Élő Kolozsvári Rádió

Tanárhiány van, és ezen csak a presztízs segíthet

Főleg a természettudományi tantárgyaknál érzékelhetőbb a tanárhiány, mondta rádiónknak Tamási Zsolt RMPSZ-alelnök.

Tanárhiány van, és ezen csak a presztízs segíthet

Szerkesztő: Sebők Tímea, 2024 október 2, 17:47

Tanárhiány van Romániában – állapította meg a Gazdasági Együttműködési és Fejlesztési Szervezet legfrissebb jelentésében. Ennek egyik fő oka a fiatalok oktatás iránti alacsony érdeklődése.

Becslések szerint, ha az összes 70 év feletti tanár tanítana, akkor sem lenne elegendő oktató. Főleg a természettudományi tantárgyaknál érzékelhetőbb a tanárhiány, amit részben az is magyaráz, hogy azoknak a diákoknak, akik az egyetemen ilyen szakokat végeznek vonzóbb a termelésben, az iparban vagy a kutatásban elhelyezkedni – vélekedik a Romániai Magyar Pedagógusok Szövetségének pályakezdő pedagógusok támogatásáért felelős alelnöke, Tamási Zsolt. Szerinte akkor lesz ismét vonzó a pedagógusi szakma, hogyha rendeződik a tanárok státusza.

 

Riporter: Orbán Szabolcs

denevér
Napirend csütörtök, 2024 szeptember 262024 szeptember 26, 17:59

Mit tegyünk, ha berepül a denevér a lakásba?

Ősszel előfordulhat, hogy berepül egy denevér az ablakon. A lakás tulajdonosa megijedhet, de a denevérnek sem jó ez a helyzet. Miért éppen...

Mit tegyünk, ha berepül a denevér a lakásba?
büntetőszoba
Napirend csütörtök, 2024 szeptember 262024 szeptember 26, 10:44

Sok iskola a könyvtárat nevezi ki „büntetőszobának”

Két és fél héttel a tanév kezdete után arra voltunk kíváncsiak, hogy hogyan kerültek használatba – ha egyáltalán – az idei évtől...

Sok iskola a könyvtárat nevezi ki „büntetőszobának”
Meddig eszkalálódhat a közel-keleti konfliktus?
Napirend szerda, 2024 szeptember 252024 szeptember 25, 15:20

Meddig eszkalálódhat a közel-keleti konfliktus?

Szűk egy héttel a Hezbollah tagjai által használt pagerek, majd walkie-talkie-k robbanása után úgy tűnik, hogy eszkalálódik a helyzet....

Meddig eszkalálódhat a közel-keleti konfliktus?
Adóamnesztia: kiknek szól és mit ér?
Napirend kedd, 2024 szeptember 242024 szeptember 24, 17:19

Adóamnesztia: kiknek szól és mit ér?

Közzétette a pénzügyminisztérium az adóamnesztia megszerzéséhez szükséges eljárást. A magánszemélyek akkor élhetnek ezzel a...

Adóamnesztia: kiknek szól és mit ér?
Napirend hétfő, 2024 szeptember 232024 szeptember 23, 17:52

„Újabb ifjú barbár”: Janovics a kolozsvári magyar színházban

A Janovics című előadást mutatják be a Kolozsvári Állami Magyar Színházban szerda este 7 órától, ifj. Vidnyánszky Attila rendezésében....

„Újabb ifjú barbár”: Janovics a kolozsvári magyar színházban
Napirend hétfő, 2024 szeptember 232024 szeptember 23, 16:38

Lesznek-e jövőre adóemelések?

Marcel Bolos pénzügyminiszter egy hétvégi eseményen újságírói kérdésre válaszolva úgy fogalmazott: azt szeretné, ha nem lennének...

Lesznek-e jövőre adóemelések?
Napirend hétfő, 2024 szeptember 232024 szeptember 23, 16:03

Nem tudja, mit kezdjen a gyümölcsterméssel? Vigye Válaszútra!

Alma-vagy bármilyen gyümölcslevet, hagyományos szilvalekvárt, aszalt gyümölcsöt készíttethetnek a termelők Válaszúton, a Kallós Zoltán...

Nem tudja, mit kezdjen a gyümölcsterméssel? Vigye Válaszútra!
Napirend péntek, 2024 szeptember 202024 szeptember 20, 16:36

Mennyibe kerül egy egyetemistának a lakhatás Kolozsváron?

Nemsokára kezdődik az egyetemi év. Kolozsváron beindult a szálláskeresés. A BBTE nagyjából 7.000 hellyel rendelkezik bentlakásaiban, a...

Mennyibe kerül egy egyetemistának a lakhatás Kolozsváron?