Élő Kolozsvári Rádió

Raklap: „nagyon fontos, hogy együtt legyünk, akkor van igazán jelentősége a zenénknek”

A sepsiszentgyörgyi Raklap zenekar sikerének titkát kerestünk - és a titok valahol az egymáshoz való kötődésben kereshető.

raklap

Szerkesztő: kristalybea, 2024 október 1, 13:30

A sepsiszentgyörgyi Raklap zenekart mondhatni a pandémia alatti bezártság hívta életre, no meg a zene iránti elköteleződés. A sepsiszentgyörgyi banda fiataljai csak együtt szerettek volna lenni és zenélni, a különböző sikerek viszont hamar elérték őket. Az első dalukat az elmúlt két évben 175 ezren játszották le, túlvannak már jelentős koncerteken, mint például a Budapest Parkban vagy a Fishing on Orfű fesztiválon való fellépésen. Készül a második albumuk, és további ötletekből sincs hiány.

A csapat tagjai a jazztől, a progresszívebb hangzásokon keresztül a népzenéig több különböző irányból érkeztek a Raklapig, és bár egyéni terveik más-más városokba hívta őket, a közös zenélésért képesek áldozatokat hozni.

A Kolozsvári Magyar Napok idején találkozhatott a közönség környékünkön a zenekarral, akiknek tagjai még a koncertet megelőzően látogattak el stúdiónkban. Az 1001 ötletben Mihály Dorka énekessel, Duka Máté, gitárossal, Hubbes Matyi énekessel, Kerezsi Tas, dobossal és Kolozsi Soma, basszusgitárossal beszélgetünk. A csapat hatodik tagja Kolozsi Tamás hiányzott az interjúról, de azért róla is több rendben szó esett.

  • Hogyan határozza meg zenéjüket a különböző zenei háttér?
  • Mi tartja össze őket csapatként? Hogyan birkóznak meg a zeneipar kihívásaival?
  • Elvárja-e a közönség, hogy egy újabb szia mamá-t jelentessenek meg, és ha igen eleget tesznek-e ennek a kérésnek?

Az interjú meghallgatható a lejátszóra kattintva, vagy a Spotify-on és Apple-podcasten is.

Műsorvezető: P. Kristály Bea

A pénzügyi tervet bármikor felül lehet írni, hiszen a külső-belső realitás is változik
1001 Ötlet kedd, 2024 július 162024 július 16, 13:42

A pénzügyi tervet bármikor felül lehet írni, hiszen a külső-belső realitás is változik

A Fiatalok a Fiatalokért vállalkozói mentorprogramra jelentkező csapatok marketing-, pénzügyi-, menedzsment- és hr-szakembereknek tehették...

A pénzügyi tervet bármikor felül lehet írni, hiszen a külső-belső realitás is változik
Kisvállalkozásban nagyon fontosak az emberi kapcsolatok
1001 Ötlet hétfő, 2024 július 12024 július 1, 14:30

Kisvállalkozásban nagyon fontosak az emberi kapcsolatok

A Fiatalok a Fiatalokért vállalkozói mentorprogramra jelentkező csapatok marketing-, pénzügyi-, menedzsment- és hr-szakembereknek tehették...

Kisvállalkozásban nagyon fontosak az emberi kapcsolatok
glamping
1001 Ötlet hétfő, 2024 június 242024 június 24, 15:19

Glamping: természetközeliség, nem elhanyagolható kényelemmel

Hogyan lehet egy hónapokon keresztül dédelgetett ötletről lemondani és milyen a családdal együtt vállalkozni? László Tamás és párja...

Glamping: természetközeliség, nem elhanyagolható kényelemmel
„Egy szép szakma köré társul egy nagyon csúnya ipar. Ennek a kettősségét bírni kell”
1001 Ötlet hétfő, 2024 június 172024 június 17, 14:53

„Egy szép szakma köré társul egy nagyon csúnya ipar. Ennek a kettősségét bírni kell”

„Bíztunk egymásban, hogy a legjobbat akarjuk magunk és egymás számára. Körülbelül ez így kezdődött, mint egy egyszerű haverség. És...

„Egy szép szakma köré társul egy nagyon csúnya ipar. Ennek a kettősségét bírni kell”
1001 Ötlet hétfő, 2024 június 102024 június 10, 15:36

Szociális érzékenyítés és olvasásnépszerűsítés egy vállalkozásba gyúrva

Erdélyben nem találkozunk túl gyakran azzal a jelenséggel, hogy sérült fiatalok megjelennek a munkaerőpiacon. A marosvásárhelyi Gemma...

Szociális érzékenyítés és olvasásnépszerűsítés egy vállalkozásba gyúrva
1001 Ötlet hétfő, 2024 június 32024 június 3, 11:53

A filmforgatások igazi svájci bicskája – de mi is pontosan a Rat Bag?

Bevehető-e Kolozsvárról a nemzetközi filmgyártás piaca? Prokop Bence – ahogy ő fogalmaz – a pult másik oldaláról érkezik. 17...

A filmforgatások igazi svájci bicskája – de mi is pontosan a Rat Bag?
1001 Ötlet hétfő, 2024 május 202024 május 20, 11:46

Alapítványnál dolgozni nem hobbi

Több mint tíz éve szerveznek a Yuppi önkéntesei élményterápiás táborokat diabéteszes, rákos és autoimmun betegségekkel élő...

Alapítványnál dolgozni nem hobbi
1001 Ötlet kedd, 2024 május 142024 május 14, 14:25

Egy új nyelvet tanul, aki hangszeren játszik

Rengeteg pozitív hozadéka van annak, ha valaki hangszeren tanul játszani, még akkor is ha nem szeretne hegedű- vagy zongoraművész lenni. A...

Egy új nyelvet tanul, aki hangszeren játszik