Élő Kolozsvári Rádió

Donát 160. Uniós workshop La Palma del Condado-ban

A tavaly ősszel Szlovákiában indult EAST-WEST Europaen Network című, kétéves projekt keretében zajlott az a konferencia, amelyre szeptember első napjaiban került sor a szép kis katalán városban. A kilenc országot tömörítő pályázat célja hidakat építeni, közös megoldásokat találni gazdasági-szociális-társadalmi gondokra, illetve együttműködési lehetőségeket keresni az élet különböző területein.

A találkozón a keleti tömb országai közül Szlovákia, Csehország és Románia képviseltette magát. Itt emlékeztetünk arra, hogy a májusi rendezvénynek a Kolozsvártól közel 30 km-re fekvő Nádasdaróc adott otthont, az ott történtekről mi is részletesen beszámoltunk. Most ugyanazt tesszük a spanyolországi esemény kapcsán, a teljesség igénye nélkül.

Aki először látogat el Spanyolországba, minden bizonnyal kíváncsian s némi előítélettel indul útnak, tudják, ilyenek: ’’azok a hangoskodó, temperamentumos spanyolok… egyfolytában csak sziesztáznak, meg bikaviadalra járnak, meg mulatnak… egész  biztos, hogy nem szeretnek dolgozni, hiszen tőlünk is hányan mennek oda epret szedni…’’

Nos, lehet, hogy vannak közöttük ilyenek is – hol nincsenek? De La Palma del Condado, úgy tűnik legalábbis, egy egészen másfajta világ. Persze, szieszta itt is van, s nem is csoda, hiszen 40 fokos hőségben lehetetlen dolgozni napközben, de már a  városka képe is, a kanyargós, kövezett utcák, a szépen karbantartott épületek, templomok, a pálmafákkal szegélyezett kis terek, a különböző szentek lépten-nyomon előbukkanó szobrai, az esténként a házak előtt üldögélő, beszélgető, a köszönést egy barátságos ‘ola!’-val viszonzó emberek különleges, s mégis otthonos hangulatot keltenek az idegenben. Az az érzése, hogy minden a legnagyobb rendben van, s mindenki boldog, elégedett.

dscn1573dscn1659

dscn1576dscn1578dscn1579dscn1602

dscn1606dscn1608

dscn1644dscn1641dscn1623dscn1618dscn1658dscn1557

Hogy nincs kimondottan így, arról már a konferencia első estéjén meggyőződhettek a vendégek. Egész sor helyi és környékbeli civil szervezet mutatkozott be, amelyek az élet legkülönbözőbb területein működnek. Foglalkoznak a súlyos betegekkel és családtagjaikkal, a sajátos nevelési igényű gyerekekkel és szüleikkel, szociálisan hátrányos helyzetű családokat segítenek, bevándorlók jogaiért harcolnak, tehetséges fiatalokat támogatnak, szorgalmazzák a spanyol zene, a kultúra terjesztését, s még sorolhatnánk.

Viszont nem esett szó például utcagyerekekről, koldusokról, romák integrálásáról, ami itthon gyakori téma, és látványosan jelen van a mindennapokban. Hogy náluk mi is valójában a helyzet, arról Andres Dochau-ta projekt nyugat-európai felelősét kérdeztük, aki  La Palma del Condado önkormányzatának tagja, s egy helyi fejlesztési ügynökség projektmenedzsere.

Riporter: Juhász Éva. A tolmács szerepét dr. Magyari Nándor László szociológus, egyetemi tanár vállalta, köszönet érte.

 

A szeptember eleji konferencián egy délelőttöt a városka polgármesteri hivatalában töltöttek a küldöttek. Manuel Garcia Félix polgármester és kollégái fogadták őket, akik betekintést kínáltak a helyi fejlesztési tervekbe, vázolták a hivatal és a civil szféra együttműködésének néhány kapcsolódási pontját, bemutatták különböző pályázatok sikertörténetét. Mondhatni, egy rendkívül tanulságos gyorstalpalón vehettek részt a vendégek, akik között voltak polgármesterek is: két szlovák, illetve egy cseh önkormányzati képviselő.

