Élő Kolozsvári Rádió

Gazdag program a TIFF magyar napján

10 film és ugyanennyi sajátos vízió alkotja a 23. TIFF Magyar Film Napja nevű válogatását.

tiff magyar nap

Szerkesztő: Sebők Tímea, 2024 június 12, 14:37

Június 19-én, szerdán Kolozsvár legfontosabb filmszínházai magyar filmeket vetítenek – közölte a Transilvania Nemzetközi Filmfesztivál.

10 film és ugyanennyi sajátos vízió alkotja a 23. TIFF Magyar Film Napja nevű válogatását. A vetítések nagyrészén jelen lesznek a filmek alkotói is, akik közönségtalálkozókon vesznek részt. Helyszínekre bontva mutatjuk be a filmeket:

Elfogy a levegő

A Magasmentésben (r. Fésős András) Bogdan Dumitrache alakítja a főszerepet, egy öngyilkosokat mentő tűzoltót, aki kezdi elveszíteni saját magát és főképp a fiát. A 21:00 órakor, a Diákművelődési Házban kezdődő vetítésen részt vesz Fésős András és Takáts Andrea színésznő.

Az Elfogy a levegő (r. Moldovai Katalin) rendkívül ismerős történetet mesél el, forrása egy Romániában megtörtént, valós esemény: egy tanárnő Arthur Rimbaud verseit tanítja a diákjainak, és kiegészítő életrajzként a figyelmükbe ajánl egy filmet, amely a költő és Paul Verlaine kapcsolatáról szól. Amikor erről egy konzervatív gondolkodású apa tudomást szerez, a tanári etikett megsértésével és homoszexuális propaganda terjesztésével vádolja meg a tanárnőt. A vetítés június 19-én, szerdán 12:15-kor kezdődik a Sapientia egyetemen.

[Műsorunk az Elfogy a levegő c. filmről itt hallgatható meg.]

Budapest peremén, egy kis erdőben, improvizált házikóban él két ember, akit a társadalom kivetett magából: egy 60 éves hajléktalan és egy 19 éves transz lány. Harmóniában élnek egymás mellett, de a biztonságos környezet elhagyásakor minden alkalommal intoleranciába ütköznek. A Fanni kertje (r. Somogyvári Gergő) vetítésére a rendező társaságában lehet beülni 22:15-kor, a Sapientia egyetemen.

Szintén egy erős és valószerűtlen, generációkon átívelő barátságról mesél a Valami madarak (r. Hevér Dániel): Béla öregotthonba kerül, de feltett szándéka bebizonyítani, hogy egyedül is boldogul, Zoé pedig egy lázadó kamaszlány, akit közmunkára ítéltek. A filmet 15:45-től, a Tisztikörben vetítik Hevér Dániel rendező és Kertész Zsanett forgatókönyvíró jelenlétében.

Mesterjátszma

Egy sakkjátszma apropóján kapcsolódik össze két olyan történet, amelynek látszólag semmi köze egymáshoz: az ’56-os forradalom végnapjaiban egy fiatal pár elcsípi az utolsó, Budapestről induló menekültvonatot, egy katolikus papot pedig a kommunista titkosszolgálat vallat a Vatikán elrejtett kincseiről. Erről szól a Mesterjátszma (r. Tóth Barnabás), amelyet 20:45-től lehet megnézni a Iulius parkban, szabadtéri vetítésen.

A What’s Up, Doc? versenyszekcióba is beválogatott Kix (r. Révész Bálint, Mikulán Dávid) másfél órába sűríti egy budapesti utcagyerek életének egy jelentős szakaszát: problémás családból származik, nehezen boldogul az iskolában, és kénytelen idő előtt felnőni. Hogy milyen ugyanazt a témát követni 12 éven át? Ezt és sok mást is megtudhatsz maguktól a rendezőktől a 23:00 órakor, a Művész moziban kezdődő vetítés utáni közönségtalálkozón.

Gyerekeknek szánt alkotóműhelyt tartani érkezik egy kis faluba egy fiatal rendező, csakhogy azon kapja magát, hogy a helyi közösséget átható korrupciós ügyekben kezd el nyomozni, ráadásul dokumentumfilmet forgat magáról a korrupt polgármesterről. A jó szándék nem mindig elégséges ahhoz, hogy a dolgok jóra forduljanak – erre jöhetsz rá a Nyersanyag alapján. A film rendezője, Boross Martin és operatőre, Bálint Dániel jelen lesz a június 19-én, 19:45-kor kezdődő vetítésen, a Sapientián.

