Tollas légkalapácsaink, a harkályok
Mindannyiunknak ismerős madárcsalád. Erdeink élő, tollas légkalapács-famíliája. Ők a harkályok, vagy fakopáncsok. Szabó D. Zoltánnal, a Milvus Csoport biológusával beszélgettünk róluk.
Papp-Z. András:
A harkályok családja ismertség szempontjából olyan kiváltságos társaság, amelynek tagjait – éppen alapkészségük miatt – a teljesen laikus megfigyelő is tudja „hová tegye”. Ők azok a kis – vagy nem annyira kis – szárnyas légkalapácsok, akiket hangos, gyors kopolásuk révén előbb hallunk, mint látunk, utóbbi esetenként nem is jön össze… Különleges készségük úgy tűnik, hogy nagyon be is jött nekik, hiszen alig van a Földnek olyan szeglete, ahol a rokonság valamelyik tagja ne lenne honos. Tudunk-e valamit arról, mikor jelent meg a fakopáncs őse és melyik földrajzi zónában?
Szabó D. Zoltán:
Egészen pontosan nem tudom behatárolni a földrajzi zónát, viszont valamennyire látszik a madárrokonság alapján is, hogy vannak hasonló fajok, akik azt a bőséges táplálékforrást, ami a fák kérge alatt vagy a fák belsejében, főleg a rothadó fák belsejében él, igyekeznek kihasználni. Ezekhez több madárfaj megpróbál különböző módon hozzáférni, erre alakult ki valószínűleg fokozatosan a harkályoknak ez az egészen különleges morfológiája, hogy nekik egy olyan vésőjük van, meg egy olyan fej és agyszerkezetük, amivel ezt ki tudják bányászni, akár egészen mélyről is. Ehhez hozzásegíti őket ráadásul a nyelvük is, ezt kevesen tudják, a harkályok nyelve irtózatosan hosszú, és egy egészen különleges tokban húzódik a fejben, ami visszakanyarodik a koponya tetején keresztül egészen a csőr tövéig. A harkálynak legalább olyan hosszú nyelve van, mint a fejhossza, vagy akár annak másfél-kétszerese. A vége pedig egy ilyen pici, ragadós, tüskés szerkezetben végződik, úgyhogy be tudják egészen kis résekbe is tolni ezt a hosszú-hosszú „szerszámot”, és onnan kipiszkálni a rovarokat, rovarlárvákat elsősorban.
A fejük pedig alkalmazkodott ezekhez a nagyon erős ütésekhez. Most gondoljuk el, hogy ez valóban légkalapácsszerűen működik. Nagyon gyorsan, nagyon erősen ütnek vele a fák kérgére, és ez roppant erős rezgésekkel jár, miközben ugye mindannyiunk fejében, tehát az övékében is, olyan érzékeny „alegységek” vannak, mint az agy, meg a szem, mondjuk. Ezeket védeni kell! Nagyon különleges, kocsonyás, rezgésnyelő burokban vannak, ami lehetővé teszi a gyors, erős ütésekkel járó sokkok kivédését.
Fakopáncs nyelve – Denise Takahashi rajza, abcbirds.org/blog21/woodpecker-tongues/
A harkályok a madarak többi fajához hasonlóan, elterjedtek szinte mindenütt. A fakopáncs szóösszetételben a fa azért nem véletlenül szerepel, tehát mindenképp kötődnek a fák jelenlétéhez. Annak ellenére, hogy a nagyobb rokonságnak vannak egyes tagjai – és ilyenek nálunk is élnek – mint a nyaktekercs vagy a küllők, akiknek a táplálkozása már nem kötődik annyira a fákhoz, viszont a fészkelésük, a szaporodásuk az továbbra is a fához köti őket, és ez így van minden kontinensen.
