Élő Kolozsvári Rádió

Kéthetesre bővül a Festum Varadinum

Kéthetesre bővül a nagyváradi Festum Varadinum rendezvénysorozat, amelyet idén május 7-21. között tartanak – jelentették be csütörtökön a szervezők Nagyváradon.

A Varadinum Kulturális Alapítvány és az RMDSZ Bihar megyei szervezete által szervezett rendezvénysorozatnak mintegy 200 programja lesz – mondta el a sajtótájékoztatón Meleg Vilmos, az alapítvány kuratóriumi elnöke. A két hét alatt klasszikus és könnyűzenei koncertek, kiállítások, színházi előadások, tudományos ülésszakok és ifjúsági rendezvények várják a nagyváradi és Bihar megyei magyarokat, valamint a Magyarországról érkező vendégeket.

A rendezvénysorozat idei mottója: Közös nevező. A kéthetes fesztivál a Szent László Egyházmegyei Zarándoklattal és körmenettel kezdődik május 7-én, amikor a városalapító király hermája is látható lesz.

Szabó Ödön parlamenti képviselő, az RMDSZ Bihar megyei szervezetének ügyvezető elnöke elmondta:A Festum Varadinum része a Holnapután színházi fesztivál és a magyar filmek fesztiválja, de gazdasági konferenciát és Kárpát-medencei történelmi konferenciát is tartanak. A testvérváros Debrecenből is számos programot várnak. A rendezvénysorozat a hagyományőrzés mellett a megújulásra is képes, idén a fesztivál részeként a bihari földvárban megszervezik a Partiumi Vágtát. Új helyszín az Ady Endre Gimnázium előtti felújított tér is, az egykori Majomsziget a kommunizmusban a nagyváradi fiatalok kedvenc találkozóhelye volt.

MTI

Szerkesztő: kristalybea, 2023 április 14, 15:57

Etichete:
Erdélyiek a magyar állami kitüntetések díjazottjai között
Ajánlatok péntek, 2024 március 152024 március 15, 07:07

Erdélyiek a magyar állami kitüntetések díjazottjai között

Idén is számos erdélyi vagy erdélyi származású személy kapott magyar állami kitüntetést a nemzeti ünnep...

Erdélyiek a magyar állami kitüntetések díjazottjai között
Románia megnyerte a Verespatak-pert
Ajánlatok szombat, 2024 március 92024 március 9, 07:49

Románia megnyerte a Verespatak-pert

Romániának adott igazat a Beruházási Viták Rendezésének Nemzetközi Központjának nemzetközi választottbírósága a verespataki...

Románia megnyerte a Verespatak-pert
Aláírták a kolozsvári valamint a Iaşi-i regionális sürgősségi kórházra vonatkozó építési szerződéseket
Ajánlatok szerda, 2024 február 282024 február 28, 11:24

Aláírták a kolozsvári valamint a Iaşi-i regionális sürgősségi kórházra vonatkozó építési szerződéseket

Bukarestben, a Victoria-palotában szerdán megtartott eseményen jelen volt Marcel Ciolacu miniszterelnök, az egészségügyi miniszter,...

Aláírták a kolozsvári valamint a Iaşi-i regionális sürgősségi kórházra vonatkozó építési szerződéseket
Megerősítik a román hadsereget
Ajánlatok csütörtök, 2024 február 222024 február 22, 09:24

Megerősítik a román hadsereget

A Legfelsőbb Védelmi Tanács tegnapi ülésén a román hadsereget megerősítő intézkedéseket rendelt el és az ország kiberbiztonságát...

Megerősítik a román hadsereget
Ajánlatok csütörtök, 2024 február 222024 február 22, 09:09

Indul az F2F-Fiatalok a fiatalokért mentorprogram harmadik kiadása

Megnyílt a jelentkezés az F2F-Fiatalok a Fiatalokért ingyenes vállalkozói mentorprogram harmadik kiadására – közölte a Kreatív...

Indul az F2F-Fiatalok a fiatalokért mentorprogram harmadik kiadása
Ajánlatok hétfő, 2024 február 122024 február 12, 11:54

Kibertámadás miatt nem működik több kórház informatikai rendszere

Alexandru Rafila egészségügyi miniszter szerint hétfő délelőtt országszerte 15-20 kórháznak vannak problémái a Hippokratész elnevezésű...

Kibertámadás miatt nem működik több kórház informatikai rendszere
Ajánlatok hétfő, 2024 február 122024 február 12, 08:49

Újabb csalásra figyelmeztet a rendőrség

A közösségi oldalakon terjedő újabb csalási módszerre hívja fel a figyelmet a...

Újabb csalásra figyelmeztet a rendőrség
Ajánlatok csütörtök, 2024 február 82024 február 8, 08:55

Polgármester: a huzat miatt omlott le egy Szeben megyei iskola álmennyezete

A huzat miatt omlott le a Szeben megyei Ladamos községhez tartozó Alamor falu általános iskola egyik osztálytermének galambok által...

Polgármester: a huzat miatt omlott le egy Szeben megyei iskola álmennyezete