Klezmer kavalkád Tranzit Ház-módra

A Kolozsvári Magyar Filmnapok afféle záróakkordja volt a Tranzit Ház szombati Klezmer-estje, melyen Francesca Ter-Berg, Jake Shulman-Ment és Jeremiah Lockwood spontánul összeállt triója zenélt, énekelt telt ház előtt.

Szerkesztő: Papp-Zakor András, 2024 augusztus 26, 12:01 / actualizat: 2024 szeptember 14, 6:08

Az Egyesült Királyságban élő Francesca Ter-Berg cselló-, illetve az Egyesült Államokból érkezett Jake Shulman-Ment hegedű-, és Jeremiah Lockwood gitárművész nem is annyira távoli ősei még Kelet-Európa különböző tájain éltek, Erdélytől Belaruszon át Litvániáig. Mindhárman a zsidó zenei hagyományok kutatói is egyben, akik a kelet-európai gyökerek nyomába eredve keresik identitásuk dimenzióit, szerzik saját, jiddis hagyományokra, zsidó egyházi zenére építkező dallamaikat. Otthonossá váltak ezeken a tájakon, rengeteg itteni népzenészt ismernek és tudhatnak barátjuknak. Jake éppenséggel folyékonyan beszél magyarul és románul.
Szombat esti közönségük érzékelhetően jól rezonált zenéjükre, az est meglepetés-ráadásaként Florin Codoba magyarpalatkai prímás és bandája – Jake személyes barátai – is beszálltak a közös zenélésbe.
Francesca Ter-Berggel, Jake Shulmannal és Jeremiah Lockwooddal a koncert után ültünk le beszélgetni egy jót, a házigazdák által (bőkezűen) biztosított szilvapálinkával katalizátorként 🙂

Papp-Z. András:

Bevezető kérdésként: böngésztem a netet némi háttér-információért, nem találtam utalásokat arra, hogy ti hárman együtt koncerteztetek volna korábban. Hogy jött létre a mai trió? Mondjuk “egy hegedű és egy gitár csellót keres” alapon, vagy valami hasonló mechanizmussal?

Francesca Ter-Berg:

Francesca Ter-Berg

Hát mi régi barátok vagyunk, Jake-kel évek óta ismerjük egymást. Úgy döntöttünk, eljövünk együtt Erdélybe. Adott pillanatban szólt, hogy “Ezen a héten megyek! Van kedved jönni, zenélni néhány helyen?” Mondtam, hogy Igen!
Szóval azért játszottunk már együtt ketten klezmert, improvizáltunk…
Jeremiah és Jake szintén lépett fel együtt, ők brooklyni barátok. Egy szó, mint száz: egyszerűen így jött össze! Ez volt hármunk első közös fellépése!

Jake Shulman-Ment:

Jake Shulman-Ment

Ja, ez az első alkalom, hogy ebben a felállásban, trióként léptünk fel együtt. Azt mondanám, hogy nem annyira művészi, mint inkább személyes döntés volt…
De amúgy Jeremiah és én szomszédok voltunk, ameddig én elköltöztem. Múlt nyáron együtt jöttünk Romániába. Ragaszkodom az itteni kapcsolataimhoz, de kimaradt úgy hat év…jött a Covid, történt ez, az…egyszerűen kiesett egy időszak. Francesca-val hosszabb ideje beszéltünk arról, hogy jó lenne eljönni, ő járt itt közben Zoe Aqua-val, aki szintén lakott Kolozsváron néhány évig, most meg együtt jöttünk, mint barátok és történetesen együttesként is működik hármasunk 🙂

Jeremiah Lockwood:

Jeremiah Lockwood

Jól érzem magam itt! Három évvel ezelőtt Budapesten voltam, egy konferencián. Egy barátom, Zoë Aqua, akit itt mindenki ismer, éppen Kolozsváron lakott, kérdeztem, elkísérhetném-e egy kutatóútjára. Én különben is el szerettem volna látogatni nagymamám városába, Érmihályfalvába, Valea lui Mihai. Meg akartam nézni a helyet, a zsinagógát, amely a helyi zsidó élet jelképe… Nagyon közel éreztem magam nagymamámhoz, néhány éve ment el. Ő és testvérei mind ott születtek…Akkor voltam itt először, két és fél éve. De utána vissza-visszajártam, negyedszer vagyok Erdélyben. Kimondom egyenesen: szeretem itt! Kitölt bennem valamit, szükségét érzem. Pont!

