Élő Kolozsvári Rádió

Páva-szezon Mérában

Páva-szezon van Mérában, az egész falut lázban tartja, hogy a Mérai Cifra néptánccsoport nem csak Mérát és Kalotaszeget, hanem egész Erdélyt képviseli a magyarországi Fölszállott a Páva vetélkedőn. Ők az egyetlen tánccsoport Erdélyből, aki eben a kategóriában továbbjutott a középdöntőbe. A gyerekek lelkesen készülnek, és számítanak az itthoni nézők támogatásra, hiszen most már közönségszavazás is lesz.

This slideshow requires JavaScript.

A tánccsoport vezetője, Varga Zoltán elmondta: „Mindenkit büszkeséggel tölt el, hogy a Cifra eddig eljutott, de jelen állás szerint nem csak Mérát képviseljük, hanem egész Kalotaszeget és talán még Erdélyt is, hiszen mi vagyunk az egyedüli táncegyüttes egész Erdélyből.”

A cifrásokat Sánta-Bíró Anna és Sánta Gergő segíti a produkció összeállításában, ők Magyarországról jönnek Mérába, próbálni. Sánta Gergő elmondta: „Egy olyan fajta keretbe kell foglaljuk a tánctudásukat a gyerekeknek, ami átöleli egész Kalotaszeget. Egy olyan fajta szépséget kell kihozzunk belőle, amit mindenki értékel. Az ő tánctudásuk jó, de a keret nagyon fontos.”

A mérai cifrások egy juhmérés bemutatásával jutottak a középdöntőbe, most egy konfirmálást szeretnének bemutatni. Nem mérai, hanem vistai és bogártelki táncokat fognak táncolni, ennek megfelelően a viseletet is be kell szerezni. Sánta-Bíró Anna szerint a próba előtti ruhaválogatás, olyan mint egy divatbemutató, ahol régi népviseletek vonulnak fel: „Egy élet kevés arra, hogy ezeket a viseleteket megismerjük. Itt a padládából tényleg, ilyen száz éves ruhadarabok kerülnek elő, és az ember beleszeret ezekbe a dolgokba, és egyszerűen nem tudja feldolgozni azt a látványt, amit itt kap.”

Szilágyi Szabolcs összeállítása:

 

A Mérai Cifra Néptáncegyüttes idén másodszor vesz részt a Fölszállott a páva vetélkedőben, 2015-ben Sándor Anna és Antal János táncospárként az elődöntőig jutott el. A Fölszállott a páva televíziós népzenei és néptánc tehetségkutató versenyt az MTVA és a Hagyományok Háza szervezi.

kvr

Szerkesztő: Szilágyi Szabolcs, 2016 november 24, 14:29

„Hiteles, szeretem, fontos”
Hangoló péntek, 2025 április 112025 április 11, 09:03

„Hiteles, szeretem, fontos”

Tavaly ünnepelte fennállásának 70. évét a Kolozsvári Rádió. A kerek évforduló alkalmából dokumentumfilmet készített Forrai Szerénke...

„Hiteles, szeretem, fontos”
Húsvét előtti tojásíró maraton és koncert
Hangoló csütörtök, 2025 április 102025 április 10, 10:59

Húsvét előtti tojásíró maraton és koncert

Húsvét közeledtével a hagyományőrzők életében következik (de ez is lehet, hogy már elkezdődött) az éjjel-nappal tojásírás időszaka....

Húsvét előtti tojásíró maraton és koncert
Kulturális központ lesz Ady múzsájának lakása
Hangoló csütörtök, 2025 április 102025 április 10, 10:03

Kulturális központ lesz Ady múzsájának lakása

A Festum Varadinum kulturális fesztivál előrendezvényeivel adják át a közönségnek Nagyváradon a kívül-belül felújított Léda-házat....

Kulturális központ lesz Ady múzsájának lakása
Jótékonyság, rock és népzene Nagyenyeden
Hangoló szerda, 2025 április 92025 április 9, 11:24

Jótékonyság, rock és népzene Nagyenyeden

Élelmiszercsomagokat oszt a rászorulóknak a Máltai szeretetszolgálat. A Fehér megyei szervezet is gyűjtött adományokat a hétvégén több...

Jótékonyság, rock és népzene Nagyenyeden
Hangoló hétfő, 2025 április 72025 április 7, 12:49

Ünnepel a Kolozsvári Rádió – filmbemutatóra várjuk hallgatóinkat!

Itt Kolozsvár a címe annak a dokumentumfilmnek, amely a mára már 71 éves Kolozsvári Rádióról készült. A rádió elmúlt hét...

Ünnepel a Kolozsvári Rádió – filmbemutatóra várjuk hallgatóinkat!
Hangoló hétfő, 2025 április 72025 április 7, 12:05

A város peremére, de az operastúdióba hív Csergő Domokos és csapata

„József Attila nemcsak a szívemnek kedves, hanem a fülemnek is. Mert bizony »a költő ajkán csörömpöl a szó«, ő »lüktetését...

A város peremére, de az operastúdióba hív Csergő Domokos és csapata
Hangoló szerda, 2025 április 22025 április 2, 12:17

Ragadós száj- és körömfájás – nagyon fontos a hiteles forrásokból való tájékozódás

A hiteles forrásokból való tájékozódás és a hatóságokkal való együttműködés a szarvasmarhákat sújtó száj- és körömfájás...

Ragadós száj- és körömfájás – nagyon fontos a hiteles forrásokból való tájékozódás
Hangoló szerda, 2025 március 262025 március 26, 17:31

Tények és személyes történelem – film a páneurópai piknikről

Szalay Péter Nincs parancs! című filmjét vetítik Kolozsváron, a Sapientia egyetem Hunyadi Mátyás Dísztermében március 27-én este 6...

Tények és személyes történelem – film a páneurópai piknikről