Élő Kolozsvári Rádió

Nemzetközi Erasmus+ projektben vesz részt a Sapientia EMTE

A felsőoktatási intézmények közötti együttműködés könnyebbé teheti a nemzetközi kutatásokban való részvételt.

sapientia
Foto: Molnár Ferenc

Szerkesztő: Sebők Tímea, 2024 június 18, 18:32 / actualizat: 2024 június 21, 8:24

Nemzetközi Erasmus+ projektben vesz részt a Sapientia Erdélyi Magyar Tudományegyetem.

A stratégiai kutatási partnerségre épülő konzorcium tagja: a párizsi Sorbonne, a Norvég Sarkvidéki Egyetem és a Ljubljana-i Egyetem is. A partnerség során a tudománydiplomácia eszközeivel segítenék elő a kapcsolatépítést a kutatói szakmán belül. A felsőoktatási intézmények közötti együttműködés könnyebbé teheti a nemzetközi kutatásokban való részvételt, az eredmények hasznosítását, illetve azok hazai terjesztését – nyilatkozta rádiónknak a Sapientia EMTE dékánja, Szenkovics Dezső. Riporter: Birtalan Albert.

A tudománydiplomácia népszerűsítése – új karrierlehetőségek, tananyagok és nemzetközi partnerségek című projekt lehetőséget teremt a tudás megosztására. Ez lehetővé tenné a dinamikus közös fejlődést – hangsúlyozta rádiónknak a budapesti Corvinus Egyetem magántanára, Pörzse Gábor.

A tudományos együttműködés fejlesztése érdekében a Sapientia EMTE egy korábbi projektben is részt vett.

Ennek során a társult egyetemekkel egy hiánypótló képzés fejlesztésébe kezdtek a kutatói szakmán belül. Így menedzserek és asszisztensek képzésével tehermentesítenék a kutatókat, hogy nagyobb arányban összpontosíthassanak a tudományos munkára. A fakultatív tantárgyként elképzelt képzés később akár külön szakká is válhat a fejlesztésben résztvevő egyetemeken.

A részletekről a Sapientia EMTE tanszéki projektmenedzsere, Török Ferenc nyilatkozott rádiónknak.

Riporter: Birtalan Albert

Csak formális törvény védi az öreg fákat – változtatnának rajta
Napirend kedd, 2025 április 152025 április 15, 14:51

Csak formális törvény védi az öreg fákat – változtatnának rajta

Legalább 160 éves, kerülete legalább 130 centiméter és valamilyen történet fűződik hozzá – röviden így határozzák meg az öreg...

Csak formális törvény védi az öreg fákat – változtatnának rajta
Felmérés: az erdélyi magyarok csaknem harmada nem bízik a tudományban
Napirend hétfő, 2025 április 142025 április 14, 18:44

Felmérés: az erdélyi magyarok csaknem harmada nem bízik a tudományban

Az RMDSZ-ben az önkormányzatokban bíznak leginkább az erdélyi magyarok – derül ki az Egyenlőbb Erdélyért Mozgalom akciószociológai...

Felmérés: az erdélyi magyarok csaknem harmada nem bízik a tudományban
Kolozs megyében is megsínylették a gyümölcsösök a fagyot
Napirend hétfő, 2025 április 142025 április 14, 15:49

Kolozs megyében is megsínylették a gyümölcsösök a fagyot

Akár 60 százalékos is lehet a fagykár Kolozs megyében, ami a gyümölcsösöket illeti – véli Bántó Dániel, a Kallós Zoltán Alapítvány...

Kolozs megyében is megsínylették a gyümölcsösök a fagyot
Épülhet Nagybánya terelőútja
Napirend hétfő, 2025 április 142025 április 14, 15:37

Épülhet Nagybánya terelőútja

A kormány múlt héten jóváhagyta a nagybányai elkerülő út finanszírozását. A kormány több mint 3,2 milliárd lejt hagyott jóvá a...

Épülhet Nagybánya terelőútja
Napirend hétfő, 2025 április 142025 április 14, 12:56

Mennyit segít a későbbiekben a tinédzserkori munkatapasztalat?

Az iskolában kevés tinédzser kerül kapcsolatba a munkával, gyakorlat, önkéntesség vagy részmunkaidő formájában, pedig egy ilyen...

Mennyit segít a későbbiekben a tinédzserkori munkatapasztalat?
Napirend péntek, 2025 április 112025 április 11, 13:23

Ünnepel az EMKE

Kétnapos rendezvénysorozattal ünnepli megalakulásának 140. évét az Erdélyi Magyar Közművelődési Egyesület. A kulturális intézményt...

Ünnepel az EMKE
Napirend péntek, 2025 április 112025 április 11, 13:20

Jobban felügyelik a pásztorkutyákat Nagybánya környékén

Bérszerződésben rögzítik a pásztorkutyákra vonatkozó előírásokat Nagybányán. A várost övező hegy- és dombvidéken működő...

Jobban felügyelik a pásztorkutyákat Nagybánya környékén
Napirend csütörtök, 2025 április 102025 április 10, 15:21

Mit viselt meg leginkább az áprilisi fagy?

A kajszi- és az őszibarack fajtákat viselte meg a leginkább az elmúlt napok fagypont alatti hőmérséklete – nyilatkozta a Kolozsvári...

Mit viselt meg leginkább az áprilisi fagy?