P-Z. A.:
Éppen ez tűnt fel, amikor elkezdtem utánuk olvasni. Szerepelt ott egy olyan megjegyzés is, hogy azért nem mindegyik fakopáncs faj él fás környezetben. Vannak, akik például sivatag-lakók, vagy ilyen zónákban is előfordulnak. Most akkor ők kaktuszkopáncsok, vagy hogy értelmezzük ezt? Mi a rezonja ennek a készségnek egy fa nélküli környezetben?
Sz. D. Z.:
Odúra szükségük van, és jól mondtad, kaktuszban is tudnak üreget készíteni, sőt, ezekben az üregekben aztán más fajok, mint például baglyok, aprócska bagolyfajok is tudnak költeni. Rovarokat esznek a harkályok általában, és a rovarok szintén egy igen tág élőhely-spektrumban tudnak megélni. Emiatt a harkályok követik őket. Ezek a morfológiai sajátosságok, mint a vésésre való képesség, meg a hosszú nyelv, ezek nagyon sok környezetben előnyösek lehetnek, akár sivatagban is, hiszen repedések, kövek, üregek ott is vannak.
P-Z. A.:
Azt olvastam amúgy, hogy ők tulajdonképpen mindenevők, és nagy szeretettel fogyasztanak növényi eredetű táplálékot is, bogyóktól, magoktól kezdve hasonlókig. Ezek akkor hogy váltakoznak a menün belül, mert gyanítom, hogy azért a növényevéshez egy picit luxus ez a harkálykészség…
Sz. D. Z.:
Szezonális a harkályoknak és más állandó madarunknak is az étrendje egyébként. Fiókát nevelni nem lehet növényi táplálékkal, tehát ott rövid időn belül koncentrált, magas tápértékű eledelt kell juttatni a kicsiknek, tehát akkor egyértelműen a rovarokat részesítik előnyben, de valóban nyáron, nyár végén, ősszel és télen bogyókat is eszegetnek, ilyenkor a rovarok kevesebben vannak, illetve nem elérhetők, jobban meg kell értük dolgozni, a fák kérgét lehántani, meg repedésekbe bepiszkálni. Ilyenkor szoktak áttérni növényi eredetű táplálékra, de fiókanevelési időszakban ez szinte kizárt.
P-Z. A.:
Úgy láttam, hogy ezt a készséget, amire szert tettek az idők folyamán, ezt egyébként rendkívül gazdaságosan kamatoztatják, mert eddig ugyan csak a táplálékszerzésről beszéltünk, de igazából a lakás kialakításában, sőt a kommunikációban is hasznosítják. Ezekről a vonzatokról, ha beszélnél egy kicsit…
Sz. D. Z.:
Igen, egészen sajátos kommunikációjuk van, ez a harkálynak a dobolása, ami egy nagyon-nagyon magas frekvenciával történő és egészen messzire terjedő hangjel sorozat. Emberi fül nem is képes néha elkülöníteni a koppantások közötti szünetet, egybefolyik az egész, egy nagyon gyorsan pergő kopogás lesz, kopogás-sorozat. Ennek egyébként faji jellegzetessége van, tehát mindegyik harkályfajnak megvan a sajátos koppantás ritmusa. Mi rendszerint csak annyit hallunk belőle, hogy gyorsabb, vagy picit lassabb, esetleg a vége elhalkul, és ritkábbá válnak a dobbantások. Ahhoz, hogy jól terjedjen ez a hang, nagyon gyakran kiválasztanak egy olyan belső üreges száraz faágat, ami még jobban felerősíti ezt a hangot. Ennek territóriumvédő funkciója van, illetve énekük nem lévén, a tojóknak is így tudják hirdetni, hogy ők a kiváló apák a környéken.
A harkályok egyébként egész évben territoriálisak, ezért a dobolást hallani lehet egész évben, de igazán tél végén, tavasszal erősödik fel, nő az intenzitása. Emellett a harkályoknak hangja is van természetesen, nem teljesen némák, de ezek hívó hangok, kéregető hangok a fiókák esetében, vagy figyelmeztető kontakthangok, klasszikus értelemben vett énekre nem képesek.
