Elon Musk karlendítése, amit nem nevezünk annak
Musk nem cáfolta, hogy karlendítést tett Trump beiktatásán, hanem közölte, hogy nagyon unalmas már az állandó hitlerezés. Ettől félek én igazán: hogy unalmas.
2025 január 24, 12:38„Timi, tudod, ki lesz a következő amerikai elnök?” – szegezték nekem a kérdést Donald Trump beiktatásának napján. „J. D. Vance” – vágtam rá gondolkodás nélkül, hiszen első blikkre logikusnak tűnt, hogy az alelnök a következő négy évet saját jelöltségének építgetésére használja fel, és bár nem gyakori, nem is példátlan hogy az ország második embere elnökké avanzsáljon.
„Nem, hanem Elon Musk”, mondta beszélgetőtársam, és egy pillanatra megállt bennem az ütő. Nem először beszélek a Kanapéfilozófiában a világ leggazdagabb emberéről, múltkor a Doge, azaz a Department of Government Efficiency hatékonysággal foglalkozó intézmény apropóján került szóba. Már akkor elég ijesztőnek tartottam ezt a mémpolitizálást, most azonban olyat tett, amellyel kapcsolatban nem tudjuk azt mondani, hogy hagyjuk, csak eltereli a figyelmet a valóban fontos dolgokról. És már az is önmagában ijesztő, hogy 2025-ben erről beszélni kell, sőt: beszélGETni kell.
Elon Musk ugyanis a Trump beiktatási ceremóniáján olyan mozdulattal dobta oda a szívét a közönségnek, amelynek teljes koreográfiája megegyezett egy náci karlendítéssel. Aztán később még egyszer megismételte, biztos, ami biztos. Mi pedig napok óta arról beszélünk, hogy ez valóban karlendítés volt-e, és egyáltalán mit akart mondani a költő. A költő – vagyis Musk – egyébként ahelyett, hogy egyértelműen cáfolta volna, és kijelentette volna például azt, hogy véletlenül tett egy rossz mozdulatot, sértődött tweetben – vagy X-ben, hogy kell ezt mondani? – közölte, hogy nagyon unalmas már az állandó hitlerezés.
Ettől félek én igazán: hogy unalmas. Hogy tényleg túl messze vagyunk már a második világháború borzalmaitól, hogy az emléknapok, a filmek, a könyvek már hidegen hagynak. Hogy oda jutottunk, hogy Benjamin Netanjahu izraeli miniszterelnök megvédi Muskot, mondván, az nem is karlendítés volt, és Musk jó barátja az országának. Hogy náci karlendítésre hasonlító mozdulatnak – még rosszabb esetben „fura” mozdulatnak nevezzük azt, ami világos és összetéveszthetetlen. Csak azért, mert nem az Amerikai Nemzetszocialista Párt alakuló ülésén történt, hanem a demokratikusan megválasztott elnök beiktatásán. Hogy előszedünk más politikusokról készült pillanatképeket, akár videókból képernyőmentéseket, azt igazolandó, hogy mások is felemelték már úgy a kezüket. Videók persze sosem kísérik ezeket az állóképeket, mert azokból egyértelműen kiderülne, hogy teljesen más jellegű gesztikulálás közben kapták el a másodperc töredékéig kialakult karállást. Relativizálunk és magyarázunk, lassan a saját szemünknek sem hiszünk, ez a nagy baj.
Korábban említett beszélgetőtársammal elég gyorsan rájöttünk, hogy Elon Musk mégsem lehet amerikai elnök, mivel nem az Egyesült Államokban született, hanem Pretoriában, és ez kizáró ok – emlékezzünk csak arra, hogyan próbálták meg ezt rákenni Barack Obamára, pedig ő Hawaii-n született. Viszont lehet, hogy teljesen mindegy, hogy viseli-e az államelnöki titulust, vagy sem. Elég, hogy folyamatosan ott legyen a hatalom közelében. Lehet, hogy könnyebb is így, nem kötik semmiféle hivatali teendők, nincsenek diplomáciai kötelezettségei, amelyek még akkor is valamennyire kordában tartják az elnököt, ha éppen Donald Trumpnak hívják, és a protokoll számára néha opcionális. Ülhet nyugodtan az álomvilágában, ahol nemcsak a világ leggazdagabb embere, hanem a világ legjobb videójátékosa is, meg bármi, amit csak akar. És közben normalizálja a világ egyik vezető nagyhatalmának élbolyában az oligarchalétet, amelybe egy-két karlendítés is belefér. Majd mi kimagyarázzuk neki.