Élő Kolozsvári Rádió

Donát 160: Foglyai vagyunk-e a gének hatalmának?

DeakPeter_kicsiA kolozsvári és a szegedi tudományegyetem közismerten jó, testvéri kapcsolata jórészt a történelem viharainak köszönhető. A trianoni békeszerződés aláírása után Kolozsvár Románia részévé vált, így az egyetem menekülni kényszerült, Szegeden találván magának új székhelyet. Az 1944-ben megszületett bécsi döntést követően Észak- Erdély és ezen belül Kolozsvár ismét Magyarország része lett, így az egyetem is visszahelyezhette székhelyét a „kincses városba”.

A második világháború után már nem került sor újabb áttelepítésre, de az előzmények oda vezettek, hogy a két felsőoktatási intézményben mindmáig él a közös múlt, a részbeni sorsközösség emlékezete. Az 1990-es rendszerváltás utáni nyitás éveiben pedig szabad utat kapott a tényleges tudományos-oktatási kapcsolatok kibővítése is.

Seal_of_the_University_of_Szeged_colorDr. Deák Péter, a Szegedi Tudományegyetem Biológia Tanszékének vezetője rendszeresen látogat el Kolozsvárra, ahol előadásokat tart, és szorgosan munkálkodik az általa vezetett tanszék és a BBTE biológia kara közötti kapcsolatok fejlesztésén.

A jeles tudós-tanár a városunkban 17-ik alkalommal megrendezett Biológus Napok egyik plenáris ülésén tartott előadást arról, hogy mi a gén, illetve hogy milyen területeken használhatjuk a genetika rohamosan fejlődő tudományának az eredményeit. Rákérdeztünk arra is, hogy képesek vagyunk-e mi, közép-kelet-európaiak jelentős módon hozzájárulni a jobb körülmények között dolgozó országok tudósai által igen magas szintre emelt tudományág továbbfejlesztéséhez?

Riporter: László Tibor

Gene_hu

 

Szerkesztő: laszlot, 2016 június 6, 12:00 / actualizat: 2016 június 8, 10:21

Románia csaknem egynegyede szegénységi szint alatt él
Gazdaság hétfő, 2021 november 292021 november 29, 10:32

Románia csaknem egynegyede szegénységi szint alatt él

Az ország lakosságának 23,4 százaléka él a szegénységi szint alatt. Ez mintegy 4 és fél millió embert jelent – közölte az...

Románia csaknem egynegyede szegénységi szint alatt él
December 1-től jön a 20 lejes bankjegy
Gazdaság péntek, 2021 november 262021 november 26, 10:03

December 1-től jön a 20 lejes bankjegy

A Román Nemzeti Bank december elsejétől forgalomba helyezi a 20 lejes címletű bankjegyeket. Ez az első román bankó, amelynek előoldalára...

December 1-től jön a 20 lejes bankjegy
50 ezer lejre bírságolták az eMag-ot fekete pénteken
Gazdaság hétfő, 2021 november 152021 november 15, 12:36

50 ezer lejre bírságolták az eMag-ot fekete pénteken

A fekete péntek kampányában elkövetett szabálytalanságok miatt összesen 50.000 lej bírságot szabott ki az Országos Fogyasztóvédelmi...

50 ezer lejre bírságolták az eMag-ot fekete pénteken
Decemberben gondok lehetnek a pedagógusok fizetésével
Gazdaság szerda, 2021 október 272021 október 27, 09:51

Decemberben gondok lehetnek a pedagógusok fizetésével

Költségvetés-kiegészítés nélkül decemberben gondok lehetnek a tanügyi személyzet bérének kifizetésével – jelentette ki az este...

Decemberben gondok lehetnek a pedagógusok fizetésével
Gazdaság szerda, 2021 július 142021 július 14, 08:51

Az uniós átlagnál nagyobb gazdasági növekedésre számít idén Romániában az Európai Bizottság

Az uniós testület becslése szerint a romániai GDP idén 7,4 százalékkal lesz nagyobb mint a tavalyi évben, amikor nagyot zuhant a gazdaság a...

Az uniós átlagnál nagyobb gazdasági növekedésre számít idén Romániában az Európai Bizottság
Gazdaság péntek, 2021 május 282021 május 28, 10:21

Florin Cîţu: nem tárgyalunk a nyugdíjkorhatár módosításáról

A kormányban jelenleg nincsenek tárgyalások sem a nyugdíjkorhatár növeléséről, sem a nyugdíjkorhatárnak a várható élettartam...

Florin Cîţu: nem tárgyalunk a nyugdíjkorhatár módosításáról
Gazdaság csütörtök, 2021 május 62021 május 6, 10:47

Több szabad állás van most, mint tavaly ilyenkor

Áprilisban szinte 30 ezer állást hirdettek meg a bestjobs.ro platformon, 17 százalékkal többet mint márciusban, és 40 százalékkal többet...

Több szabad állás van most, mint tavaly ilyenkor
Gazdaság kedd, 2021 január 262021 január 26, 09:46

Raluca Turcan: illúzió a nyugdíjak 40 százalékos emelése

„Illúzió” a nyugdíjak 40 százalékos emelése – véli a munkaügyi...

Raluca Turcan: illúzió a nyugdíjak 40 százalékos emelése