Élő Kolozsvári Rádió

Törökországi földrengés: vérre mindig szükség van, de civil önkéntesek jelentkezése nem indokolt

Az Egészségügyi Minisztérium véradási kampányt kezdeményezett a törökországi földrengés vérátömlesztésre szoruló áldozatai számára, és gyógyszereket, illetve egészségügyi felszereléseket készítenek elő, hogy szükség esetén elküldjék a török hatóságoknak.

Illusztráció

A minisztérium hétfő esti közleményében azt írta, a törökországi és az észak-szíriai lakosságot súlyosan érintő földrengés után Alexandru Rafila egészségügyi miniszter azonnal felvette a kapcsolatot Törökország romániai nagykövetével, Ozgur K. Altannal, hogy kifejezze szolidaritását és támogatását. A minisztérium emellett az orvosi egyetemekkel közösen egy olyan egészségügyi szakemberekből álló csapatot állít készenlétbe, amely segítséget nyújthat a törökországi földrengés sújtotta térségekben.

A többi európai ország és a NATO tagállamok intézkedéseihez hasonlóan Románia is készenléti intézkedéseket hajt végre a segítségnyújtás érdekében, de a civil önkéntesek jelentkezése egyelőre nem indokolt – mondta el rádiónknak az Egészségügyi Minisztérium államtitkára, Vass Levente.

Riporter: Birtalan Albert.

Szerkesztő: kristalybea, 2023 február 7, 14:56

Mese #48: A jegesmedve
Főoldal szerda, 2024 március 202024 március 20, 18:16

Mese #48: A jegesmedve

Idén 70 éves a Kolozsvári Rádió – az ünneplés részeként 70 mesét válogattunk össze, amelyeket naponta osztunk meg...

Mese #48: A jegesmedve
Megmutatni a rádiót az interneten
Főoldal szerda, 2024 március 202024 március 20, 16:44

Megmutatni a rádiót az interneten

Ünnepi hetünk szombat reggeli Hangolójában azokkal beszélgettünk, akik a rádió hangjait láthatóvá teszik: azokat a kollégákat hívtuk...

Megmutatni a rádiót az interneten
Ingyenes múzeumlátogatás diákoknak
Főoldal szerda, 2024 március 202024 március 20, 16:24

Ingyenes múzeumlátogatás diákoknak

A gyerekek és fiatalok ingyen látogathatják a közintézményként működő múzeumokat és tárlatokat a szenátus által elfogadott...

Ingyenes múzeumlátogatás diákoknak
Választási megállapodást kötött az RMDSZ az EMSZ-szel és az MPE-vel
Főoldal szerda, 2024 március 202024 március 20, 15:54

Választási megállapodást kötött az RMDSZ az EMSZ-szel és az MPE-vel

Választási megállapodást kötött az RMDSZ az Erdélyi Magyar Szövetséggel (EMSZ) és a Magyar Polgári Erővel...

Választási megállapodást kötött az RMDSZ az EMSZ-szel és az MPE-vel
Főoldal szerda, 2024 március 202024 március 20, 14:44

Ezerarcú anyanyelvünk szolgálatában

A Termini magyar–magyar regionális nyelvi szótárról tartott előadást Benő Attila nyelvész, a BBTE Bölcsészettudományi Karának...

Ezerarcú anyanyelvünk szolgálatában
Főoldal szerda, 2024 március 202024 március 20, 13:35

Felfestőgépeket, elektromos utcaseprő gépeket vásárol a Kolozs Megyei Tanács

Több mint egymillió eurót fordít a közúti biztonság növelésére a Kolozs Megyei Tanács. Uniós forrásokból elektromos útfelfestő...

Felfestőgépeket, elektromos utcaseprő gépeket vásárol a Kolozs Megyei Tanács
Főoldal szerda, 2024 március 202024 március 20, 11:08

Hasznos tudnivalók: így lehet majd szavazni az európai parlamenti választásokon

A Román Rádiótársaság podcast-sorozatot indított YouPlusEU 2024 címmel, az Európai Parlament támogatásával. Ebben a részben arról...

Hasznos tudnivalók: így lehet majd szavazni az európai parlamenti választásokon
Főoldal kedd, 2024 március 192024 március 19, 17:23

Mese #47: A hold és a vízhordó leány

Idén 70 éves a Kolozsvári Rádió – az ünneplés részeként 70 mesét válogattunk össze, amelyeket naponta osztunk meg...

Mese #47: A hold és a vízhordó leány