Élő Kolozsvári Rádió

Takács Nikolas: kalandvágyó, eklektikus ember vagyok

Takács Nikolas lépett fel tegnap délután a Farkas utcában a 7. KMN programja részeként, megcáfolva az új tehetségekkel kapcsolatos előítéleteket: az X-Faktor segítségével híressé vált énekes egyszemélyes hakni helyett zenekarral lépett színpadra. Előtte azonban Papp Levente vendége volt a Slágerórában.

Takacs NikolasAz énekes gyerekként kezdte el karrierjét, nyolc évesen megnyerte a Pop Aréna című tehetségkutatót, aztán hosszabb időre eltűnt az érdeklődés középpontjából. A látszólagos tétlenség mögött kemény munka rejlett, hiszen Takács Nikolas közben zenét tanult, többek között a Pozsonyi Állami Konzervatóriumban. Már felnőttként, 2010-ben robbant be újra a zenei életbe, azóta pedig négy albumot, számtalan koncertet, egy amerikai turnét, és persze jó néhány toplistás dalt tud maga mögött.

A popzenész életét jelenleg a megfeszített munka és a kevés pihenés jellemzi, de igyekszik megtalálni az egyensúlyt, hiszen ennyire megfeszített tempóban nem lehet sokáig minőséget képviselni. Úgy gondolja, szükség van a folyamatos tanulásra, fejlődésre, ezt egész életre szóló folyamatként fogja fel. Kalandvágyó, eklektikus emberként határozza meg magát, ezért nem szereti azt sem, ha egyetlen zenei műfajba próbálják behatárolni: „igyekszem a jó zenét képviselni”, fogalmazta meg a hallgatóknak. Még akkor sem playbackel, ha éjjel háromkor kell fellépnie egy diszkóklubban, Kolozsvárra pedig kvartett-felállásban érkezett – de részéről már ez is kompromisszumnak számít az ideális nagyzenekarhoz képest.

A stúdióban szó esett többek között Takács Nikolas új daláról, a Lépéselőnyről, jövőbeli céljairól, a zeneszerzésről – hallgassák meg a teljes beszélgetést:

 

A Dal Neked videoklipjét Erdélyben forgatták az év elején

Szerkesztő: fulopnoemi, 2016 augusztus 19, 08:27 / actualizat: 2016 augusztus 19, 14:31

Felmérik az erdélyi magyar fiatalok helyzetét
Műsorok szerda, 2025 április 162025 április 16, 16:20

Felmérik az erdélyi magyar fiatalok helyzetét

JelenLét – JövőCTRL – Az erdélyi magyar fiatalok helyzete névvel indította el kutatását az Országos Magyar Diákszövetszég (OMDSZ). A...

Felmérik az erdélyi magyar fiatalok helyzetét
Kerékpármegosztó rendszer működik Nagykárolyban
Műsorok szerda, 2025 április 162025 április 16, 15:34

Kerékpármegosztó rendszer működik Nagykárolyban

Nagykárolyban tegnap beüzemelték a kerékpármegosztó rendszert. Az összesen 140 igénybevehető biciklit uniós alapokból vásárolták. A...

Kerékpármegosztó rendszer működik Nagykárolyban
Bővítik a kolozsvári onkológiát
Műsorok szerda, 2025 április 162025 április 16, 14:47

Bővítik a kolozsvári onkológiát

A kolozsvári Ion Chiricuță onkológiai intézet bővítésére és korszerűsítésére vonatkozó szerződést írt alá hétfőn a...

Bővítik a kolozsvári onkológiát
Húsvétra hangolódva – plébániák örökbe fogadásától jótékonysági nótaestekig
Műsorok szerda, 2025 április 162025 április 16, 12:59

Húsvétra hangolódva – plébániák örökbe fogadásától jótékonysági nótaestekig

Nagycsütörtök az elfogadás, nagypéntek az elengedés, nagyszombat az eggyé válás, húsvétvasárnap pedig a megújulás, az újrakezdés...

Húsvétra hangolódva – plébániák örökbe fogadásától jótékonysági nótaestekig
Műsorok szerda, 2025 április 162025 április 16, 12:03

Kihívások előtt a fogyatékossággal élők foglalkoztatása

Romániában több mint 960 ezer embert sorolnak a fogyatékossággal élők kategóriájába. Közülük kevesen dolgoznak – derül ki a hivatalos...

Kihívások előtt a fogyatékossággal élők foglalkoztatása
Műsorok szerda, 2025 április 162025 április 16, 09:58

A papír elbírja, a valóság aligha

Amit a réven nyersz elveszted a vámon – valahogy ezt a szólás-mondást juttatta észbe az a beszélgetés, amely a szakmán túl is...

A papír elbírja, a valóság aligha
Műsorok kedd, 2025 április 152025 április 15, 17:30

Életutak a közművelődés szolgálatában

Az Erdélyi Magyar Közművelődési Egyesület kétnapos rendezvénnyel ünnepelte megalapításának 140. évfordulóját. A pénteki verses,...

Életutak a közművelődés szolgálatában
Műsorok kedd, 2025 április 152025 április 15, 15:13

Új székhelye van a BBTE Jogtudományi Karának

Kolozsváron hétfőn felavatták a Babeș–Bolyai Tudományegyetem Jogtudományi Karának székhelyét. A Traian Moșoiu, volt Zápolya utcában...

Új székhelye van a BBTE Jogtudományi Karának