P-Z. A.:
Ami igencsak érdekesség számba ment nekem, amikor ezekről a kopolás-frekvenciákról olvastam, hát az az volt, hogy tényleg valami tüneményes frekvenciára, talán másodpercenként 20 ütésre is képesek, úgy kíváncsiságból kiszámoltam, hogy Mihail Kalasnyikovot a sárga irigység ehette volna, ha esetleg szembesül az információval, mert ez az ő gépkarabélya tűzgyorsaságának durván a kétszerese. Ezeket a nagyon magas frekvenciákat ők inkább a kommunikációban vagy a táplálékszerzésben használják?
Sz. D. Z.:
Ezek egyértelműen kommunikációs eszközök, tehát amikor a harkály „territoriálisan dobol” úgymond, akkor halljuk ezeket a jellegzetes pergő, tényleg ilyen légkalapács vagy géppuskasorozathoz hasonlító zajokat. Amikor ácsol a madár, vagy igyekszik egy rést, lyukat kitágítani, akkor céltudatosabban irányzott erős ütéseket mér a fára, és azok nem is annyira hangosak.
P-Z. A.:
Hogy készül a harkályodú, nulláról, vagy egy létező kezdeményt szokott inkább bővíteni, méretre faragni?
Sz. D. Z.:
Nehéz ezt megmondanom, egyrészt nem is olvastam róla, másrészt ritkán látom, hogyan kezdi, tehát az első vésést, ütést azt ritkán lehet nyomon követni, de látszólag majdnem épp fatörzsben történnek ezek a vájások. Na most nagyon gyakran az van, hogy a fák törzsében már elkezdődött valamiféle korhadási, rothadási folyamat, ezt mi kívülről nem látjuk, de ő tudja, tehát megbontja a kérget, és bent már puhább faanyagot talál. Ami nagyon érdekes, hogy a harkályok nem csak egy odút készítenek, hanem többet is, akár négyet-ötöt, és a végén a tojó választja ki azt, amelyik a leginkább megfelel az ő ízlésének, és abba raknak majd tojásokat. Több más madárfaj esetében történik ez így egyébként, hogy a hímek, ha nem is fejeznek be fészkeket, de elkezdik az építést, aztán jön a tojó, megvizsgálja, hogy melyik tetszik neki, és akkor azt fejezik be, amit ő kiválasztott úgymond.
P-Z. A.:
Itt nálunk, mifelénk hányféle harkály él?
Sz. D. Z.:
Nagyon jól állunk harkályok terén, szokták emlegetni Erdélyt egyébként Európa harkályos vidékének, hiszen egy európai faj kivételével, az összes többi megtalálható, és az az egy, ami nincs, az az ibériai harkály, ami küllő, aki – amint neve is mutatja – nyilván Spanyolországban, Portugáliában él csak.
Fekete harkály – fotó: Kalotás Zsolt, www.knp.hu
Amúgy alapvetően négy csoportba oszthatók a nálunk honos harkályfajok. Ebből az egyik csoportot egymagában a fekete harkály képviseli. Ő a legtermetesebb, szinte holló méretű, nagy, fekete madár, piros fejjel. Hát ő igazi ácsmester, tehát ő olyan erővel és olyan látványosan tud fatörzsekbe hatalmas nagy üregeket vájni, hogy ezt észre lehet venni, nagyon feltűnőek az erdőkben. Roppant erős madár, volt alkalmam kézben is tartani madárgyűrűzéskor. Hát… szinte két ember kell lefogja azt a madarat, óriási erő van benne.
