Élő Kolozsvári Rádió

Iohannis és az összeférhetetlenség

A Legfelsőbb Bíróság kedden tárgyalja Klaus Iohannis összeférhetetlenségi ügyét.

Ha Klaus Iohannis számára kedvezőtlen ítéletet hoznak, akkor három évig nem tölthet be semmilyen köztisztséget.
A Nemzeti Liberális Párt politikusát a Feddhetetlenségi Ügynökség azzal vádolja, hogy törvényt sértett, mivel 2013-ban Nagyszeben polgármestereként  közhasznú vállalat közgyűlésének volt tagja.

A Feddhetetlenségi Ügynökség jelentése ellen Iohannis a gyulafehérvári táblabíróságon emelt panaszt, amely első fokon a polgármester javára döntött. Az ügynökség fellebbezése nyomán került a legfelső bíróságra az ügy. Romániában az alkotmány mentelmi jogot biztosít az államfőnek, arról azonban megoszlanak a vélemények, hogy ez kiterjed-e a megválasztott, de hivatalába csak később lépő elnökre is.

Kedden sem születhet jogerős ítélet, ugyanis akkor csak azt vizsgálja meg egy – az ügyeket „megszűrő” – bírói tanács, hogy perképesek-e a felek és formai szempontból megfelel-e a követelményeknek a Feddhetetlenségi Ügynökség fellebbezése.

mediafax/mti/maszol.ro

Szerkesztő: Szilágyi Szabolcs, 2014 november 17, 17:12 / actualizat: 2014 november 28, 15:29

Hírek hétfő, 2025 április 282025 április 28, 15:51

Áram nélkül maradt Spanyolország és Portugália

Országos szintű áramszünet sújtja Portugáliát és Spanyolországot, több millió ember maradt elektromos áram nélkül. A spanyol rádiók...

Áram nélkül maradt Spanyolország és Portugália
Hírek péntek, 2025 április 182025 április 18, 07:20

Jócskán visszaesett tavaly Románia bortermelése

A kedvezőtlen klímaviszonyok, a jégeső és az aszály miatt 2023-hoz képest tavaly mintegy 19,8 százalékkal 3,7 millió hektoliterre csökkent...

Jócskán visszaesett tavaly Románia bortermelése
Hírek szerda, 2025 április 162025 április 16, 13:46

Diákok a kamera mögött

Kamerát cipelő diákok, állványok, fények, mikrofonok – sokemberes filmes stábot láthattak az elmúlt napokban azok, akik áthaladtak...

Diákok a kamera mögött
Hírek kedd, 2025 április 152025 április 15, 10:19

Messze Romániában volt a legtöbb kanyarós eset az Európai Gazdasági Térségben

Romániában a bejelentett kanyarós megbetegedések száma az Európai Gazdasági Térség országai által jegyzett esetek 85 százalékát tette...

Messze Romániában volt a legtöbb kanyarós eset az Európai Gazdasági Térségben
Hírek hétfő, 2025 április 142025 április 14, 14:25

Újjáépítik a németek pallóját Kolozsváron

Újabb gyalogoshíd épül Kolozsváron a Szamos felett: újjáépítik a németek pallóját. A polgármesteri hivatal rekonstruálni akarja a...

Újjáépítik a németek pallóját Kolozsváron
Hírek kedd, 2025 április 82025 április 8, 16:53

Támogatást készítenek elő a hazai autóiparnak

A hazai autóipar védelmében készítenek elő intézkedéseket a hatóságok az Egyesült Államok által kivetett vámok miatt. Tánczos Barna...

Támogatást készítenek elő a hazai autóiparnak
Hírek kedd, 2025 április 82025 április 8, 13:07

Így teljesítettek a végzősök a próbaérettségin

Az idei próbaérettségin részt vett végzős diákok 66,84 százaléka kapott ötöst vagy annál nagyobb jegyet román nyelv és irodalomból...

Így teljesítettek a végzősök a próbaérettségin
Hírek kedd, 2025 április 82025 április 8, 09:51

Húsvéti Vásár a Planetáriumban

Virágvasárnap, április 13-án 10 és 19 óra között Húsvéti Vásárt szerveznek a Planetárium Kávéházban. Ingyenes családos- és...

Húsvéti Vásár a Planetáriumban