Élő Kolozsvári Rádió

Hetvenéves érettségi találkozó is lesz idén – 31. Véndiáktalálkozó Szatmárnémetiben

„A Véndiáktalálkozó 31. kiadása (is) olyan rendezvény lesz, amely összehozza az embereket, és lehetőséget ad nekik, hogy újra találkozzanak régi barátokkal és – emlékeiket megosztva egymással – nosztalgiázhassanak. Célunk, hogy baráti társaságok néhány kellemes órát töltsenek el egymással és kedvenc sportjukkal, amit a versenyhelyzet kicsit izgalmassá tehet.”

Ezekkel a szavakkal hívogatják a Szatmárnémeti magyar iskoláiban végzetteket az idei találkozóra július 14-15-én. Idén fotókiállítás, festészeti tárlat, nagyapa és unoka képzőművészeti alkotásai, múzeumséta és könyvbemutató is lesz, továbbá kosarastalálkozó és futballmérkőzések sorozata is várja az érdeklődőket.

A rendezvény egyik kiemelkedő eseménye az 1960-as évek elejétől Szatmárnémetiben tanító Tóth László matematikatanár könyvének bemutatója.

A részletekről kérdeztük a Hangolóban a Véndiáktalálkozó szervezőcsapatának sajtófelelősét, Sógor Beátát.

Házigazda: Rácz Éva

Szerkesztő: kristalybea, 2023 július 13, 11:56

Etichete:
Mese #48: A jegesmedve
Főoldal szerda, 2024 március 202024 március 20, 18:16

Mese #48: A jegesmedve

Idén 70 éves a Kolozsvári Rádió – az ünneplés részeként 70 mesét válogattunk össze, amelyeket naponta osztunk meg...

Mese #48: A jegesmedve
Megmutatni a rádiót az interneten
Főoldal szerda, 2024 március 202024 március 20, 16:44

Megmutatni a rádiót az interneten

Ünnepi hetünk szombat reggeli Hangolójában azokkal beszélgettünk, akik a rádió hangjait láthatóvá teszik: azokat a kollégákat hívtuk...

Megmutatni a rádiót az interneten
Ingyenes múzeumlátogatás diákoknak
Főoldal szerda, 2024 március 202024 március 20, 16:24

Ingyenes múzeumlátogatás diákoknak

A gyerekek és fiatalok ingyen látogathatják a közintézményként működő múzeumokat és tárlatokat a szenátus által elfogadott...

Ingyenes múzeumlátogatás diákoknak
Választási megállapodást kötött az RMDSZ az EMSZ-szel és az MPE-vel
Főoldal szerda, 2024 március 202024 március 20, 15:54

Választási megállapodást kötött az RMDSZ az EMSZ-szel és az MPE-vel

Választási megállapodást kötött az RMDSZ az Erdélyi Magyar Szövetséggel (EMSZ) és a Magyar Polgári Erővel...

Választási megállapodást kötött az RMDSZ az EMSZ-szel és az MPE-vel
Főoldal szerda, 2024 március 202024 március 20, 14:44

Ezerarcú anyanyelvünk szolgálatában

A Termini magyar–magyar regionális nyelvi szótárról tartott előadást Benő Attila nyelvész, a BBTE Bölcsészettudományi Karának...

Ezerarcú anyanyelvünk szolgálatában
Főoldal szerda, 2024 március 202024 március 20, 13:35

Felfestőgépeket, elektromos utcaseprő gépeket vásárol a Kolozs Megyei Tanács

Több mint egymillió eurót fordít a közúti biztonság növelésére a Kolozs Megyei Tanács. Uniós forrásokból elektromos útfelfestő...

Felfestőgépeket, elektromos utcaseprő gépeket vásárol a Kolozs Megyei Tanács
Főoldal szerda, 2024 március 202024 március 20, 11:08

Hasznos tudnivalók: így lehet majd szavazni az európai parlamenti választásokon

A Román Rádiótársaság podcast-sorozatot indított YouPlusEU 2024 címmel, az Európai Parlament támogatásával. Ebben a részben arról...

Hasznos tudnivalók: így lehet majd szavazni az európai parlamenti választásokon
Főoldal kedd, 2024 március 192024 március 19, 17:23

Mese #47: A hold és a vízhordó leány

Idén 70 éves a Kolozsvári Rádió – az ünneplés részeként 70 mesét válogattunk össze, amelyeket naponta osztunk meg...

Mese #47: A hold és a vízhordó leány