Mi keltette fel leginkább az érdeklődésüket, látnak-e valamiféle esélyt az együttműködésre? – kérdezte tőlük riporterünk.

 

 

A konferencia résztvevői között az alig száz lelket számláló kis kalotaszegi falu, Nádasdaróc református lelkészeJuhász Klára igazi kuriózumnak számított. Ő is mesélt Rádiónknak élményeiről, tapasztalatairól, az általa képviselt közösségről.

 

Az EAST-WEST Europaen Network pályázat kelet-európai felelőse a Szlovákiában élő Lőrincz Mária, aki a friss benyomások mellett a projekttel kapcsolatos eddigi tapasztalatait is vázolta, és kitért a várható eseményekre is.

 

Mi is további eredményes munkát, sikeres együttműködést kívánunk!

Szerkesztő: juhaszeva, 2016 október 2, 18:23 / actualizat: 2016 október 3, 10:40

Vlagyimir Putyin elsöprő győzelmet aratott az orosz elnökválasztáson
Ajánlatok hétfő, 2024 március 182024 március 18, 10:50

Vlagyimir Putyin elsöprő győzelmet aratott az orosz elnökválasztáson

A részeredmények szerint elsöprő győzelmet aratott az oroszországi államfőválasztáson Vlagyimir Putyin, miközben több nyugat-európai...

Vlagyimir Putyin elsöprő győzelmet aratott az orosz elnökválasztáson
Erdélyiek a magyar állami kitüntetések díjazottjai között
Ajánlatok péntek, 2024 március 152024 március 15, 07:07

Erdélyiek a magyar állami kitüntetések díjazottjai között

Idén is számos erdélyi vagy erdélyi származású személy kapott magyar állami kitüntetést a nemzeti ünnep...

Erdélyiek a magyar állami kitüntetések díjazottjai között
Románia megnyerte a Verespatak-pert
Ajánlatok szombat, 2024 március 92024 március 9, 07:49

Románia megnyerte a Verespatak-pert

Romániának adott igazat a Beruházási Viták Rendezésének Nemzetközi Központjának nemzetközi választottbírósága a verespataki...

Románia megnyerte a Verespatak-pert
Aláírták a kolozsvári valamint a Iaşi-i regionális sürgősségi kórházra vonatkozó építési szerződéseket
Ajánlatok szerda, 2024 február 282024 február 28, 11:24

Aláírták a kolozsvári valamint a Iaşi-i regionális sürgősségi kórházra vonatkozó építési szerződéseket

Bukarestben, a Victoria-palotában szerdán megtartott eseményen jelen volt Marcel Ciolacu miniszterelnök, az egészségügyi miniszter,...

Aláírták a kolozsvári valamint a Iaşi-i regionális sürgősségi kórházra vonatkozó építési szerződéseket
Ajánlatok csütörtök, 2024 február 222024 február 22, 09:24

Megerősítik a román hadsereget

A Legfelsőbb Védelmi Tanács tegnapi ülésén a román hadsereget megerősítő intézkedéseket rendelt el és az ország kiberbiztonságát...

Megerősítik a román hadsereget
Ajánlatok csütörtök, 2024 február 222024 február 22, 09:09

Indul az F2F-Fiatalok a fiatalokért mentorprogram harmadik kiadása

Megnyílt a jelentkezés az F2F-Fiatalok a Fiatalokért ingyenes vállalkozói mentorprogram harmadik kiadására – közölte a Kreatív...

Indul az F2F-Fiatalok a fiatalokért mentorprogram harmadik kiadása
Ajánlatok hétfő, 2024 február 122024 február 12, 11:54

Kibertámadás miatt nem működik több kórház informatikai rendszere

Alexandru Rafila egészségügyi miniszter szerint hétfő délelőtt országszerte 15-20 kórháznak vannak problémái a Hippokratész elnevezésű...

Kibertámadás miatt nem működik több kórház informatikai rendszere
Ajánlatok hétfő, 2024 február 122024 február 12, 08:49

Újabb csalásra figyelmeztet a rendőrség

A közösségi oldalakon terjedő újabb csalási módszerre hívja fel a figyelmet a...

Újabb csalásra figyelmeztet a rendőrség