P.-Z.A.:

Áruljatok el nekem valamit! Jake beszélt arról – például a koncerten is említette – hogy itt vannak a klezmer zene, hagyomány gyökerei. Az “itt” lévén nagyobb léptékben Kelet-Európa, térségekre leszűkítve, például Erdély is. De, amennyire én tudom, a klezmer nyugaton született újra. Ez idő tájt, gyakorlatilag mondhatni a háború, a holokauszt óta, nem találni térségünkben klezmorimot, klezmer zenészeket. Akkor hogy is működik ez a kutatás a gyökerek után? Amolyan zenei régészetként? Bocsánat, ha nagyon naív a kérdésem, nem vagyok zenész!

J. S.-M.:

Nem, igazán jó kérdés… Ez áll Kelet-Európába jövetelem középpontjában! Ez motivált.
New-Yorkban nőttem fel. Gyerekként kezdtem zenélni, mondhatnám, hogy magam is ennek a klezmer revival-nak a terméke vagyok bizonyos értelemben. Jiddis dalokat énekeltem, klezmer zenét hegedültem, tényleg kicsi gyerekkorom óta. Olyan mesterektől tanultam, akik európai származású klezmer zenészekkel játszottak New-Yorkban, a múlt század ötvenes, hatvanas éveiben. És revival zenészekkel is. Bizonyos értelemben közvetlen módon adták át a hagyományt. De ez jórészt egy amerikai, amerikanizált változata volt a hagyománynak… Erősen meghatározta a klarinét, dobok, tangóharmonika, rézfúvósok, szóval a mondhatni “hangos” hangszerek. Egy része átfordítható a hegedűre, de az igazán hegedű-vezette muzsika az európai, régebbi stílus.
Nagy gyűjteményem volt klezmer-hegedűs felvételekből, Európában készült, eladásra szánt felvételekről beszélek. Olyan helyeken készültek, mint az ukrajnai Lviv, vagy Varsó, 1910-1915 tájékán…
New -Yorkban voltak klarinétosok, zongoristák, akiktől tanulhattam, voltak kottáim, ismertem magukat a zenészeket, akik felkutatták ezeket és kitanulták az akkordokat. Ami hiányzott, az egy olyan valaki volt, aki profitól tanulta volna, hogyan kell játszani a hegedű-alapú számokat.
Végülis ezekre a dolgokra alapozva kellett felépítenem saját stílusomat, felvételekre, régi kottákra, kéziratokra, a klarinét-centrikus, amerikai klezmer-stílusra, a gyerekként énekelt jiddis dalok világára. De ott volt a kirakós nagy, számomra hiányzó darabja: az európai gyökerek. Ezért utazni kezdtem. Előbb Görögországba, ott kitanultam a görög hegedűs stílust, aztán Budapestre, ott a magyar népi stílussal ismerkedtem, aztán Erdély következett, Máramaros, ahol felfedeztem ezeket az idős zenészeket, akik ismerték még a zsidó zenét.
Aztán Moldvába költöztem. Azt mondanám, hogy ottani népzene mutatja a legtöbb hasonlóságot a klezmerrel, abban van a legtöbb közös elem! Hát így raktam össze a magam klezmer-hegedűs stílusát, különálló történelmi, földrajzi, migrációs elemekből, mindez együtt “lakik” a játékomban…

P.-Z. A.:

Felhasználva egyben ukrán, román, magyar, stb népzenét?

