Élő Kolozsvári Rádió

Román SIM-kártyák a terrorizmusban

Van terrorveszély Romániában is – hiszen európai országként részt vesz a közös akciókban –, de a hatóságok teszik a dolgukat – nyilatkozta Dacian Cioloş.

A kormányfő elmondta: joghézag van, ami a névtelenséget is nyújtó PrePay kártyákat illeti. Elmondta: Európában azon kevés országok egyike Románia, ahol még lehet a személyi adatok leadása nélkül is telefonkártyát venni. Ez pedig a bűnözőket segíti. Hozzátette: egyes értesülések szerint a közelmúlt terrorcselekményeiben is szerepük volt a romániai SIM-kártyáknak. Ilyenképp szükség van a vonatkozó törvények módosítására: a kormány rövidesen közvitára bocsátja törvénymódosító javaslatát.

A Prepay kártyák névtelenségét eltörlő törvényi előírás egyébként része volt az alkotmánybíróság által az alapdokumentummal össze nem egyeztethetőnek ítélt nagytestvér-törvénycsomagnak.

Szerkesztő: , 2016 március 27, 14:47 / actualizat: 2016 március 27, 23:39

Mircea Geoană lemond a NATO-főtitkárhelyettesi tisztségről
Külföld szerda, 2024 szeptember 42024 szeptember 4, 08:41

Mircea Geoană lemond a NATO-főtitkárhelyettesi tisztségről

Mircea Geoană kedden tájékoztatta Jens Stoltenberg NATO-főtitkárt arról, hogy szeptember 10-től távozik a katonai szövetség...

Mircea Geoană lemond a NATO-főtitkárhelyettesi tisztségről
Megölték a Hamász politikai vezetőjét
Külföld szerda, 2024 július 312024 július 31, 08:21

Megölték a Hamász politikai vezetőjét

Teheránban merényletben megölték Iszmail Hanijét, a gázai iszlamista Hamász terrorszervezet politikai vezetőjét órákkal azután, hogy...

Megölték a Hamász politikai vezetőjét
donald trump merényletkísérlet
Külföld vasárnap, 2024 július 142024 július 14, 08:19

Rálőttek Donald Trumpra

Rálőttek Donald Trump korábbi amerikai elnökre egy választási gyűlésen. A republikánus elnökjelölt a jobb fülén megsérült. Az FBI...

Rálőttek Donald Trumpra
patriot
Külföld szerda, 2024 július 102024 július 10, 12:00

Közös nyilatkozat Ukrajna légvédelmének megerősítéséről

Ukrajna légvédelmének megerősítéséről írt alá közös nyilatkozatot Klaus Iohannis államelnök amerikai hivatali kollégájával, Joe...

Közös nyilatkozat Ukrajna légvédelmének megerősítéséről
Külföld péntek, 2024 július 52024 július 5, 08:25

Nagyot nyert a Labour a nagy-britanniai választásokon

Rishi Sunak konzervatív párti brit miniszterelnök péntek reggeli nyilatkozatában elismerte, hogy az eddigi legnagyobb ellenzéki erő, a...

Nagyot nyert a Labour a nagy-britanniai választásokon
Külföld péntek, 2024 június 212024 június 21, 08:23

Az ukrán elnök megköszönte Romániának a Patriot rendszert

Volodimir Zelenszkij megköszönte Romániának a felajánlott Patriot rakétavédelmi rendszert. Az ukrán elnök szerint ez nemcsak Ukrajna...

Az ukrán elnök megköszönte Romániának a Patriot rendszert
Külföld vasárnap, 2024 június 92024 június 9, 20:15

Magyarországon bezártak a szavazókörök

Romániai idő szerint 20, helyi idő szerint 19 órakor befejeződött az önkormányzati, nemzetiségi és európai parlamenti képviselők...

Magyarországon bezártak a szavazókörök
Külföld péntek, 2024 május 312024 május 31, 09:38

Minden vádpontban bűnösnek találták Donald Trumpot

Az esküdtszék mind a 34 vádpontban bűnösnek mondta ki Donald Trump volt amerikai elnököt az ellene üzleti iratok meghamisítása miatt,...

Minden vádpontban bűnösnek találták Donald Trumpot