Élő Kolozsvári Rádió

Elektromos buszok Kolozsváron

2017-ben érkeznek meg az első elektromos buszok Kolozsvárra, amely így az ország első olyan városa lesz, ahol környezetbarát tömegszállítási eszközök közlekednek.

A városi tanács tavaly döntött 30 elektromos busz beszerzéséről. A polgármesteri hivatal szóvivője, Iulia Perşa elmondása szerint most zajlik a közbeszerzési eljárás a buszok megvásárlására. A hivatal számításai szerint az elektromos buszokkal évente 70 ezer lejt spórolnak meg a városnak.
Egy elektromos busz ára 300 és 500 ezer euró között változik, aminek a 85%-át svájci támogatásokból, 15%-át önrészből fedezik. A projekt összértéke 71 millió lej.
A buszok a város négy legfontosabb tömegközlekedési útvonalán járnak majd. A Kolozsvári Tömegközlekedési Vállalat jelenleg 213 dízeles autóbusszal szállítja az utasokat.

cluju.ro

Szerkesztő: banyai.margo, 2016 augusztus 25, 08:39 / actualizat: 2016 augusztus 25, 10:33

magyar ház trunk
Helyi hétfő, 2024 augusztus 122024 augusztus 12, 09:10

Leégett a magyar ház Trunkon

Leégett a csángóföldi Trunk település magyar háza tegnap délután – közölte a Moldvai Csángómagyarok Szövetsége a Facebook-oldalán....

Leégett a magyar ház Trunkon
sf pantelimon
Helyi csütörtök, 2024 augusztus 82024 augusztus 8, 11:50

Őrizetbe vettek két orvost a bukaresti Sf. Pantelimon Sürgősségi Klinikai Kórházban

Őrizetbe vették a bukaresti Sf. Pantelimon Sürgősségi Klinikai Kórház két aneszteziológus és intenzív terápiás szakorvosát minősített...

Őrizetbe vettek két orvost a bukaresti Sf. Pantelimon Sürgősségi Klinikai Kórházban
medve
Helyi szerda, 2024 július 102024 július 10, 17:17

Rendkívüli parlamenti ülésszak lehet medveügyben

Rendkívüli parlamenti ülésszak összehívását kezdeményezi a Szociáldemokrata Párt a medvepopuláció kezelését szolgáló új...

Rendkívüli parlamenti ülésszak lehet medveügyben
Vizsgálódik a rendőrség a Hunyad megyei vidámparkban történt baleset miatt
Helyi szerda, 2024 július 102024 július 10, 09:43

Vizsgálódik a rendőrség a Hunyad megyei vidámparkban történt baleset miatt

Gondatlanságból elkövetett testi sértés gyanújával vizsgálódik a rendőrség a Hunyad megyei vidámparkban történt keddi baleset...

Vizsgálódik a rendőrség a Hunyad megyei vidámparkban történt baleset miatt
Helyi csütörtök, 2024 június 202024 június 20, 11:09

Ingyen Untoldozhatnak a színtízesre érettségizők

Idén is ingyenes belépőt kapnak az Untoldra a színtizessel érettségizők. A kolozsvári zenei fesztivál közleménye szerint a nulla értékű...

Ingyen Untoldozhatnak a színtízesre érettségizők
Helyi kedd, 2024 június 182024 június 18, 13:16

Vannak még óvodai helyek Kolozs megyében

Nem teltek be a magyar óvodai helyek Kolozsváron, a beiratkozás első szakaszában. A Megyei Főtanfelügyelőség eddigi adatai szerint még 124...

Vannak még óvodai helyek Kolozs megyében
Helyi kedd, 2024 június 182024 június 18, 08:24

Őrizetbe vették a Kolozs megyei rendőrség parancsnokát

Őrizetbe vették a Kolozs megyei rendőrség parancsnokát, Mihai Rust. A korrupcióellenes ügyészség hivatali visszaélésben való...

Őrizetbe vették a Kolozs megyei rendőrség parancsnokát
Helyi péntek, 2024 június 142024 június 14, 13:22

Végleges eredmény: RMDSZ-es többség a Szatmár megyei tanácsban

Az RMDSZ-nek lesz a legtöbb képviselője a Szatmár megyei tanácsban – derül ki a csütörtökön közzétett végleges eredményekből. E...

Végleges eredmény: RMDSZ-es többség a Szatmár megyei tanácsban