A rendszerváltás után a hajdani szovjet blokkban élők végre bárhova eljuthattak, feltéve, hogy volt pénzük az utazásra. Három fiatal leleményes megoldással állt elő: leoldották a kék Pelikan-tintát a vonatjegyekről, hogy aztán egy másik célállomás nevével helyettesítsék a feliratot. Valódi üzletet csináltak ebből, de persze rövidesen lebuktak. Erről mesél a Kék Pelikán (r. Csáki László), egy ötletes és energikus animációs film, amelyet 17:45-től lehet megnézni a Sapientián.

Lefkovicsék gyászolnak

A Lefkovicsék gyászolnak (r. Breier Ádám) érzelmes és csupa humor családi film, amely a MiniTIFF válogatásba is bekerült. Főszereplője egy bokszedző és a fia, akik évekkel ezelőtt megszakították a kapcsolatot egymással. A Breier Ádám részvételével zajló vetítés 15:30-kor kezdődik a Florin Piersic moziban.

[Műsorunk a Lefkovicsék gyászolnak c. filmről itt hallgatható meg.]

Négy jóbarát egy teljesen szokványos névnapi köszöntés apropóján ül össze, amikor alaposan elrejtett ellenérzések, frusztrációk és vágyak törnek a felszínre. Hol is kezdődhetett ez az egész? Az egyik pár szeretné átíratni a gyermekét a másik páros lakcímére, hogy ezáltal jobb iskolába kerülhessen be. A Kálmán-nap (r. Hajdu Szabolcs) vetítése 17:30-kor keződik a Győzelem moziban, ahol jelen lesz Gálovits Zoltán gyártásvezető és Bántó Csaba, a film operatőre.

Jegyeket online ide kattintva lehet vásárolni.

Szakszervezet: fájdalmas lesz a jövő év
Hírek kedd, 2024 szeptember 242024 szeptember 24, 09:26

Szakszervezet: fájdalmas lesz a jövő év

Az Országos Szakszervezeti Tömb elnöke szerint „fájdalmas” lesz a 2025-ös év, amelyben a jelentős kiadáscsökkentések mellett...

Szakszervezet: fájdalmas lesz a jövő év
papírmalom
Hírek hétfő, 2024 szeptember 232024 szeptember 23, 10:59

Helyreállítanák a jezsuiták malmát Kolozsváron

Kolozsváron újabb kampányba kezdett a Szamos nyújtotta lehetőségeket népszerűsítő Somes Delivery egyesület. Azzal a felhívással fordult...

Helyreállítanák a jezsuiták malmát Kolozsváron
keresdi Bethlen-kastély
Hírek hétfő, 2024 szeptember 232024 szeptember 23, 09:21

Családi nap a keresdi Bethlen-kastélyban

Családi napot szerveznek a maros megyei Keresden a Bethlen-kastélyban szeptember 28-án. Az eseményt a Visit Maros Egyesület szervezni,...

Családi nap a keresdi Bethlen-kastélyban
Több tucat gyermek kapott ételmérgezést Mehedinţi megyében
Hírek péntek, 2024 szeptember 202024 szeptember 20, 09:32

Több tucat gyermek kapott ételmérgezést Mehedinţi megyében

A Mehedinţi megyei Közegészségügyi Igazgatóság járványügyi vizsgálatot indított annak a több mint 70 gyermeknek az ügyében, akik...

Több tucat gyermek kapott ételmérgezést Mehedinţi megyében
Hírek csütörtök, 2024 szeptember 192024 szeptember 19, 13:39

Kártérítés

2020 februárjában egy kisgyerek balesetet szenvedett egy kolozsvári magánóvoda udvarán: elveszítette az egyensúlyát, leesett a...

Kártérítés
Hírek csütörtök, 2024 szeptember 192024 szeptember 19, 11:53

A nyugdíjtörvény miatt tüntet a Romániai Nemlátók Egyesülete

A bukaresti kormánypalota előtti téren tüntetnek a Romániai Nemlátók Egyesületének tagjai. Elégedetlenségük fő oka az új...

A nyugdíjtörvény miatt tüntet a Romániai Nemlátók Egyesülete
Hírek csütörtök, 2024 szeptember 192024 szeptember 19, 09:00

Libanonban újabb kommunikációs eszközök robbantak fel

Újabb kommunikációs készülékek robbantak fel szerdán Libanonban, legfrissebb adatok szerint tizennégy halálos és legkevesebb 450 sebesült...

Libanonban újabb kommunikációs eszközök robbantak fel
Hírek szerda, 2024 szeptember 182024 szeptember 18, 09:47

Elfogták a parlamentben tüzet okozó férfit

Elfogták és őrizetbe vették az éjszaka azt a férfit, aki kedd délután tüzet okozott a bukaresti parlament épületének egyik helyiségében...

Elfogták a parlamentben tüzet okozó férfit