A másik, nagyobb csoportja a hazai harkályoknak, azok az úgymond „pettyes harkályok”. Tollazatuk fehér-fekete-piros színkombinációjú. Van egy „könnyű változata”, a kis tarka harkály, aztán a közép- és a nagy fakopáncs. Ezek mindegyike akár emberközeli erdőkben is él, lombhullató erdőkben. A balkáni fakopáncs a negyedik tagja ennek a csoportnak, neve is sejteti, hogy nemrég jelent meg, és a Balkán felől kezdett el terjeszkedni. Ez inkább kertekben, parkokban él. Aztán van ennek a csoportnak egy különlegesebb tagja is: az öreg fenyőerdőkben élő háromujjú harkály. Neve is mutatja, hogy három ujja van csak, és a harmadik ujját, azt tudja mozgatni, „vetélő ujjnak” hívjuk.
A harmadik csoportja a hazai harkályoknak a zöld harkályok, ebből kettő van, a zöld küllő és a hamvas küllő. Azért zöldek, mert rengeteg időt töltenek el a fű közt keresgélve, főleg hangyatojásokat, hangyákat. Néha látunk olyan hangyabolyokat, amikben egy szabályos alagút van, akkor azt a küllők valamelyike, vagy a hamvas, vagy a zöld küllő vájta. Költeni egyébként ők is a fák üregeiben költenek.
A negyedik csoportba pedig szintén egyetlen harkály tartozik, aki nagyon kilóg a harkályok sorából, ő a nyaktekercs. Egyrészt a színezete is eltér a többitől, tehát egy ilyen nagyon sajátos, barnás, rejtő színezete van. A nyaktekercs, ha mozdulatlanul ül, vagy kapaszkodik egy fatörzsön, akkor lehetetlen észrevenni, annyira beleolvad a környezetébe. Az ő csőre az egy rovarevő csőr, tehát ő is kizárólag rovarokat eszik, de nem képes se kopácsolni, se dobolni. Van ellenben egy nagyon jellegzetes nyávogó hangja, és hogy még különlegesebb legyen, a nyaktekercs egy vonuló harkály, az összes többi harkály rezidens úgymond, itthon tölti mind a négy évszakot. A nyaktekercs hosszú távú vonuló, ő elmegy Afrikába és ott tölti a telet. Azért is van, mert tényleg csak rovarokkal tud táplálkozni, télen éhen pusztulna nálunk.
P-Z. A.:
Ha már úgyis említetted a vonulást: Feltételezem akkor ebből, hogy a nyaktekercs valamivel virtuózabb repülő, mint a többi családtag, mert nem kifejezetten a harkály az, akit mondjuk egy repülőnapra meghívnának bemutatóra, ahogy így elnéztem őket. Úgy láttam, hogy a repülés az tényleg csak amolyan szekundér kiegészítő készség náluk.
Sz. D. Z.:
Valóban a nyaktekercs egy jó repülő, ez az alkatán, meg a szárnytollak szerkezetén is látszik. A többi fakopáncsnak nagyon erős röpte van, látszik a madarakon, hogy olyan erősen csapnak a szárnyaikkal, és ehhez járul egy nagyon jellegzetes, hullámzó repülés. Tehát csap egyet a szárnyával, és utána összezárt, testhez lapított szárnyakkal zuhan egyet, így veszít picit a magasságából, aztán megint kinyitja a szárnyait, megint csap egy erőset, vagy néhányat, és megint jön egy ilyen hullám. Tehát, ha látunk egy madarat nagyon hullámzóan repülni, és ilyen erős szárnycsapásokkal, akkor jó eséllyel egy harkály lesz. De valóban egyik fatörzstől a másikig tart általában a röptük, nem tudnak nagyon hosszú távokat megtenni. Ellenben a farktollaik idomultak a fatörzsön való közlekedéshez, nagyon-nagyon erősek a tollszáraik, annyira erősek, hogy nyugodtan meg tud velük támaszkodni. A lábujjai is érdekesek, mert a madaraknak általában három lábujjuk előre, egy meg hátrafele mutat, a harkályoknak pedig kettő mutat előre és kettő hátra, tehát ez is a stabilabb kapaszkodást segíti.
