Élő Kolozsvári Rádió

Hogyan segítsünk az Angyalnak?

Az Angyalnak segíteni cseppet sem könnyű feladat. Ezért hívtuk segítségül Dr. Săplăcan Zsuzsa egyetemi adjunktust, marketing szakértőt, aki a BBTE Közgazdasági karán fogyasztói magatartást is oktat.

A Hangolóban többek közt elmondta, hogy „…Érdemes figyelembe venni az ajándékvásárlásnál azt, hogy bár igyekszünk a legtalálóbb ajándékot megvásárolni szeretteinknek és ismerőseinknek, ez nem mindig sikerül. Saplacan ZsuzsaAmennyiben online történt a vásárlás, akkor mindenféle különösebb indok és kifogás nélkül 14 napon belül vissza lehet küldeni a terméket a webáruháznak. Hogyha valódi üzletben történt ez a vásárlás, akkor már nem ilyen egyértelmű a helyzet. Ebben az esetben a bolt politikájától függ, hogy egyáltalán visszaveszik-e a már megvásárolt terméket. Vannak olyan online üzletek, amelyek még jobban meghosszabbították ezt az időtartamot, így sok helyen egy hónap áll a rendelkezésünkre, ha meggondoljuk magunkat. A kereskedők ez által csökkenteni próbálják a fogyasztók által észlelt kockázatot, ami ajándékvásárlás esetében megnő. Mivel ezek az üzletek emiatt előnyösebbek a fogyasztók számára, több vevőre tehetnek szert.”

A teljes beszélgetés itt meghallgatható:

Szerkesztő: zilahi.csaba, 2015 december 18, 14:19 / actualizat: 2015 december 21, 10:12

Vitáris Iván: az „öreg kis szottyos” rockzenéhez mindig egy kicsit vissza lehet térni
Műsorok hétfő, 2024 október 212024 október 21, 11:16

Vitáris Iván: az „öreg kis szottyos” rockzenéhez mindig egy kicsit vissza lehet térni

2010-ben alakult az Ivan & The Parazol zenekar, amikor a csapat tagjai még be sem fejezték a középiskolát. Azóta túl vannak már 5...

Vitáris Iván: az „öreg kis szottyos” rockzenéhez mindig egy kicsit vissza lehet térni
Friss szempontok, továbbgondolt ötletek,
Műsorok hétfő, 2024 október 212024 október 21, 10:48

Friss szempontok, továbbgondolt ötletek,

Miként tudják (újra)termelni az etnokulturális identitást a vallások napjainkban és tájainkon? Ez a kérdés foglalkoztatta a kétnapos...

Friss szempontok, továbbgondolt ötletek,
Utakra, kisbuszokra ad pénzt a Kolozs Megyei Tanács
Műsorok hétfő, 2024 október 212024 október 21, 10:05

Utakra, kisbuszokra ad pénzt a Kolozs Megyei Tanács

Költségvetés-kiigazítást fogadott el múlt csütörtöki ülésén a Kolozs megyei önkormányzat, 13 millió lejes többletösszeget hagytak...

Utakra, kisbuszokra ad pénzt a Kolozs Megyei Tanács
Ciolacu vs. Simion-összecsapás várható?
Műsorok péntek, 2024 október 182024 október 18, 14:52

Ciolacu vs. Simion-összecsapás várható?

Marcel Ciolacu a Szociáldemokrata Párt elnöke és George Simion, a Románok Egyesüléséért Szövetség vezetője a két legesélyesebb hazai...

Ciolacu vs. Simion-összecsapás várható?
Műsorok péntek, 2024 október 182024 október 18, 14:47

Idén is megszervezik a Csipkebogyó Fesztivált Kalotaszentkirályon

Idén tizenhetedjére szervezik meg a Csipkebogyófesztivált Kalotaszentkirályon. Az október 25-én és 26-án zajló eseményen többek között...

Idén is megszervezik a Csipkebogyó Fesztivált Kalotaszentkirályon
Műsorok péntek, 2024 október 182024 október 18, 13:44

Szép egy nagy közösségben megélni a múltat és a mát

Színvonalas és hangulatos ünneplésre készül a kolozsvári Báthory István Elméleti Líceum. Október 21. és 25. között számos eseménnyel...

Szép egy nagy közösségben megélni a múltat és a mát
Műsorok péntek, 2024 október 182024 október 18, 12:37

Irodalmat minden szegletbe

Vidéki erdélyi iskolákba, köztük a Szilágyságba is elviszi az élő irodalmat a kolozsvári Helikon irodalmi folyóirat. Az Iskola...

Irodalmat minden szegletbe
Műsorok péntek, 2024 október 182024 október 18, 12:16

Mentés másként – idén a szolidaritás és az öngondoskodás jegyében

A szolidaritás és az öngondoskodás fogalma köré épül idén a Mentés másként pedagógiai konferencia, amely november 8. és 10. között...

Mentés másként – idén a szolidaritás és az öngondoskodás jegyében