Élő Kolozsvári Rádió

Elhunyt Albert Annamária (1926-2016)

Albert_Annamaria

Életének 90. évében, május 25-én, szerdán elhunyt Albert Annamária, a Kolozsvári Magyar Opera egykori magánénekese.

A neves szoprán a Magyar Opera 1948-as létesülésétől a társulat tagja volt egészen nyugdíjazásáig. 1992-ben a kolozsvári színjátszás évfordulós ünnepségei keretében elsők között vehette át a Kolozsvári Magyar Opera Örökös tagja-diplomát, 2015-ben pedig a Lya Hubic trófeával tüntették ki.
Éltútjáról portréfilm is készült, amelyet 2004 júliusában mutatott be a Kolozsvári Televízió, a Prospero-sorozatban pedig kötetnyi párbeszédben vallhatott az élet, a pálya dolgairól.
Mintegy 900 fellépése során az operairodalom olyan jelentős szopránszerepeit tolmácsolta, mint a Fidelio Leonórája, Aida, Senta, Santuzza, Tosca, vagy a Kékszakállú herceg Juditja.
Pályafutása egyik legnagyobb sikere Turandot-alakítása volt: Puccini „jégszívű” hercegnőjét a kolozsvári magyar operában utána azóta sem szólaltatta meg senki. Ugyanakkor dalesteken is fellépett, nemcsak itthon, külföldön is.
Utolsó fellépése a Magyar Operában 1975-ben Desdemona szerepében volt.
Jóformán utolsó percekig ott volt az operában, bemutatókon, fontosabb előadásokon mindig találkozhattunk vele a nézőtéren.

2006-ban, 80-ik születésnapja alkalmából fontosabb szerepeiről mesélt. Riporter: Benkő Judit

Nagyon szerettem a színpadot. Ott éltem igazán. Valójában mindig az volt a legkedvesebb, amit éppen énekelnem kellett. Mondhatom, hogy ha két életem lett volna, akkor sem énekelhettem volna többet, szebbet, jobb szerepeket…”

Audió lejátszó

Szerkesztő: benko, 2016 május 26, 13:54 / actualizat: 2016 május 28, 19:16

Hangoló hétfő, 2025 április 282025 április 28, 11:38

Mi következik a Vatikánban Ferenc pápa temetése után?

Földi útját lezárta, s mondhatjuk azt is: feladatát elvégezte Ferenc pápa, akitől szombaton vehettek búcsút a zarándokok a Vatikánban és...

Mi következik a Vatikánban Ferenc pápa temetése után?
Hangoló péntek, 2025 április 252025 április 25, 11:50

Hokivébé Sepsiszentgyörgyön – start előtt az év hazai sporteseménye

Április 27-e és május 3-a között Sepsiszentgyörgyön, a Sepsi Arénában zajlik a Divízió 1/A jégkorong-világbajnokság. Az év...

Hokivébé Sepsiszentgyörgyön – start előtt az év hazai sporteseménye
Hangoló csütörtök, 2025 április 242025 április 24, 11:26

Spárgát tessék, friss és roppanós!

Egy ideje visszatérő vendégként érkezik Kolozsvárra Demeter Ferenc, aki családjával Maros megyében, Beresztelkéhez közeli területükön...

Spárgát tessék, friss és roppanós!
Hangoló szerda, 2025 április 232025 április 23, 17:35

Kihozni a maximumot a román érettségiből: itt a bacprep.ro

Elérhető, valódi segítséget igyekeznek nyújtani az érettségizőknek román nyelv és irodalomból a bacprep.ro elindítói. A portál a...

Kihozni a maximumot a román érettségiből: itt a bacprep.ro
Hangoló kedd, 2025 április 222025 április 22, 13:13

Hegyikerékpározni várnak kicsiket és nagyokat Ajtonba

Negyedjére szervezi meg a Rupicapra Hegyisport Egyesület az Aiton Bike elnevezésű hegyikerékpáros versenyt április 26-án, szombaton....

Hegyikerékpározni várnak kicsiket és nagyokat Ajtonba
Hangoló hétfő, 2025 április 212025 április 21, 10:58

Gasztrokulturális séta a múltból a jövőbe – terítéken a Ferencesek főztje

Március közepén, egy magyar és egy román nyelvű gasztrokulturális est keretében Kolozsvárra is megérkezett a Ferencesek főztje....

Gasztrokulturális séta a múltból a jövőbe – terítéken a Ferencesek főztje
Hangoló csütörtök, 2025 április 172025 április 17, 08:37

A tojásírás- és festés alapjai – jótanácsok és technikák Sántha Emőkétől

Sántha Emőke kolléganőnk a Hangolóban árult el különböző tojásírási és -festési praktikákat, közben pedig szép motívumokat rajzolt...

A tojásírás- és festés alapjai – jótanácsok és technikák Sántha Emőkétől
Hangoló szerda, 2025 április 162025 április 16, 12:59

Húsvétra hangolódva – plébániák örökbe fogadásától jótékonysági nótaestekig

Nagycsütörtök az elfogadás, nagypéntek az elengedés, nagyszombat az eggyé válás, húsvétvasárnap pedig a megújulás, az újrakezdés...

Húsvétra hangolódva – plébániák örökbe fogadásától jótékonysági nótaestekig