P-Z. A.:
Mennyiben tér el mondjuk egy kistermetű harkálynak a napi menüje egy fekete harkályétól?
Sz. D. Z.:
A fekete harkály a nagy rovarlárvákat szedegeti inkább ki, ezek főleg cincérek, vagy egyéb, korhadó fában élő, nagy rovaroknak a hosszan fejlődő lárvái. A kis fakopáncs a másik véglet, ami akár a levelek felületéről is szedegeti a rovarokat. Neki nincs feltétlenül szüksége arra, hogy nagyon mélyről bányássza elő az ennivalót.
P-Z. A.:
Beszéltünk a csőrről, mint munka-, illetve táplálkozásban felhasznált eszközről, kommunikációs eszközről. Fegyverként is működik?
Sz. D. Z.:
Igen, igen, fegyverként is működik. De egymás ellen nem használják a madarak, pontosabban tudomásom szerint ilyesmi ritkán fordul elő.
P-Z. A.:
Amúgy vannak nekik olyan értelemben vett élőhely-preferenciáik, hogy milyen fafaj? Mert az világos, hogy főleg a nálunk élők harkályok fákat, illetve erdőt igényelnek, de ezen belül vannak fafajta-preferenciáik az egyes harkályfajoknak?
Sz. D. Z.:
Persze, egyértelműen szinte minden harkálynak vannak kedvelt fajai, illetve ha bemegyünk egy erdőbe és látjuk a faösszetételt, akkor valamennyire meg lehet jósolni, hogy ott milyen harkályok élhetnek. Sajnos az erdőgazdálkodásnak nemcsak nálunk, hanem bármerre járunk, van egy olyan káros hatása, hogy a korhadó, betegeskedő fákat nagyon gyorsan kivonják a forgalomból. Holott egy egészséges erdőnek, egy természetes erdőnek ezek ugyanúgy részei, mint az egészséges fák, és a harkályok sem vájnak odút a teljesen egészséges fába, hanem kell nekik az a gyengén meginduló korhadás is, hogy tudjanak benne dolgozni. Sőt vannak olyan harkályfajok, mint a fehérhátú harkály, aki egyike a legritkábbaknak nálunk, neki kifejezetten szüksége van ezekre a korhadó bükkfákra például. Nagyon jól mutatja ezt a természetes üreg- vagy természetes odúéhséget az, amikor kiteszünk mesterséges odvakat az erdőkbe, akkor szinte kivétel nélkül 100 százalékosan elfoglalja őket valaki.
P-Z. A.:
Mit mondhatunk a harkályok társas életéről, mennyire társas lények ők, hogy néznek ki a közösségi kapcsolataik?
Sz. D. Z.:
Nagyon egyszerű a válasz: a harkályok magányos lények. Annyira magányosak, hogy a hímek és a tojók is csak a szaporodási, vagy nászidőszakban és a fiókanevelés idején tűrik el egymás közelségét valamennyire. Maga az udvarlás is egy ilyen félig civódás, félig kergetőzés, amiről nem lehet eldönteni pontosan egy külső szemlélőnek…
P-Z. A.:
Hogy most kedves akar lenni, vagy ő csak ilyen?
Sz. D. Z.:
Tehát azért óvodás korunkban udvaroltunk úgy a lányoknak, hogy hátba döngettük őket, valahogy ez jut eszembe mindig a harkályokról is. Territóriumot is úgy tartanak, hogy azon belül megvan a tojó része és megvan a hímé is.
P-Z. A.:
Feltételezem, hogy azért a harkályokra is érvényes az, hogy igazából ők fészket, jelen esetben odút csak a költési időszakban használnak, nem?
