kolozsvári valamint a Iaşi-i regionális sürgősségi kórházra vonatkozó építési szerződéseket
Megerősítik a román hadsereget
Ajánlatok csütörtök, 2024 február 222024 február 22, 09:24

Megerősítik a román hadsereget

A Legfelsőbb Védelmi Tanács tegnapi ülésén a román hadsereget megerősítő intézkedéseket rendelt el és az ország kiberbiztonságát...

Megerősítik a román hadsereget
Ajánlatok csütörtök, 2024 február 222024 február 22, 09:09

Indul az F2F-Fiatalok a fiatalokért mentorprogram harmadik kiadása

Megnyílt a jelentkezés az F2F-Fiatalok a Fiatalokért ingyenes vállalkozói mentorprogram harmadik kiadására – közölte a Kreatív...

Indul az F2F-Fiatalok a fiatalokért mentorprogram harmadik kiadása
Ajánlatok hétfő, 2024 február 122024 február 12, 11:54

Kibertámadás miatt nem működik több kórház informatikai rendszere

Alexandru Rafila egészségügyi miniszter szerint hétfő délelőtt országszerte 15-20 kórháznak vannak problémái a Hippokratész elnevezésű...

Kibertámadás miatt nem működik több kórház informatikai rendszere
Ajánlatok hétfő, 2024 február 122024 február 12, 08:49

Újabb csalásra figyelmeztet a rendőrség

A közösségi oldalakon terjedő újabb csalási módszerre hívja fel a figyelmet a...

Újabb csalásra figyelmeztet a rendőrség
Ajánlatok csütörtök, 2024 február 82024 február 8, 08:55

Polgármester: a huzat miatt omlott le egy Szeben megyei iskola álmennyezete

A huzat miatt omlott le a Szeben megyei Ladamos községhez tartozó Alamor falu általános iskola egyik osztálytermének galambok által...

Polgármester: a huzat miatt omlott le egy Szeben megyei iskola álmennyezete