Élő Kolozsvári Rádió

Nagy Feró szerint politikai okokból indult eljárás ellenük

Politikai okokkal magyarázza Nagy Feró, a Beatrice frontembere, hogy a román rendőrség hivatalból eljárást indított a kolozsvári koncertjük miatt.

Korábban a közszolgálati televízió úgy értelmezte, hogy az együttes kedd esti fellépésén elhangzó, Utálom az egész XX. századot című dala kedvező fényben tünteti fel Sztálint, Hitlert és az Iszlám Állam terrorszervezetet. A TVR tudósításában ugyanakkor egy olyan részlet szerepelt az együttes egy másik dalából, amit a kolozsvári koncerten elő sem adtak, de ami miatt revizionistának és vitatottnak nevezték a zenekart.

„Akik az eljárást indították, azt sem tudják, miről szól ez a dal, amit már 15 éve játszunk külföldön is” – reagált Nagy Feró. Az énekes szerint súlyos félreértés történt. Mint monda: „A dalunk és a hozzá tartozó képsorok épp arról szólnak, hogy a nagyhatalmú politikai vezetők mennyi rosszat tettek az emberiséggel.”

mti

Szerkesztő: fulopnoemi, 2016 augusztus 22, 16:05

árvíz
Helyi szombat, 2024 szeptember 142024 szeptember 14, 13:37

Négy ember meghalt a Galac megyében pusztító árvizekben

Négy ember életét vesztette a Galac megyében pusztító árvizekben – tájékoztatott szombaton a katasztrófavédelmi felügyelőség....

Négy ember meghalt a Galac megyében pusztító árvizekben
kolozsvári metró
Helyi kedd, 2024 szeptember 32024 szeptember 3, 09:25

Ciolacu: elvesztette az uniós finanszírozást a kolozsvári metró

Elveszítette a kolozsvári metró a 300 millió eurós uniós finanszírozást – jelentette be tegnap Marcel Ciolacu kormányfő. A kolozsvári...

Ciolacu: elvesztette az uniós finanszírozást a kolozsvári metró
Maroshévíz megválasztott polgármestere kórházba került, miután a főépítész megütötte
Helyi kedd, 2024 augusztus 272024 augusztus 27, 15:58

Maroshévíz megválasztott polgármestere kórházba került, miután a főépítész megütötte

Kéztöréssel került kórházba kedden Maroshévíz megválasztott polgármestere, Sebastian Buzilă, miután fizikai összetűzésbe került a...

Maroshévíz megválasztott polgármestere kórházba került, miután a főépítész megütötte
magyar ház trunk
Helyi hétfő, 2024 augusztus 122024 augusztus 12, 09:10

Leégett a magyar ház Trunkon

Leégett a csángóföldi Trunk település magyar háza tegnap délután – közölte a Moldvai Csángómagyarok Szövetsége a Facebook-oldalán....

Leégett a magyar ház Trunkon
Helyi csütörtök, 2024 augusztus 82024 augusztus 8, 11:50

Őrizetbe vettek két orvost a bukaresti Sf. Pantelimon Sürgősségi Klinikai Kórházban

Őrizetbe vették a bukaresti Sf. Pantelimon Sürgősségi Klinikai Kórház két aneszteziológus és intenzív terápiás szakorvosát minősített...

Őrizetbe vettek két orvost a bukaresti Sf. Pantelimon Sürgősségi Klinikai Kórházban
Helyi szerda, 2024 július 102024 július 10, 17:17

Rendkívüli parlamenti ülésszak lehet medveügyben

Rendkívüli parlamenti ülésszak összehívását kezdeményezi a Szociáldemokrata Párt a medvepopuláció kezelését szolgáló új...

Rendkívüli parlamenti ülésszak lehet medveügyben
Helyi szerda, 2024 július 102024 július 10, 09:43

Vizsgálódik a rendőrség a Hunyad megyei vidámparkban történt baleset miatt

Gondatlanságból elkövetett testi sértés gyanújával vizsgálódik a rendőrség a Hunyad megyei vidámparkban történt keddi baleset...

Vizsgálódik a rendőrség a Hunyad megyei vidámparkban történt baleset miatt
Helyi csütörtök, 2024 június 202024 június 20, 11:09

Ingyen Untoldozhatnak a színtízesre érettségizők

Idén is ingyenes belépőt kapnak az Untoldra a színtizessel érettségizők. A kolozsvári zenei fesztivál közleménye szerint a nulla értékű...

Ingyen Untoldozhatnak a színtízesre érettségizők