Sz. D. Z.:
Nem, az odvakat használják, a költési időn kívül is éjszakáznak bennük, viszont ez a folyamat minden tavasszal lezajlik, tehát ők nem használnak újra fészkeket, hanem minden tavasszal kivájnak néhány újabbat. Néha ökoszisztéma-mérnököknek szoktuk hívni ezeket a fajokat, amelyek annyira beavatkoznak az élőhelyükbe, hogy ezzel több más fajnak teremtenek lehetőséget arra, hogy ott megtelepedjen.
P-Z. A.:
És ennek lehet amúgy valami köze ahhoz, hogy egy odút természetszerűen nem lehet kitakarítani?
Sz. D. Z.:
Ők egyértelműen nem takarítják és a madárfajok többsége sem takarítja feltétlenül az odúját. Ha cinkék költenek benne, akkor is néhány éven belül a behordott fészekanyag miatt annyira feltelik, hogy nem lehet tovább használni. Van néhány faj, ami takarít, de amúgy sem tudnak annyira mélyrehatóan, tehát azt a fiókák által lenyomott, odatömítődött fészekmaradványt már nem tudják kitakarítani, és akkor a cinkéknek is előbb-utóbb újabb odú után kell nézniük.
P-Z. A.:
Körülbelül mekkora területre van szüksége egy harkálynak ahhoz, hogy begyűjtse a mindennapi betevőt?
Sz. D. Z.:
Ez nagyban függ attól, hogy milyen a környezet, hogy mennyire vannak odúkészítésre alkalmas fák, és hogy milyen a táplálékkínálat. Ez minden madár esetében nagyon-nagyon dinamikus határok között változik. Tehát néhány száz métertől a két-három hektárig terjedhet ez a méret. Nyilván a mérettől is függ, egy fekete harkálynak nagyobb területre van szüksége, a kis tarka harkályból egy parkban akár két pár is költhet, hogyha olyanok a körülmények.
P-Z. A.:
Említetted, hogy az udvarlás az körülbelül hogy néz ki, de maga a választás az náluk is hölgyválasz?
Sz. D. Z.:
Igen, a harkályoknál is ezt már a színezetükből is lehet sejteni egyébként. Madarak esetében, amikor a hímek tarkábbak, színesebbek, akkor a hölgyek választanak. Azért színesek, mert kénytelenek. Kénytelenek demonstrálni. A szín az rengeteg információt hordoz, a harkályoknál is van egy piros szín, aminek az erőssége, teltsége jelezheti viselője immunológiai erősségét például, és valószínűleg sok más olyan dolgot, amit mi nem látunk, de a harkályhölgyek nagyon jól látnak. Emellett persze, az egyedi adottságok vagy az egyedi rátermettség mellett a territórium minősége is befolyásolhatja a hölgyek döntését. Amiatt, hogy a tojó is, meg a hím is egy költési szezon alatt megismeri a területet, megszokja a területet, ez a választás ugyan újra és újra megismétlődik minden tavasszal, de nagyon gyakran ugyanaz a pár marad együtt.
P-Z. A.:
Hogy zajlik a költés? Tehát egyrészt körülbelül mekkora a tipikus szaporulat, illetve milyen határok között változik, mert nyilván a rossz év/ jó év, az nagy befolyással van erre, és hogy zajlik le a költés, mennyi ideig tart a kotlás, mennyi idő alatt válnak kvázi önállókká a kicsik, satöbbi.?
Sz. D. Z.:
Nyilván itt a napok pontos száma változik a fajok, méret függvényében is, de általában egy két hétnyi kotlásidővel, egy hónapnyi nevelési idővel és utána még egy-két hétnyi függőségi idővel lehet számolni. A függőségi idő alatt a madarak már kirepülnek, vagy ott mászkálnak a fatörzseken, bár repülni még akár nem is tudnak igazán, de a szülők még etetik őket, és ezt elég hangosan követelik is. A harkályfiókákat, vagy a harkályfészket elég könnyű megtalálni a fiókanevelési időszakban, hogyha egy fatörzsből halljuk ezt a nagyon-nagyon erős kéregető hangot, akkor valószínű, hogy ott harkályfiókák vannak. A tojások, lerakott tojások száma 3-tól 6-ig, 7-ig terjed, tehát nem nagyon népes egy harkálycsalád. A kirepülés utáni időszakban, illetve a kirepülést követő egy évben nagyjából fele, vagy picit több mint fele el is pusztul a fiókáknak. Utána viszont a harkályok a gyűrűzési adatok alapján olyan 5-6-8-10 évet is élhetnek akár.
