Élő Kolozsvári Rádió

Meghódítjuk az univerzumot is – barangolás az ’50-es, ’60-as évek tudományában

A szakmaiságon túl Nagy Péter jelleme, elkötelezettsége, lendülete is meghúzódik a szavak mögött.

Meghódítjuk az univerzumot is – barangolás az ’50-es, ’60-as évek tudományában
Foto: photo: Gönczy Tamás

Szerkesztő: Sebők Tímea, 2025 január 9, 17:19

Hetven év tudományának világában utazgatni könnyedén, hogy közben egyik felfedezés, megfigyelés, elképzelés a másikba ágazzon? Lehet!

A csíkszeredai Nagy Péter egyengeti az utunkat, aki nevelőként dolgozik és tudománynépszerűsítő előadásokat tart, kis csapatával pedig idén már a második tudománynépszerűsítő fesztiváljukra készülnek, amely az Üveggyöngyvarázs címet viseli. Karácsony előtt pár nappal ültünk le vele beszélgetni, elsősorban azért, hogy szilveszteri műsorunkban áttekinthessük az elmúlt hét évtized legfontosabb tudományos megvalósításait, kapcsolódva a Kolozsvári Rádió 70. születésnapjához.

Ajánljuk ezúttal a találkozásunk azon részét, amely a 20. század első felének hozadékai után az ötvenes, hatvanas évekbe enged betekintést – a szakmaiságon túl pedig Nagy Péter jelleme, elkötelezettsége, lendülete is meghúzódik a szavak mögött.

Beszélgetőtárs: Ferencz Zsolt

Pataki Előd
Arcél péntek, 2024 augusztus 92024 augusztus 9, 15:40

Utazó, vlogger, különleges világok „nagykövete”: Pataki Előd

Pataki Előd megfordult már Thaiföld legmagasabb pontján, a Doi Inthanon hegy csúcsán; Vietnam legnagyobb városában, Ho Chi Minh-ben, valamint...

Utazó, vlogger, különleges világok „nagykövete”: Pataki Előd
Ügyelőként is pontosan, szépen, tisztelettel mások iránt
Arcél csütörtök, 2024 július 182024 július 18, 18:46

Ügyelőként is pontosan, szépen, tisztelettel mások iránt

1969. szeptember 15-én kezdett el dolgozni a sétatéri intézményben, ami kitartott egészen a nyugdíjazásáig, 2001-ig. Az alázat, a színpad,...

Ügyelőként is pontosan, szépen, tisztelettel mások iránt
Költő, pedagógus, segítő és mély érzésű ember: Cseh Katalin
Arcél péntek, 2024 július 52024 július 5, 11:07

Költő, pedagógus, segítő és mély érzésű ember: Cseh Katalin

„Szép hegy, nagy hegy a Kárpátok, akárcsak egy szürke ló” – ehhez a második osztályos korában írt kis versikéhez vezet vissza Cseh...

Költő, pedagógus, segítő és mély érzésű ember: Cseh Katalin
Tudoran Klára Lívia: „A spirituális fejlődésért tenni kell”
Arcél hétfő, 2024 május 202024 május 20, 16:25

Tudoran Klára Lívia: „A spirituális fejlődésért tenni kell”

Tudoran Klára Lívia képzőművész, zenetanár Kolozsvár különböző tereiben volt már jelen textiljeivel és grafikáival – egyénileg vagy...

Tudoran Klára Lívia: „A spirituális fejlődésért tenni kell”
Arcél hétfő, 2024 május 132024 május 13, 13:26

Ha a Játszma egyszer beindul… – Nagy Gáborral a társasjátékok világában

Világszinten is az aranykorukat élik napjainkban a társasjátékok, évente 8–10 ezer cím jelenik meg. Ennek persze nagyon alacsony hányada...

Ha a Játszma egyszer beindul… – Nagy Gáborral a társasjátékok világában
Arcél szombat, 2024 március 162024 március 16, 11:22

Egy nyugalmazott pedagógus életemlékei – az érmelléki Varga Piroskánál jártunk

Varga Piroska Érkörtvélyesen született, néhai férje, Varga József pedig a Fehér megyei Marosdécséről származott. Életük nagy részét...

Egy nyugalmazott pedagógus életemlékei – az érmelléki Varga Piroskánál jártunk
Arcél szombat, 2024 február 172024 február 17, 13:46

Fáradhatatlanul, jókedvvel munkálkodni a gyermekekért – Isten éltessen, napsugaras Karcsi bácsi!

A fáradhatatlan munkának megvan a gyümölcse, és főleg az értékmegőrzésben – mondja Salamon Károly, a Napsugár területi terjesztési...

Fáradhatatlanul, jókedvvel munkálkodni a gyermekekért – Isten éltessen, napsugaras Karcsi bácsi!
Arcél péntek, 2024 február 22024 február 2, 16:22

Megálltunk egy pillanatra a FUNKorporation zenekarral

Szilveszterkor egy pillanatra megálltunk a FUNKorporation zenekarral, hogy beszélgessünk, értékelve a mögöttünk hagyott esztendőt, hogy...

Megálltunk egy pillanatra a FUNKorporation zenekarral