J. S.-M.:

Igen…Ezek mind rokonságban állnak valahol…Tudod, a klezmorimot, klezmer zenészeket azért fizették, hogy például esküvőkön húzzák a talp alá valót! Ami nem mind zsidó zenét jelentett. Különben is: mi a zsidó zene? Sok minden keveréke, hatott rá a török, a görög, a moldvai, a román, a magyar, az ukrán, az orosz népzene, fent, északabbra a belorusz, a litván népzene. És akkor nem beszéltünk a középkori német hatásról. Ugye a jiddis, mint beszélt nyelv, onnan származott…
Szóval táncok, dallamok kimutathatóan onnan erednek. És a klezmorimok azt játszották, ami éppen közkedvelt volt akkoriban: keringőket, mazurkákat vagy éppen skót dallamokat, azok is kimutathatóak a régi lengyelországi klezmer-zenében.

A szerencse forgandó… fent és lent váltják egymást az életben – vokál, hegedű: Jake Shulman-Ment

P.-Z.A.:

Ha már itt tartunk: a szíved csücskének a klezmer és a roma zene számít. Hogy befolyásolták ezek egymást?

F. T.-B.:

Amennyire én megtapasztaltam, a dallamok utaznak, és amint Jake is mondta: a kelet-európai, sőt a görög, török emberek otthonosan kezelik ugyanazokat a zenéket. Sokszor egy és ugyanazt a dallamot megtalálod zsidó, roma vagy éppen görög, esetleg örmény repertoárban. Ez egy jelenleg is zajló kutatás tárgya amúgy, az ember folyamatosan új dolgokat, történeteket, dallamokat tanul.

P.-Z. A.:

Yale Strom, aki szintén többször fellépett itt, a Tranzit Házban, sokat beszélt arról, hogy klezmer és roma zene között az átlagnál jóval erősebb a kötelék. Te is így látod?

F. T.-B.:

Vannak átfedések, de eltérések is. Más a nyelv, különböznek a táncok, bonyolult összefüggésekről van szó. Sajnos sok információ elveszett, elkel a kutatás…

J. S.-M.:

Bizonyos régiókban ebből a két népességből kerültek ki a profi muzsikusok. Lautárok, klezmorimok…Részben így volt Máramarosban, de még inkább Moldvában, Besszarábiában, Bukovinában.
Erdélyben például kevésbé! Itt inkább a romák töltötték be ezt a szerepet, zsidók nem annyira.

P.Z.-A.:

Ami a hangszereket illeti, Jeremiah, amikor a gitár kerül szóba, viszonylag kevesen asszociálják a klezmerrel. Jól tudom, vagy tévedek, és miért választottad a gitárt hangszeredül?

J.L.:

Hát…én nem mondanám klezmer zenésznek magamat. Inkább a kántori, a vallásos zsidó zenével foglalkozom. Régi kántori énekekre alapozott zenét játszom, vagy akár szerzek magam is, zsinagógákban is fel szoktam lépni. Férfi felmenőim között sok a kántor, nagyapám, nagybátyám, unokatestvéreim… Ezt a zenét már nem értik annyira a zsidó világban. Mindenképpen sokkal kevésbé, mint a klezmert. Tény, hogy sok időt töltök klezmer zenészekkel, de nem ez a műfaj áll érdeklődésem középpontjában. Szeretem, amit Jake és Francesca csinál, úgy érzem, hogy a mi nemzedékünk kifejezetten innovatív volt az európai gyökerek újrafelfedezésében, a húros hangszerek hagyományának felélesztésében, ami voltaképpen új. Mert a klezmer revival eredetileg az amerikai klezmer zenére épült, a jazz, a rhytm and blues és hasonló kultúrák közötti kölcsönök hagyományára. Most már a klezmer világa kicsit erősebben tájolódik a zene európai gyökerei felé. Ez azért érdekes számomra, mert sokkal közelebb áll az egyházi zsidó zene hangzásvilágához, ahhoz, amihez a kántorcsaládban felnőve szoktam.
A zsidó egyházi zenének megvan a maga helye, a zsinagógák kántort alkalmaznak, aki azonban nem játszik túl sok, úgymond “kántori zenét” a szertartásokon kívül. Kiegészítő dolgokkal foglalkozik: gyerekeket tanít, zsidó zenére alapozott amerikai egyházi énekeket énekel, de maga a zsidó egyházi zene már nem a mindennapi kultúránk része. Azért vannak olyanok, akiket foglalkoztat és ennek újraélesztése az, amiben magam is nagyon érdekelt vagyok.

