Élő Kolozsvári Rádió

Biztonsági intézkedések Európa-szerte

A brüsszeli uniós intézmények mindegyike narancssárgára emelte a terrorkészültségi szintet.
Elnapoltak minden ülést és tanácskozást, az épületekbe csak belépőkártyával rendelkező személyzetnek lehet bejutni.

Románia Kormánya közölte, hogy a belbiztonság fokozása érdekében megtettek minden szükséges intézkedést.
A Hírszerző Szolgálat szerint Romániában kék jelzésű marad a terrorkészültségi szint, ami elővigyázatossági készenlétet jelent.

Nem hoztak külön biztonsági intézkedéseket a bukaresti Otopeni Nemzetközi Repülőtéren, a március 22-i, keddi, Brüsszelben történt terrortámadás miatt.
A Tarom gépet, melynek reggel a merényletek időpontjában kellett volna a belga repülőtérre érkeznie, Amszterdamba irányították.
A Román Külügyminisztérium Belgiumra vonatkozóan utazási figyelmeztetést adott ki, miután Belgiumban elrendelték a legmagasabb szintű terrorkészültséget.

Biztonsági intézkedéseket hoztak Magyarországon is.
Orbán Viktor miniszterelnök ideiglenesen elrendelte a terrorkészültség kettes, magas fokozatát.
Ennek megfelelően járőröket és páncélozott gépjárműveket vezényelnek a Budapest Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtérre, továbbá a metrók területén és a Parlament előtti Kossuth téren a Terrorelhárítási Központ munkatársai is megjelennek.

Franciaország növelte a biztonsági személyzet számát a belga határon.
Bernard Cazeneuve belügyminiszter közölte, a belga határon 1.600-zal egészítették ki a biztonsági erők számát.

Szigorított a biztonsági intézkedéseken New York is.
A rendőrség közölte: növelik a vonatokon, hidakon, alagutakban, metróállomásokon, más köztereken járőröző rendfenntartók számát.

hirado.hu, rador

Szerkesztő: ferenczjutka, 2016 március 22, 17:49 / actualizat: 2016 március 22, 20:14

Szakszervezet: fájdalmas lesz a jövő év
Hírek kedd, 2024 szeptember 242024 szeptember 24, 09:26

Szakszervezet: fájdalmas lesz a jövő év

Az Országos Szakszervezeti Tömb elnöke szerint „fájdalmas” lesz a 2025-ös év, amelyben a jelentős kiadáscsökkentések mellett...

Szakszervezet: fájdalmas lesz a jövő év
papírmalom
Hírek hétfő, 2024 szeptember 232024 szeptember 23, 10:59

Helyreállítanák a jezsuiták malmát Kolozsváron

Kolozsváron újabb kampányba kezdett a Szamos nyújtotta lehetőségeket népszerűsítő Somes Delivery egyesület. Azzal a felhívással fordult...

Helyreállítanák a jezsuiták malmát Kolozsváron
keresdi Bethlen-kastély
Hírek hétfő, 2024 szeptember 232024 szeptember 23, 09:21

Családi nap a keresdi Bethlen-kastélyban

Családi napot szerveznek a maros megyei Keresden a Bethlen-kastélyban szeptember 28-án. Az eseményt a Visit Maros Egyesület szervezni,...

Családi nap a keresdi Bethlen-kastélyban
Több tucat gyermek kapott ételmérgezést Mehedinţi megyében
Hírek péntek, 2024 szeptember 202024 szeptember 20, 09:32

Több tucat gyermek kapott ételmérgezést Mehedinţi megyében

A Mehedinţi megyei Közegészségügyi Igazgatóság járványügyi vizsgálatot indított annak a több mint 70 gyermeknek az ügyében, akik...

Több tucat gyermek kapott ételmérgezést Mehedinţi megyében
Hírek csütörtök, 2024 szeptember 192024 szeptember 19, 13:39

Kártérítés

2020 februárjában egy kisgyerek balesetet szenvedett egy kolozsvári magánóvoda udvarán: elveszítette az egyensúlyát, leesett a...

Kártérítés
Hírek csütörtök, 2024 szeptember 192024 szeptember 19, 11:53

A nyugdíjtörvény miatt tüntet a Romániai Nemlátók Egyesülete

A bukaresti kormánypalota előtti téren tüntetnek a Romániai Nemlátók Egyesületének tagjai. Elégedetlenségük fő oka az új...

A nyugdíjtörvény miatt tüntet a Romániai Nemlátók Egyesülete
Hírek csütörtök, 2024 szeptember 192024 szeptember 19, 09:00

Libanonban újabb kommunikációs eszközök robbantak fel

Újabb kommunikációs készülékek robbantak fel szerdán Libanonban, legfrissebb adatok szerint tizennégy halálos és legkevesebb 450 sebesült...

Libanonban újabb kommunikációs eszközök robbantak fel
Hírek szerda, 2024 szeptember 182024 szeptember 18, 09:47

Elfogták a parlamentben tüzet okozó férfit

Elfogták és őrizetbe vették az éjszaka azt a férfit, aki kedd délután tüzet okozott a bukaresti parlament épületének egyik helyiségében...

Elfogták a parlamentben tüzet okozó férfit