Élő Kolozsvári Rádió

Koalíciós vezetők: nem veszít minisztériumot az RMDSZ a kormányfőcsere után

A kormányfőcseréről szóló írásos megállapodást tiszteletben kell tartani – jelentette ki Kelemen Hunor szövetségi elnök, emlékeztetve arra, hogy az RMDSZ nem részese a Nemzeti Liberális Párt és a Szociáldemokrata Párt közötti egyezségnek.

A politikust a május végi miniszterelnök-cserét előkészítő koalíciós tárgyalásokról kérdezték az újságírók a parlamentben. Kelemen Hunor elmondta: a kormányváltás legzökkenőmentesebb módja az, ha a PNL és PSD betartja a korábbi megállapodását. „Ha betartják a megállapodásban foglaltakat, akkor néhány nap alatt ez a valóban rendhagyó vetésforgó lezárul. Ha a megállapodást megnyitják, akkor nehéz lezárni, bár ma mind a szociáldemokrata, mind a liberális kollégáitól arról értesült, hogy a megállapodást tiszteletben fogják tartani” – mondta a miniszterelnök-helyettes.

Arra a kérdésre, hogy voltak-e tárgyalások a koalícióban az RMDSZ-hez tartozó minisztériumok sorsáról, Kelemen Hunor kijelentette: „sok tárgyalás volt”, de részleteket nem áll módjában nyilvánosságra hozni, mert ezek a megbeszélések a három kormánypárt vezetője között zajlottak. Arra a kérdésre, miszerint kilép-e az RMDSZ a kormányból, ha elveszíti valamelyik minisztériumát, a szövetségi elnök azt válaszolta: az RMDSZ-től nem vesznek el egy minisztériumot sem, mert nem részese a liberálisok és a szociáldemokraták közötti megállapodásnak.

Nicolae Ciucă kormányfő egy keddi bukaresti rendezvényen kijelentette, formálisan az RMDSZ-hez tartozó minisztériumok egyikét sem igényelte a Nemzeti Liberális Párt a kormányváltás küszöbén zajló egyeztetéseken. A liberálisok elnökétől azt kérdezték az újságírók, hogy szeretnék-e átvenni a Tánczos Barna vezette környezetvédelmi tárcát. Válaszában Ciucă úgy fogalmazott: a Nemzeti Liberális Párt szándéka a kormányzás folytonosságának és a politikai stabilitásnak a biztosítása.

A kormányfőcserére vonatkozó koalíciós megállapodást betartják, és ez azt is jelenti, hogy az RMDSZ megőrizheti az eddigi minisztériumait – szögezte le ma Marcel Ciolacu, a Szociáldemokrata Párt elnöke az RMDSZ kormányon maradását firtató újságírói kérdésre.

Mint fogalmazott: a koalíció társelnökeként rögzítené, hogy van egy megállapodásuk. Ő másról szóló tárgyalásokon nem vesz részt. És ezt a megállapodást tiszteletben fogják tartani’ – válaszolta a parlamentben nyilatkozó politikus arra a kérdésre, hogy megakadtak-e a koalícióban a kormányváltást előkészítő tárgyalások. A képviselőházi elnök hozzátette, hogy az eredeti koalíciós megállapodás nem módosult.

hírösszefoglaló

Szerkesztő: kristalybea, 2023 május 10, 09:41

Etichete:
Erdélyiek a magyar állami kitüntetések díjazottjai között
Ajánlatok péntek, 2024 március 152024 március 15, 07:07

Erdélyiek a magyar állami kitüntetések díjazottjai között

Idén is számos erdélyi vagy erdélyi származású személy kapott magyar állami kitüntetést a nemzeti ünnep...

Erdélyiek a magyar állami kitüntetések díjazottjai között
Románia megnyerte a Verespatak-pert
Ajánlatok szombat, 2024 március 92024 március 9, 07:49

Románia megnyerte a Verespatak-pert

Romániának adott igazat a Beruházási Viták Rendezésének Nemzetközi Központjának nemzetközi választottbírósága a verespataki...

Románia megnyerte a Verespatak-pert
Aláírták a kolozsvári valamint a Iaşi-i regionális sürgősségi kórházra vonatkozó építési szerződéseket
Ajánlatok szerda, 2024 február 282024 február 28, 11:24

Aláírták a kolozsvári valamint a Iaşi-i regionális sürgősségi kórházra vonatkozó építési szerződéseket

Bukarestben, a Victoria-palotában szerdán megtartott eseményen jelen volt Marcel Ciolacu miniszterelnök, az egészségügyi miniszter,...

Aláírták a kolozsvári valamint a Iaşi-i regionális sürgősségi kórházra vonatkozó építési szerződéseket
Megerősítik a román hadsereget
Ajánlatok csütörtök, 2024 február 222024 február 22, 09:24

Megerősítik a román hadsereget

A Legfelsőbb Védelmi Tanács tegnapi ülésén a román hadsereget megerősítő intézkedéseket rendelt el és az ország kiberbiztonságát...

Megerősítik a román hadsereget
Ajánlatok csütörtök, 2024 február 222024 február 22, 09:09

Indul az F2F-Fiatalok a fiatalokért mentorprogram harmadik kiadása

Megnyílt a jelentkezés az F2F-Fiatalok a Fiatalokért ingyenes vállalkozói mentorprogram harmadik kiadására – közölte a Kreatív...

Indul az F2F-Fiatalok a fiatalokért mentorprogram harmadik kiadása
Ajánlatok hétfő, 2024 február 122024 február 12, 11:54

Kibertámadás miatt nem működik több kórház informatikai rendszere

Alexandru Rafila egészségügyi miniszter szerint hétfő délelőtt országszerte 15-20 kórháznak vannak problémái a Hippokratész elnevezésű...

Kibertámadás miatt nem működik több kórház informatikai rendszere
Ajánlatok hétfő, 2024 február 122024 február 12, 08:49

Újabb csalásra figyelmeztet a rendőrség

A közösségi oldalakon terjedő újabb csalási módszerre hívja fel a figyelmet a...

Újabb csalásra figyelmeztet a rendőrség
Ajánlatok csütörtök, 2024 február 82024 február 8, 08:55

Polgármester: a huzat miatt omlott le egy Szeben megyei iskola álmennyezete

A huzat miatt omlott le a Szeben megyei Ladamos községhez tartozó Alamor falu általános iskola egyik osztálytermének galambok által...

Polgármester: a huzat miatt omlott le egy Szeben megyei iskola álmennyezete