Élő Kolozsvári Rádió

Első körben jól kell megírni a könyvet – így lehet bekerülni az eladási sikerlistákra

Azért a címben jelzetten kívül más tényezők is befolyásolják, hogy éppen milyen könyvek keresettebbek egy adott hónapban. A Hangolóban Száva Csanáddal, a Cărturești munkatársával beszélgettünk a Helikon irodalmi folyóiratban közétett januári eladási sikerlista apropóján. 

A Helikon irodalmi folyóirat a Cărturești és a Gutenberg könyvesbolthálózatokkal együttműködve havonta frissülő eladási sikerlistát közöl az erdélyi magyar olvasók körében leginkább keresett könyvekről. A januári listára olyan szerzők kerültek fel, mint Visky András, László Noémi, Tóth Krisztina vagy éppen Máté Gábor.

Egyre népszerűbbek az életmódkönyvek, a pszichológiával, önismerettel foglalkozó írások a magyar olvasók körében is, újranyomtatással pedig olyan klasszikusok is újra előkerülnek, mint az Anne Frank naplója vagy a Vuk. A teljes lista elérhető ide kattintva. 

Száva Csanád költő, műfordítóval beszélgettünk, aki a Cărturești könyvüzletlánc munkatársaként vett részt a Helikon irodalmi folyóiratban megjelent eladási sikerlista összeállításán.

Műsorvezető: P. Kristály Bea

Szerkesztő: kristalybea, 2023 február 9, 14:40

Mese #48: A jegesmedve
Főoldal szerda, 2024 március 202024 március 20, 18:16

Mese #48: A jegesmedve

Idén 70 éves a Kolozsvári Rádió – az ünneplés részeként 70 mesét válogattunk össze, amelyeket naponta osztunk meg...

Mese #48: A jegesmedve
Megmutatni a rádiót az interneten
Főoldal szerda, 2024 március 202024 március 20, 16:44

Megmutatni a rádiót az interneten

Ünnepi hetünk szombat reggeli Hangolójában azokkal beszélgettünk, akik a rádió hangjait láthatóvá teszik: azokat a kollégákat hívtuk...

Megmutatni a rádiót az interneten
Ingyenes múzeumlátogatás diákoknak
Főoldal szerda, 2024 március 202024 március 20, 16:24

Ingyenes múzeumlátogatás diákoknak

A gyerekek és fiatalok ingyen látogathatják a közintézményként működő múzeumokat és tárlatokat a szenátus által elfogadott...

Ingyenes múzeumlátogatás diákoknak
Választási megállapodást kötött az RMDSZ az EMSZ-szel és az MPE-vel
Főoldal szerda, 2024 március 202024 március 20, 15:54

Választási megállapodást kötött az RMDSZ az EMSZ-szel és az MPE-vel

Választási megállapodást kötött az RMDSZ az Erdélyi Magyar Szövetséggel (EMSZ) és a Magyar Polgári Erővel...

Választási megállapodást kötött az RMDSZ az EMSZ-szel és az MPE-vel
Főoldal szerda, 2024 március 202024 március 20, 14:44

Ezerarcú anyanyelvünk szolgálatában

A Termini magyar–magyar regionális nyelvi szótárról tartott előadást Benő Attila nyelvész, a BBTE Bölcsészettudományi Karának...

Ezerarcú anyanyelvünk szolgálatában
Főoldal szerda, 2024 március 202024 március 20, 13:35

Felfestőgépeket, elektromos utcaseprő gépeket vásárol a Kolozs Megyei Tanács

Több mint egymillió eurót fordít a közúti biztonság növelésére a Kolozs Megyei Tanács. Uniós forrásokból elektromos útfelfestő...

Felfestőgépeket, elektromos utcaseprő gépeket vásárol a Kolozs Megyei Tanács
Főoldal szerda, 2024 március 202024 március 20, 11:08

Hasznos tudnivalók: így lehet majd szavazni az európai parlamenti választásokon

A Román Rádiótársaság podcast-sorozatot indított YouPlusEU 2024 címmel, az Európai Parlament támogatásával. Ebben a részben arról...

Hasznos tudnivalók: így lehet majd szavazni az európai parlamenti választásokon
Főoldal kedd, 2024 március 192024 március 19, 17:23

Mese #47: A hold és a vízhordó leány

Idén 70 éves a Kolozsvári Rádió – az ünneplés részeként 70 mesét válogattunk össze, amelyeket naponta osztunk meg...

Mese #47: A hold és a vízhordó leány