Élő Kolozsvári Rádió

Könyv, a legszebb ajándék – 2. Kolozsvári Adventi Könyvvásár

adventi_konyvvasar_2014Második kiadásához érkezett az adventi könyvvásár. Tavalyi sikere után az IDEA Könyvtér a Sapientia EMTE kolozsvári karával partnerségben idén ismét megszervezi a vásárt, amelynek mottója ebben az évben is: „A legszebb ajándék a könyv”. A szervezők arra buzdítják a kolozsváriakat, hogy erdélyi magyar kiadók kínálatából válasszanak karácsonyi ajándékot a családtagok, barátok számára.

December 12–14. között idén is a Sapientia EMTE kolozsvári karának új épületében (Tordai út, 4.) lehet válogatni az ötven kiadó mintegy ezer, jelentős árleszállítással, kiadói áron kínált portékájából. Azok pedig, akik inkább ajándékutalvánnyal lepnék meg szeretteiket, kedvezményes áron juthatnak hozzá az Idea Könyvtér standjánál.

„A legnagyobb különbség az adventi könyvvásár első és második kiadása között, hogy ezúttal megtűzdeltük a rendezvényt néhány könyvbemutatóval, előadással. Ez az az időpont, amikor lehet és kell beszélni az e-book és a hagyományos könyv focimeccséről – ezt fogja közvetíteni Könczey Elemér a saját karikatúráinak a segítségével. Ugyanakkor szombat délután bemutatjuk a Kolozsvár bombázása című kötetet – Asztalos Lajos és Papp Annamária szerzőpáros nagy sikernek örvendő könyvét” – nyilatkozta a Hangolónak Nagy Péter, a Kolozsvári Adventi Könyvvásár ötletgazdája.

Audió lejátszó

Házigazda: Szilágyi Szabolcs

Részletes programért és további információkért kattintsanak az esemény honlapjára.

Szerkesztő: , 2014 december 9, 16:57

Hangoló hétfő, 2025 április 282025 április 28, 11:38

Mi következik a Vatikánban Ferenc pápa temetése után?

Földi útját lezárta, s mondhatjuk azt is: feladatát elvégezte Ferenc pápa, akitől szombaton vehettek búcsút a zarándokok a Vatikánban és...

Mi következik a Vatikánban Ferenc pápa temetése után?
Hangoló péntek, 2025 április 252025 április 25, 11:50

Hokivébé Sepsiszentgyörgyön – start előtt az év hazai sporteseménye

Április 27-e és május 3-a között Sepsiszentgyörgyön, a Sepsi Arénában zajlik a Divízió 1/A jégkorong-világbajnokság. Az év...

Hokivébé Sepsiszentgyörgyön – start előtt az év hazai sporteseménye
Hangoló csütörtök, 2025 április 242025 április 24, 11:26

Spárgát tessék, friss és roppanós!

Egy ideje visszatérő vendégként érkezik Kolozsvárra Demeter Ferenc, aki családjával Maros megyében, Beresztelkéhez közeli területükön...

Spárgát tessék, friss és roppanós!
Hangoló szerda, 2025 április 232025 április 23, 17:35

Kihozni a maximumot a román érettségiből: itt a bacprep.ro

Elérhető, valódi segítséget igyekeznek nyújtani az érettségizőknek román nyelv és irodalomból a bacprep.ro elindítói. A portál a...

Kihozni a maximumot a román érettségiből: itt a bacprep.ro
Hangoló kedd, 2025 április 222025 április 22, 13:13

Hegyikerékpározni várnak kicsiket és nagyokat Ajtonba

Negyedjére szervezi meg a Rupicapra Hegyisport Egyesület az Aiton Bike elnevezésű hegyikerékpáros versenyt április 26-án, szombaton....

Hegyikerékpározni várnak kicsiket és nagyokat Ajtonba
Hangoló hétfő, 2025 április 212025 április 21, 10:58

Gasztrokulturális séta a múltból a jövőbe – terítéken a Ferencesek főztje

Március közepén, egy magyar és egy román nyelvű gasztrokulturális est keretében Kolozsvárra is megérkezett a Ferencesek főztje....

Gasztrokulturális séta a múltból a jövőbe – terítéken a Ferencesek főztje
Hangoló csütörtök, 2025 április 172025 április 17, 08:37

A tojásírás- és festés alapjai – jótanácsok és technikák Sántha Emőkétől

Sántha Emőke kolléganőnk a Hangolóban árult el különböző tojásírási és -festési praktikákat, közben pedig szép motívumokat rajzolt...

A tojásírás- és festés alapjai – jótanácsok és technikák Sántha Emőkétől
Hangoló szerda, 2025 április 162025 április 16, 12:59

Húsvétra hangolódva – plébániák örökbe fogadásától jótékonysági nótaestekig

Nagycsütörtök az elfogadás, nagypéntek az elengedés, nagyszombat az eggyé válás, húsvétvasárnap pedig a megújulás, az újrakezdés...

Húsvétra hangolódva – plébániák örökbe fogadásától jótékonysági nótaestekig