Élő Kolozsvári Rádió

Könyves kalandozások a magyar történelem és kultúra útvesztőiben

A Bővebben műsorában ezúttal a közelmúltban megjelent, a kolozsvári- erdélyi és az egyetemes magyar történelem és kultúrtörténet fontos témáit feldolgozó könyveket ismerhetnek meg, egyenesen az Adventi Könyvvásárról.

Könyves kalandozások a magyar történelem és kultúra útvesztőiben
Foto: Szentes Zágon

Szerkesztő: Sebők Tímea, 2024 december 18, 12:06

– László Miklós és Nagy Béla: KOLOZSVART Szobrok és emlékművek Kolozsváron című nemrég megjelent, a Művelődés kiadó által piacra dobott kötetét mutatta be Kolozsi Tibor szobrászművész, a könyv két szerzője jelenlétében. A Kolozsvári Adventi Könyvvásár keretében lezajlott vetítettképes könyvbemutató helyszíne a kolozsvári Hagyományok Háza volt. A házigazda szerepét Szabó Zsolt irodalomtörténész, a Kolozsvár Társaság elnöke vállalta magára. Az eseményt követően kértük mikrofon elé a szerzőket.

Az Iskola Alapítvány Kiadó és a Kárpátok Regionális Fejlesztési Közhasznú Egyesület közös gondozásában jelent meg a Szent László koronája című kötet amelyet szintén a Kolozsvári Hagyományok Háza dísztermében mutattak be a 16. Adventi Könyvvásár keretében. Ezt Kollár Tibor, a könyv szerkesztője ismertette.

– A Művelődés kiadó további két új könyvét is megismerhettük az Adventi Könyvvásár eseményei során. Hory András Belmagyar utca 47 című önéletrajzi írása a 19-20 század fordulójának kolozsvári hétköznapjaiba enged betekintést a szerző gyermek- és kora ifjúkori emlékeinek tükrében. Az A Királyi Művészet Szolgálatában című kötet a kolozsvári Unió páholy 1886-1936 közötti dokumentumainak kiadásával vezeti be az olvasót a város szabadkőműves mozgalmának egy fontos korszakába. A kettős könyvbemutató házigazdája Szabó Zsolt irodalomtörténész, a Kolozsvár Társaság elnöke volt. Ez alkalomból dr. Gaal György irodalom és helytörténész beszélt az új kiadványokról.

– A szerző jelenlétében a Kolozsvár Társaság Tar Károly kolozsvári születésű költő, közíró három nemrég született könyvét vitte közönség elé. A 2024-ben megjelent Minden más mese című kötetet a könyv szerkesztője, Tar Károlyné József Magdolna nyelvész, szerkesztő ismertette, aki a szerző eddig immár több mint 50 kötetet számláló életművéról is beszélt. A meghívottakkal Szabó Zsolt beszélgetett el.

Riporter: László Tibor

Adalékok egy 80 éve történt tragédia megértéséhez
Bővebben szerda, 2024 november 132024 november 13, 12:50

Adalékok egy 80 éve történt tragédia megértéséhez

Túlélők és szemtanúk vallomásait adja közre a 2017-es első kiadását követően a Koinónia kiadónál újra megjelentetett Sárga csillag...

Adalékok egy 80 éve történt tragédia megértéséhez
Hat évtized világszínvonalon
Bővebben hétfő, 2024 november 112024 november 11, 15:48

Hat évtized világszínvonalon

Négy erdélyi és partiumi városban lépett fel a nemzetközileg is komoly hírnévnek örvendő, 1963-ban megalakított Liszt Ferenc...

Hat évtized világszínvonalon
Élet és élni vágyás történelmi háttérrel
Bővebben hétfő, 2024 november 112024 november 11, 12:28

Élet és élni vágyás történelmi háttérrel

Az EME Bölcsészet- Nyelv- és Történettudományi Szakosztálya és a BBTE Holokauszt- és Genocídium-tanulmányi Intézete közös...

Élet és élni vágyás történelmi háttérrel
Több különböző stílus, erős zenei felhozatal a Kolozsvári Zsidó Napokon
Bővebben péntek, 2024 november 82024 november 8, 17:37

Több különböző stílus, erős zenei felhozatal a Kolozsvári Zsidó Napokon

Különleges koncertekkel, irodalmi és helytörténeti programokkal várták november 2. és 5. között az érdeklődőket az immár kilencedik...

Több különböző stílus, erős zenei felhozatal a Kolozsvári Zsidó Napokon
Bővebben csütörtök, 2024 november 72024 november 7, 10:59

Évszázadok története egy iskola tükrében

Jubileumi rendezvénysorozatot tartott a kolozsvári Báthory István Elméleti Líceum. A tanintézmény idén ünnepli megalapításának 445 éves...

Évszázadok története egy iskola tükrében
Bővebben szerda, 2024 október 302024 október 30, 10:34

A kémia életétől az élet kémiájáig

Az Erdélyi Magyar Műszaki Tudományos Társaság-EMT Kémia Szakosztálya és a BBTE Magyar Kémia és Vegyészmérnöki Intézetének közös...

A kémia életétől az élet kémiájáig
Bővebben kedd, 2024 október 292024 október 29, 12:42

Egy alapmű újjászületése

Vidnyánszky Attila rendezésében készül bemutatni Erkel Ferenc Bánk Bán című operáját a Kolozsvári Magyar Opera. A magyar nyelvű...

Egy alapmű újjászületése
Bővebben csütörtök, 2024 október 172024 október 17, 12:19

Megérteni a nem feledhetőt

Nyolcvan évvel ezelőtt, 1944-ben kezdődött a magyarok és németek szovjet fogságba hurcolása. Ennek apropóján szervezett konferenciát a...

Megérteni a nem feledhetőt