Ének a méhészkedő zsidóról és az ő boldogságáról – gitár, vokál Jeremiah Lockwood

P.-Z.A.:

Apropó magyarországi időszakod: alapítottál egy “tanzhoyz” (tánchojz) névre hallgató programot, ezt a jiddis szót gondolom minden magyar gond nélkül meg fogja érteni. Miért tartod ezt fontosnak egy amerikai közegben, közösségben?

J. S.-M.:

Jó kérdés… Hát úgy érzem – visszatérve arra, amit Jeremiah az imént mondott – hogy az amerikai zsidó közösség elveszítette régebbi hagyományainak egy döbbenetes hányadát. Ennek számos oka van, de most nem menék bele, mert külön szerteágazó történet. A motivációm egy része egyszerűen annak érzete, hogy: kár! A dolog egy hiány zsigeri érzetével kezdődik, annak érzetével, hogy nekem szükségem van ezekre a dolgokra zsidó életemben!
Hogy miért? Erre nem tudok egy nagyon konkrét, racionális érvet felhozni, de azt hiszem, hogy a zsigeri érzeteknek megvan az okuk… Tudod, ami igazából nincs nekünk az egy haza. Adott Izrael, de nem mindenkinek hazája. Egyrészt eléggé közelmúltbeli entitás, de sok zsidónak nem A haza.

P.-Z. A:

A biztos hátország inkább?

J.S.-M.:

Nem tudom, talán az. Talán nem. Nem annyira biztonságos… Nagyon komplikált dolog ez. Minden tiszteletem Izraelé és lakóié. De úgy nőttem fel, hogy nem éreztem különösebb kötődést hozzá.

P.Z.-A.:

Gondolom azért, mert nem Európában nőttél fel zsidóként. Egy európai zsidó, a holokauszt túlélőinek leszármazottja, alkalmasint egészen másként érez.

J.S.-M.:

Egyértelműen. De én New-Yorkban nőttem fel. Teljesen otthon érzem magam ott zsidóként, nincs szükségem Izraelre zsidó identitásomhoz. A családom amúgy Belaruszból, Ukrajnából, Moldovából és Litvániából származik. Ha az ember szeretné érezni családi gyökereit – mint ahogy sok amerikai olasz, vagy ír rendszeresen utazik Olaszországba, Írországba, hogy ismerkedjen közössége, elődei kultúrájával – valami ilyesfajta igényről van szó. Az én családom alig száz éve él Amerikában, és úgy érzem, hogy sok bennem nem onnan származik. És kíváncsi vagyok a forrásokra. Úgy érzem, sokan mások is, és ez gazdagítja a zsidó közösségeket, gyakorolni régi hagyományokat, és van egy fajta gazdagság-érzet, amit nem hoz meg ha mondjuk izraeli néptáncot lejtesz. Úgy érzem, hogy a jiddis néptánc szép módja az askenázi zsidó diaszpóra önkifejezésének!
Amikor egy-egy esküvőn zenélek, a lakodalmas nép tudja, hogy ugráljon egy körben, de körülbelül ez minden… Ugye, milyen szép lenne, ha ismernének sok-sok táncot, amit Kelet-Európában a zsidók annak idején táncoltak?
Egyszerűen úgy érzem, hogy ez nagyon vagány lenne!

