Rólunk mondják,

hogy nem vagyunk mosolygós nép, karácsonykor kiürülnek az utcák, boltba lépve kosarat veszünk kézbe a tisztességes szándékot igazolandó, a nő előtt lép a férfi az étterembe, viszont lakásba toppanva a cipőt levetetjük a vendéggel. Mindezt egy tengerentúli férfiú figyelte meg és találta furcsának. Egy történetesen panamai srác, aki évekig magyarországi levegőt szívott. S vele együtt impressziókat.

Ha Erdélybe jön, sem tapasztal különbet, árnyalatokat bizonyára. Ez a külső optika érdekes trükközés: kelléke az elodázott vagy sebtiben megejtett önreflexiónak — melyre szüksége lenne nem csak a magyarnak, akármely nép fia-borja jól jár, ha időszakonként tükörbe pillant. Lehet az sandítás, elmélázó tekintet, villanásnyi szemkontaktus, nem is a mód számít, inkább a frekvencia. Meg az, ahogyan a rólunk alkotott, bizonyára felszínes gyorsfotót összevetjük az albumba ragasztott, retusált képpel. Nemzeti imagológiával tudományosan foglalkozni, háttéranyagokat készíteni kötelező és hasznos foglalatosság: a tudós kenyérhez, a döntnök információhoz jut. A kutatás kollektív alanya pedig profitálhat, amennyiben a döntés előkészítésekor számolnak a szakember véleményével.

Ettől függetlenül a panamai fiú ugyanúgy fog csodálkozni, hogy újévben lencsét eszünk, amit ők majdhogynem naponta. Bár az is lehet, ha változna a lencse iránti gasztró-viszonyunk, több szerencsével tudnánk elmosolyodni akár naponta egyszer.

Rostás-Péter István

Szerkesztő: fulopnoemi, 2016 április 29, 10:22 / actualizat: 2016 május 1, 1:09