Hogyan dedikálhat valaki 1965-ben egy 1967-es könyvet?
Kincsek a könyvespolcról.
Szerkesztő: Sebők Tímea, 2024 augusztus 9, 15:48
Van egy könyvem. Jó, igazából sok, de egyről akarok most beszélni. Simone de Beuvoire Egy jó házból való úrilány emlékei c. könyvéről van szó, annak is egy bukaresti kiadásáról. 1967-ben adta ki az Irodalmi Könyvkiadó, a Horizont könyvek sorozatban. Eddig semmi extra. Csakhogy van benne egy dedikáció, ami úgy szól: „Sok szeretettel Kálmánkámnak, Ildikó, a Mikulás”. Keltezés is van hozzá: 1965. dec. 5., Kolozsvár.
No álljunk csak meg. Hogyan dedikálhatta Ildikó 1965-ben az 1967-ben kiadott könyvet? Amióta könyvtárrendezés és katalogizálás közben kezembe akadt a könyv, azóta izgat ez a rejtély. Könnyebb lenne kideríteni, ha tudnánk, ki az az Ildikó, és ki az a Kálmánkám. De nem tudjuk, valahonnan egy antikváriumból került a könyvespolcomra a kötet, nem is én vettem, hanem házasság útján lett családtag. Vajon nyomdahiba lenne az 1967-es évszám? Nem valószínű, még szerepel néhány alkalommal a lapokon. Christopher Nolan rendezőnek lett volna igaza, akinek az Interstellar – Csillagok között c. filmjében könyvespolcon keresztül kommunikálnak az időutazók/párhuzamos síkokon létező szereplők. Bármennyire szeretném ezt a változatot elhinni, az a legvalószínűbb, ami a legbanálisabb: Ildikó, a Mikulás elírta az 1965-öt, talán a december 5-e hatására.
Ennek a könyvnek a története itt meg is reked, de a könyvtáraink házasítása utáni katalogizáláskor még akadtak kincsek a kezünkbe. Egyébként nagyon jó móka volt maga a folyamat is, egyikünk sorra vette le a könyveket és olvasta fel az adatait, a másik vezette be az Excelbe, majd cseréltünk. Kb. két hét alatt lett egy táblázatunk, amiben szerző és cím mellett kiadás éve, kiadó és műfaj is szerepel. Meg még egy oszlop, a kölcsönadva, bár ezt nem vezetem olyan pontosan, mint kellene. No de vissza a kincsekhez: másik nagy kedvenceim két iskolai emlékkönyv, tartalomra teljesen egyformák, de jó néhány évtized van közöttük, ugyanis egyik a férjemé, másik a nagyapjáé.
A legrégebbi könyvünk egy 1872-es kiadású ponyva, Ernest Capendu A tenger gerillái című könyve. Bár francia íróról van szó, a szerző Capendu Ernőként van feltüntetve, ugyanabba a trendbe illeszkedve, mint Verne Gyula vagy May Károly. De van még néhány 19. századi kötet, például egy-két Jókai, egy Antigoné-kiadás, illetve egy kottagyűjtemény is. Sajnos egyikünk sem zongorázik.
Végül egy másik rejtély is felbukkant a polcon, és ez már olyan volt, amelynek sikerült utánajárni, de először rendesen rámijesztett. Egy sorozatnak több kötetében is szerepelt egy név, most álnevet fogok használni, de mondjuk, hogy Könyves Kálmánné. (Hogy az időutazó Kálmánkámra is visszautaljak.) Ez a sorozat a férjemtől került a közös könyvtárba – csakhogy Könyves (még egyszer mondom, álnév!) az én felmenőim között volt… Fel is hívtam a családomat, hogy kicsoda lehet, és rögtön mondták, hogy ja persze, hát Kálmi bácsi felesége, Irmuci néni (újabb álnév!). De ők sem értették, hogyan kerülhetett a férjem családjához, amikor a két család más-más városban élt, és legjobb tudomásunk szerint nem ismerték egymást… Aztán nagy nehezen kiderítettük, hogy ismerős ismerősén keresztül, nem is túlságosan kalandos úton. Amilyen kicsi ez a Kolozsvár a maga módján, valószínűleg nem is túl különös történet. Én mindenesetre azóta mesélem, akinek csak tudom.
Szóval, a könyvespolcok számos kincset rejthetnek. És bár időutazás leginkább csak a sorokban elmerülve lehetséges, néha felbukkanhat más formákban is.