P-Z. A.:
Hogy viszonyulnak egymáshoz a testvérek? Gondolok arra, hogy vannak olyan fajok, amelyeknél az idősebbek hajlamosak atrocitásokat elkövetni a kisebbek ellen, illetve adott esetben maguk a szülők is azon vannak, hogy az esélyesebbek kapjanak meg minden gondoskodást, és „vesszen a férgese”…
Sz. D. Z.:
Nincs annyira egyértelmű agresszivitás a fiókák között, mint mondjuk a ragadozók esetében, ahol valóban a nagyobb testvér üti-vágja, püföli a kisebbet, az sincs, mint a baglyok esetében, hogy aszinkron módon történik a kelés. Tehát két-három nap különbség lehet a kikelésben és emiatt méretben is különbség lehet a legnagyobb és a legkisebb fióka között. Ott ugye úgy történik, hogy a kisebbek, hogyha nincs elég táplálék, akkor nem élik túl, de mint minden fióka, a harkályfiókák is önzőek, egoisták, tehát addig tátják a szájukat és olyan magasra tartják a nyakukat, amíg ők jól nem laknak. Így emiatt lehetnek különbségek köztük, de közvetlenül nem szokták bántani egymást.
P-Z. A.:
Meglehetősen rövid ideig tart a fiókák úgymond önállósodása, amennyire én értelmezem a dolgokat. Ezt tekintsük úgy, hogy teljes készségcsomaggal rendelkezik az adott másfél hónap után a kis harkály, tehát gondolok arra, hogy úgy kalapál, mint a rutinos, úgy mozog föl-alá a törzsön, mint a rutinos, satöbbi, satöbbi?
Sz. D. Z.:
Amennyire tudom, igen. Amikor a harkály egyszer kirepült úgymond, vagy elhagyta az odút, még repülni nem tud annyira jól az első napokban, de kapaszkodni már kiválóan, tud támaszkodni a farkára és a kopácsolást is el tudja kezdeni, meg a csőre használatát.
P-Z. A.:
Erről a kúszókészségről egyébként az jut eszembe, hogy ugye tavasszal visszatérő figyelmeztetés az, hogy ha találunk a földön kipottyant kismadarat, akkor hagyjuk lehetőleg ott, mert a szülők táplálják. Az merült fel bennem, hogy ha egyáltalán szotyognak ugye a kis harkályok is kifelé a fészekből, merő véletlenségből nem másznak vissza így nagyobb eséllyel, mint teszem azt egy énekesmadár fióka, vagy egy másik madárfióka?
Sz. D. Z.:
Harkályfiókát nagyon ritkán találunk lepotyogva. Ezt jól eltaláltad 🙂
P-Z. A.:
Hogy fest egy harkályév, illetve egy harkálynap, mint tevékenység-ciklus?
Sz. D. Z.:
Fehérhátú harkály
Éves lebontásban a harkályok elég korán aktívak lesznek, februárban már elkezdődik ez az intenzív dobolás, esetleg a hanggal jelzés. Márciusban akár már költhetnek is, lerakják a tojásokat. Április-májusban fiókanevelés, a nyaktekercs esetében, amely vonuló faj, az ugye jobban elhúzódik, ők csak áprilisban, májusban érkeznek. A nyár második fele, az már a fiókáknak az önállósodása, a diszperzió, szétszóródás időszaka, amikor újabb területeket keresnek.
