Élő Kolozsvári Rádió

Passzívház: fűtés nélkül is meleg

evo2Fűtésszámlával sokféleképpen lehet spórolni: úgy, hogy megfelelőképpen szigeteljük házunkat, lakásunkat, hogy minél kevesebbet kelljen benne fűteni, és úgy is lehet, hogy olyan házat építünk, amely eleve nem szorul fűtésre. Ugye ezt nehéz elképzelni? Pedig létezik! Öko- passzívháznak hívják, felépítése nem sokkal költségesebb mint egy hagyományos házé, csupán szigetelésére kell nagyobb gondot fordítani, elhelyezésére, arra, hogy minél több napfényhez jusson, és megfelelő szellőztető berendezéssel legyen ellátva. A passzív ház olyan szigetelésű épület, amely saját energia-források felhasználásával biztosítja a fűtést; a helyiségek különleges rendszer által szellőznek. Romániában ez egyelőre még újdonság, külföldön azonban már épülnek ezek a házak. Mi több, már meglévő lakásunkat, házunkat, tömbház lakrészünket is szigetelhetjük úgy, hogy minél kevesebb energiát kelljen fűtésre fordítanunk. Kolozsváron az Evohouse foglalkozik ilyen házak tervezésével és építésével. Az elmúlt hétvégén nyílt napokat szerveztek, amikor bárki megtekinthette belülről is azt a négy lakrészes házat, amely ezzel a technológiával épült, a Luminii utca 4-es szám alatt.  Az Evohouse projekt menedzserével Barabás Bélával és Szilveszter Szabolcs műépítész hallgatóval, a cég munkatársával beszélgettünk a Hangolóban.

evo1

Szilveszter Szabolcs, Marius Soflete, dr. Wolfgang Feist, Dragos Arnautu, Barabás Béla

 

Luxus-e egy ilyen ház felépítése? Vagy csak idegenkedünk tőle, nem merünk belevágni, mert még új és szokatlan? Mennyire vagyunk nyitottak a másra? A passzív ház nem csak a nap melegét és a házban található hőforrásokat használja fel, hanem állandó friss levegőt is biztosít a házban, mivel saját szellőztető berendezéssel van ellátva. Nem beszélve arról, hogy hatalmas fény-mennyiség árad ezekbe a házakba.

A Hangoló házigazdája: Szuszámi Zsuzsa.

Szerkesztő: szuszamizsuzsa, 2015 november 18, 18:17 / actualizat: 2021 március 30, 13:46

„Hiteles, szeretem, fontos”
Hangoló péntek, 2025 április 112025 április 11, 09:03

„Hiteles, szeretem, fontos”

Tavaly ünnepelte fennállásának 70. évét a Kolozsvári Rádió. A kerek évforduló alkalmából dokumentumfilmet készített Forrai Szerénke...

„Hiteles, szeretem, fontos”
Húsvét előtti tojásíró maraton és koncert
Hangoló csütörtök, 2025 április 102025 április 10, 10:59

Húsvét előtti tojásíró maraton és koncert

Húsvét közeledtével a hagyományőrzők életében következik (de ez is lehet, hogy már elkezdődött) az éjjel-nappal tojásírás időszaka....

Húsvét előtti tojásíró maraton és koncert
Kulturális központ lesz Ady múzsájának lakása
Hangoló csütörtök, 2025 április 102025 április 10, 10:03

Kulturális központ lesz Ady múzsájának lakása

A Festum Varadinum kulturális fesztivál előrendezvényeivel adják át a közönségnek Nagyváradon a kívül-belül felújított Léda-házat....

Kulturális központ lesz Ady múzsájának lakása
Jótékonyság, rock és népzene Nagyenyeden
Hangoló szerda, 2025 április 92025 április 9, 11:24

Jótékonyság, rock és népzene Nagyenyeden

Élelmiszercsomagokat oszt a rászorulóknak a Máltai szeretetszolgálat. A Fehér megyei szervezet is gyűjtött adományokat a hétvégén több...

Jótékonyság, rock és népzene Nagyenyeden
Hangoló hétfő, 2025 április 72025 április 7, 12:49

Ünnepel a Kolozsvári Rádió – filmbemutatóra várjuk hallgatóinkat!

Itt Kolozsvár a címe annak a dokumentumfilmnek, amely a mára már 71 éves Kolozsvári Rádióról készült. A rádió elmúlt hét...

Ünnepel a Kolozsvári Rádió – filmbemutatóra várjuk hallgatóinkat!
Hangoló hétfő, 2025 április 72025 április 7, 12:05

A város peremére, de az operastúdióba hív Csergő Domokos és csapata

„József Attila nemcsak a szívemnek kedves, hanem a fülemnek is. Mert bizony »a költő ajkán csörömpöl a szó«, ő »lüktetését...

A város peremére, de az operastúdióba hív Csergő Domokos és csapata
Hangoló szerda, 2025 április 22025 április 2, 12:17

Ragadós száj- és körömfájás – nagyon fontos a hiteles forrásokból való tájékozódás

A hiteles forrásokból való tájékozódás és a hatóságokkal való együttműködés a szarvasmarhákat sújtó száj- és körömfájás...

Ragadós száj- és körömfájás – nagyon fontos a hiteles forrásokból való tájékozódás
Hangoló szerda, 2025 március 262025 március 26, 17:31

Tények és személyes történelem – film a páneurópai piknikről

Szalay Péter Nincs parancs! című filmjét vetítik Kolozsváron, a Sapientia egyetem Hunyadi Mátyás Dísztermében március 27-én este 6...

Tények és személyes történelem – film a páneurópai piknikről