Mihály István
Ötéves lehettem, mikor először láttam-hallottam rádiót. Állítólag ezután sztárénekesnek készültem, mert szüleim idegrendszerét nem kímélve rendszeresen előadtam a legmenőbb slágerek általam javított változatát. Középiskolásként jobban szerettem a rádiót és a könyveket, mint a lányokat (később rájöttem, hogy ez már-már perverzió). Magyar-angol szakos egyetemistaként egyszerre kezdtem el udvarolni, rádiózni (a Visszhang Diákrádiónál), s az írott sajtóban (A Hét, Echinox stb.) közölni – esszét, verset, irodalom- és rockzene-kritikát. 1988-ban diplomáztam, másfél évig tanítottam, majd ’90 márciusában a Fiatal Fórum című hetilap szerkesztője, ’92-ben rovatvezetője lettem.
’93 novemberétől vagyok a Kolozsvári Rádió szerkesztője. Filmmagazin, Rockmalom, tájékoztató reggli műsor, hírszerkesztés, majd glosszarovat, talkshow, Dalposta, szatírák, paródiák – kijutott mindenből a több mint két évtized alatt. Jó pár évig „körhintáztattam” és szebb napokra hangoltam a Hallgatót, Nahát c. rovatomban pedig (amely megérte a „matuzsálemi” 15 éves kort) szatirikus glosszaköntösben vagy „tárcán” mutattam fel a hazai pótmodern valóság tőkés, de cseppet sem „tökös” arcának bibircsókjait. Közben gyilkos hangulataimat két bűnügyi kisregénybe öltem (Ördögi terv), megjelent egy filmes esszéket, tanulmányokat tartalmazó kötetem (A képernyő jótékony homálya) és egy kisesszéket, glosszákat tartalamazó könyvem (Örömszakadtáig), írásaim ’90 óta a Fiatal Fórum, a Helikon, a Filmtett, a budapesti Filmkultúra és Filmspirál, a Korunk és más folyóiratok hasábjain s internetes felületein jelentek meg… Ez itt egy régebbi fotóm, ha emlékezetem nem csal, 2004-ből. Akkor még a nagy uniós „felzárkózásra” vártunk, és gyakrabban voltak EUforikus hangulataink…
Szerkesztő: fulopnoemi, 2016 március 15, 14:22 / actualizat: 2016 március 15, 22:43
