Élő Kolozsvári Rádió

Amire a rádiósnak szülsége van: jó beszédkészség és “széles, enciklopédikus, felületes tudás”

Farkas Erika rádiós volt a vendégünk, akit kedvenc alanytípusáról, a rádiózáshoz szükséges alapvető tudásról és a rádió lehetséges jövőjéről is kérdeztünk.

Amire a rádiósnak szülsége van: jó beszédkészség és “széles, enciklopédikus, felületes tudás”
Foto: Rácz Éva

Szerkesztő: Sebők Tímea, 2025 április 9, 12:43

Mesterkurzust tartott Kolozsváron Farkas Erika budapesti nyugdíjas rádiós kollégánk, aki – saját elmondása szerint – 34 év alatt elkészített mintegy 34 ezer interjú tapasztalatával vonult vissza. Azóta nem vett mikrofont a kezébe, viszont tanít az Eötvös Loránd Tudományegyetemen, illetve a Magyar Újságírók Országos Szövetsége (MÚOSZ) Bálint György Újságíró Akadémiáján.

A kolozsvári képzésen a Babes-Bolyai Tudományegyetem újságírás, illetve digitálismédia-szakos diákjait tanította: a nyelvhasználatról, a pontos és szabatos fogalmazásról éppúgy szó esett, mint arról, hogy milyen “hosszú az út” a rádiótól a podcastig.

A tréning utolsó része előtt láttuk vendégül a stúdióban Farkas Erika rádióst, akit kedvenc alanytípusáról, a rádiózáshoz szükséges alapvető tudásról és a rádió lehetséges jövőjéről is kérdezett a Hangolóban Rácz Éva.

Mit viselt meg leginkább az áprilisi fagy?
Napirend csütörtök, 2025 április 102025 április 10, 15:21

Mit viselt meg leginkább az áprilisi fagy?

A kajszi- és az őszibarack fajtákat viselte meg a leginkább az elmúlt napok fagypont alatti hőmérséklete – nyilatkozta a Kolozsvári...

Mit viselt meg leginkább az áprilisi fagy?
Trump ismét szünetelteti a vámokat, fellélegeztek a tőzsdék
Napirend csütörtök, 2025 április 102025 április 10, 14:44

Trump ismét szünetelteti a vámokat, fellélegeztek a tőzsdék

Donald Trump 90 napos szünetet rendelt el az amerikai vámok alkalmazása terén, egyben azonnali hatállyal megemelte a Kínára vonatkozó...

Trump ismét szünetelteti a vámokat, fellélegeztek a tőzsdék
Mi történne, ha kivonnának tízezer amerikai katonát Kelet-Európából
Napirend csütörtök, 2025 április 102025 április 10, 09:30

Mi történne, ha kivonnának tízezer amerikai katonát Kelet-Európából

A washingtoni védelmi minisztérium magas rangú tisztviselői tízezer amerikai katona kivonását fontolgatják Kelet-Európából –...

Mi történne, ha kivonnának tízezer amerikai katonát Kelet-Európából
Megemelnék a bírák nyugdíjkorhatárát
Napirend szerda, 2025 április 92025 április 9, 15:31

Megemelnék a bírák nyugdíjkorhatárát

A kormánykoalíció 65 évre emelné az ügyészek és bírák nyugdíjkorhatárát. Törvényjavaslatukkal a különleges nyugdíjakat is...

Megemelnék a bírák nyugdíjkorhatárát
Napirend szerda, 2025 április 92025 április 9, 10:48

Kell-e Romániának amerikai különmegbízott?

Marcel Ciolacu miniszterelnök pénteken közölte, hogy a kormány új megközelítést próbál alkalmazni az Amerikai Egyesült Államokkal való...

Kell-e Romániának amerikai különmegbízott?
Napirend szerda, 2025 április 92025 április 9, 09:35

Kulturális projektekre lehet pályázni Kolozsváron

Kulturális projektek lebonyolítására lehet pályázni mától a kolozsvári önkormányzatnál. A támogatásra olyan civil szervezetek...

Kulturális projektekre lehet pályázni Kolozsváron
Napirend kedd, 2025 április 82025 április 8, 12:06

„Nézd más szemmel az iskoládat!”

Nézd más szemmel az iskoládat! címmel hirdette meg a Venczel József esszéíró versenyt a Babeş-Bolyai Tudományegyetem Magyar Szociológia...

„Nézd más szemmel az iskoládat!”
Napirend kedd, 2025 április 82025 április 8, 11:45

Kortárs szerző remekművét mutatják be Kolozsváron

A Kolozsvári Állami Magyar Operában előkészületben van Vajda János vígoperájának, a Csokonai Vitéz Mihály vígjátéka alapján szerzett...

Kortárs szerző remekművét mutatják be Kolozsváron