Moldvai zsidó dallamok – forrás a Bughici család

P.-Z. A.:

Szóval magyar tapasztalatodból kiindulva, úgy érzed, hogy ez a zene általi hagyományőrzés, fenntartás egy hatékony mód?

J.S.-M:

Igen, egyszerre hatékony és gyümölcsöző. Sok módja van annak, hogy megjelenítsd identitásodat! A tánc egy nagyon békés, szép módja ennek.

F. T.-B.:

Annyi variáció, dallam, tánc és történet létezik…A modern, fősodorba illeszkedő zsidó identitásban borzasztóan homogenizálódik minden! Amint Jake is mondta: annyi minden veszett el!
Azt a zsidó identitás-kínálatot, amelyben felnőttem, én unalmasnak éreztem. Merthogy határozott szentenciákon alapult: Most ezt csináljuk, ennek és ennek ez a módja! Nagyon minimalista megközelítés. Ehhez képest itt ez a tengernyi információ: történelem, kultúra, az érdekes részletek!
Amikor megismerkedtem a klezmer zenével, vagy bármit is jelentsen ez mostanság, mert őszintén szólva, úgy érzem, már nem találó, nagyon hasznos volt a műfaj újjászületése idején, de mostanra már inkább a részletekről szól, annak megértéséről, hogy ez a részlet innen, amaz onnan jön, van ez a táncforma, meg amaz, szóval mintha már nem egyetlen műfajról lenne szó, hanem egy olvasztótégelyről…na de visszatérve, amikor megismertem ezt, büszkeséggel töltött el, először éreztem át, hogy milyen jó, kivételes dolog zsidónak lenni!
Előtte egyszerűen betartandó szabályok kényszerű halmazának érzete volt…

P.Z.-A.:

Mint a Hegedűs a háztetőn-ből jól ismert: Tradition…

F.T.-B.:

Pontosan! Bár… ott tényleg nagyon sikeresen emelték ki a hagyomány kulcselemeit, nem vagyok nagy rajongója annak a musicalnek, de azt gondolom, hogy kifejezetten jó munkát végeztek a kitűzött célt figyelembe véve!
Visszatérve a hagyományos zenére: tényleg az identitás olyan dimenzióját ajándékozta nekem, amire úgy érzem, büszke lehetek, számomra a kutatásról is szól, jelenlétről és feltárásról, relevancia érzetéről, arról, hogy jó kortársnak lenni mindezzel a gazdagsággal, ami felszínre kerül. Az Egyesült Királyságban, ahol kevesebb a zsidó, kevebben csinálják azt, amit én, sokakat sikerült megihletnem. Nekünk is szép közösségünk él ott, és ezek a dolgok gondolkodásra késztetik az embereket: mi az, amit egyáltalán érdemes készen elfogadni, nyitottabbá teszik őket…és ez nekem is ösztönzés!

P.-Z. A.:

Az a határozott érzesem, hogy bár az Egyesült Államokban, illetve Angliában születtetek, egészen otthonosan érzitek már magatokat itt 🙂 Ugye?

J.S.-M.:

Az biztos! Ezért járok vissza 20 éve. Emlékszem még, milyen volt első alkalommal, 2005-ben…olyan volt, mint egy álom. Annyira régen szerettem volna eljutni ide! Nagyon vonz a hely, a zene, a története, az emberek.

P.-Z. A.:

És megtanultad a nyelvet is. A nyelveket…

J.S.-M.:

Igen, igen, a nyelveket.

F.T.-B.:

Én is így vagyok ezzel. Dédnagyapám innen származott. Én nem állíthatom, hogy mindig is szerettem volna eljutni ide, de amikor először meghallottam a zenét, akkor már igen! Ez már a negyedik alkalom, hogy itt vagyok. És a pálinka, hűűű, SZERETEM! Meg az ételeket. És amit igazán szeretek, hogy mennyire barátságos mindenki! Az angolok nem ilyenek…nem vagyunk barátságtalanok, de ez más!

Beszélgetésünk eredetiben:

interjú, képek, videók: Papp-Zakor András