Ilyenkor van a vedlés is egyébként, nyár végén-ősszel, amikor lecserélik a teljes tollruhát, ami egy elég intenzív, sok energiát igénylő folyamat, ami alatt nem is tudnak annyira jól repülni, ilyenkor elhúzódnak, kevesebbet mozognak, és mire ennek vége van, kezdődik a tél, és hamarosan az újabb költési időszak, ami már februárban kezdetét veszi. A napi ritmusokról nagyon sokat nem tudnék mondani, valószínű, hogy kötődik a szezonális aktivitáshoz is. Amikor dobolni kell, territóriumot védeni kell, akkor ezzel telik el a nap nagy része, költési időszakban a táplálékkereséssel és hordással. Utána meg valószínű, hogy van egy pihenési időszak, amikor „hú, elmentek a fiatalok!” és akkor nyugodtan lehet ruhát cserélni.
P-Z. A.:
Hogy állnak ők természetes ellenségek tekintetében? Például a tekintélyt parancsoló fekete harkály…
Sz. D. Z.:
Annyit beszéltünk már a harkályok erős csőréről, hogy azt hiszem, sejthető, hogy nem lennék egy olyan ragadozó helyében, aki egy harkályt próbál zsákmányolni. Biztos, hogy védekezni tud, és szerintem eleve nem is támadják a kifejlett, erős, egészséges harkályokat, sem a légi, sem az úgymond prémes ragadozók.
P-Z. A.:
Mennyire tudnak ők, mármint a harkályok, alkalmazkodni azokhoz az egyre gyorsabb változásokhoz, amiket az ember alakította természet szenved el folyamatosan?
Sz. D. Z.:
Érdekes, a különböző fajok különbözőképpen reagálnak a klímaváltozásra, felmelegedésre, szárazságra. A harkályokkal is így van, azok a fajok, amelyek hegyvidéki erdőket kedvelnek, valószínű, hogy feljebb fognak húzódni. De elsősorban, mint már beszéltünk róla, itt az erdőgazdálkodás, illetve az öreg fáknak a megléte vagy hiánya szabja meg elsősorban a harkályoknak az elterjedését és meglétét. Vagyis egyszerűen tudunk kedvezni nekik: az öreg fákat békén hagyva, akár erdőben, akár gyümölcsösökben vagy parkokban is. Egyébként meg a rovarkínálat szabhatja meg azt, hogy a harkályoknak mennyire megy ma jól a soruk, esetleg rosszul soruk a következő években…
P-Z. A.:
Megfigyeltetek teszem azt olyasmit, hogy mondjuk egy városi parkban mennyire változik a harkályok előfordulása?
Sz. D. Z.:
Elég kevés jól értékelhető adatsorunk van a harkályokat illetően, amiatt, hogy február-márciusban aktívak, és a madárfelmérések nagy része áprilisban, májusban vagy inkább nyáron történik, egy picit ilyen adathiányos csoport. Voltak ugyan célzott felméréseink, de ebből trendeket nem igazán tudok mondani. Európai szinten a harkályfajok nagy része viszonylag stabil állományokat mutat, így az utóbbi 30-40 évben… A gond inkább ezekkel a speciálisabb életteret igénylő fajokkal van, mint a háromujjú harkály, akinek öreg fenyőerdőkre van szüksége, vagy a fehérhátú harkály, akinek öreg bükkösökre, és helyenként a küllők, a zöld, meg a hamvas küllő is visszaszorulhat amiatt, hogy nekik sok rovar kell, és a rovarirtó szerek a hangyákat is ugyanúgy ritkítani tudják, mint más rovarokat, és akkor nekik sem jut táplálék…
Teljes beszélgetésünk hangfelvétele itt hallgatható meg:
Webcikk, szerző megjelölése nélküli fotók: Papp-Zakor András
