Élő Kolozsvári Rádió

Hangoló: Fellegvárvédelem

A Fellegvár keleti kapuja

A Fellegvár keleti kapuja

A kolozsvári Fellegvár öt műemlék-épülete közül az egyiket, élve előjogával,  megvásárolta a polgármesteri hivatal. Ez az első eset, hogy a város  jogot formál a Fellegvár épületeire, dacára annak, hogy több éve tervezik a terület hasznosítását. Az erőd – amelyből mára öt viszonylag kis épület maradt épen – az 1700-as évek elején épült, császári katonai erődítmény volt.
Az épület megvásárlásának fontosságára a Romániai Építészek Rendje Erdélyi fiókja hívta fel a város figyelmét, miután   felmérték a Fellegvárban rejlő lehetőségeket, és azt tapasztalták, hogy a szállodával egyszerre magánosított műemlék épületek sorra újra eladódnak, mert a kulturális tárca, a megye, majd a város vezetése egymás után lemond elővásárlási jogáról.
A kolozsvári polgármesteri hivatalnak ugyan van elképzelése arra, hogy valamilyen módon a Fellegvár egy jól kihasználható köztérré váljon, de úgy tűnik az épületek – az építészek figyelmeztetése dacára is – eddig kicsúsztak a kezéből.

Az erődből a fegyvertár, a lőporraktár és három kapuépület maradt meg, most a keleti kapu került az önkormányzat tulajdonába. Guttmann Szabolcs,  a Romániai Építészek Rendje Erdélyi fiókjának elnöke mondja el a történetet.

” Ha a jó oldalát akarjuk látni a dolgoknak, akkor ez egy jelzés arra vonatkozóan, hogy azért mégis léteznek közterek, léteznek közérdekek. Igaz, hogy valahol a huszonhatodik órában történt.  Két éve az építészkamara, a Romániai Építészek Rendje Erdélyi fiókja egy nyári egyetemen felmérte és azóta monitorizálja, hogy mi történik a Fellegváron. Az az állapot, amit a Fellegváron láttunk, minket arra biztatott, hogy tulajdonképpen visszaigényelhetné a város mind az öt épületét. Ehelyett azt látjuk, hogy az elmúlt két évben újra eladódtak. Gyakorlatilag második privatizálását éli az új évezredben a Fellegvár.”

A teljes beszélgetés Guttmann Szabolccsal

A Fellegvár megmaradt épületei

A keleti kapu, becsületes nevén Vízi-kapu (Wasser Thor), az amelyet most megvásárolt a polgármesteri hivatal. Két nagy támpillér fogja közre a kapu külső nyílását, amelyet a védősánc  külső lejtőjébe ástak be. A kapuátjáró belső szakasza fölött emeletes épület magasodik.

A vár északi kapuja, a Bécsi-Kapu (Wiener Thor) képezte a citadella főbejáratát. Most magánkézben van, elképzelhető, hogy vendéglőt nyitnak benne. Ez a keletihez hasonló kiképzésű, de attól eltérően, a külső nyílás párkánya felett egy téglából kiképzett timpanon maradványait láthatjuk.

A vár nyugati kapuja földcsuszamlások következtében részben összeomlott. Fennmaradt viszont a kapuátjáró belső szakasza és a fölötte emelkedő épület.

A fegyvertár a keleti kapu mellett van, téglalap alaprajzú, masszív, földszintes épület. Nemrégiben felújították, Guttmann Szabolcs szerint nem túl szerencsésen vasbetonra cserélve a fa födémet. A fegyvertár magas tetejét két sorban elhelyezkedő manzárdnyílások hangsúlyozzák.

A lőporraktárban kocsma működik. Az épület érdekessége, hogy nincsenek ablaknyílásai.

Az erőd Giovanni Visconti tervei alapján 1713–1723 között épült császári katonai erődítményként.
1900-ban épült a Sétatér felőli oldalán a szerpentines sétaút, melynek közepe-táján állították fel Stróbl Alajos Erzsébet királynét ábrázoló mellszobrát. 1901 és 1919 között a város felőli sétányon Árpád, Lehel, Vérbulcs és Örs fejedelmek szobrát állították fel; ezeket 1919-ben elpusztították.
A Fellegvár tetején levő Belvedere szálloda az 1970-es években épült.

adatbank.transindex.ro

Szerkesztő: Szilágyi Szabolcs, 2015 január 12, 07:58 / actualizat: 2015 január 12, 10:00

„Hiteles, szeretem, fontos”
Hangoló péntek, 2025 április 112025 április 11, 09:03

„Hiteles, szeretem, fontos”

Tavaly ünnepelte fennállásának 70. évét a Kolozsvári Rádió. A kerek évforduló alkalmából dokumentumfilmet készített Forrai Szerénke...

„Hiteles, szeretem, fontos”
Húsvét előtti tojásíró maraton és koncert
Hangoló csütörtök, 2025 április 102025 április 10, 10:59

Húsvét előtti tojásíró maraton és koncert

Húsvét közeledtével a hagyományőrzők életében következik (de ez is lehet, hogy már elkezdődött) az éjjel-nappal tojásírás időszaka....

Húsvét előtti tojásíró maraton és koncert
Kulturális központ lesz Ady múzsájának lakása
Hangoló csütörtök, 2025 április 102025 április 10, 10:03

Kulturális központ lesz Ady múzsájának lakása

A Festum Varadinum kulturális fesztivál előrendezvényeivel adják át a közönségnek Nagyváradon a kívül-belül felújított Léda-házat....

Kulturális központ lesz Ady múzsájának lakása
Jótékonyság, rock és népzene Nagyenyeden
Hangoló szerda, 2025 április 92025 április 9, 11:24

Jótékonyság, rock és népzene Nagyenyeden

Élelmiszercsomagokat oszt a rászorulóknak a Máltai szeretetszolgálat. A Fehér megyei szervezet is gyűjtött adományokat a hétvégén több...

Jótékonyság, rock és népzene Nagyenyeden
Hangoló hétfő, 2025 április 72025 április 7, 12:49

Ünnepel a Kolozsvári Rádió – filmbemutatóra várjuk hallgatóinkat!

Itt Kolozsvár a címe annak a dokumentumfilmnek, amely a mára már 71 éves Kolozsvári Rádióról készült. A rádió elmúlt hét...

Ünnepel a Kolozsvári Rádió – filmbemutatóra várjuk hallgatóinkat!
Hangoló hétfő, 2025 április 72025 április 7, 12:05

A város peremére, de az operastúdióba hív Csergő Domokos és csapata

„József Attila nemcsak a szívemnek kedves, hanem a fülemnek is. Mert bizony »a költő ajkán csörömpöl a szó«, ő »lüktetését...

A város peremére, de az operastúdióba hív Csergő Domokos és csapata
Hangoló szerda, 2025 április 22025 április 2, 12:17

Ragadós száj- és körömfájás – nagyon fontos a hiteles forrásokból való tájékozódás

A hiteles forrásokból való tájékozódás és a hatóságokkal való együttműködés a szarvasmarhákat sújtó száj- és körömfájás...

Ragadós száj- és körömfájás – nagyon fontos a hiteles forrásokból való tájékozódás
Hangoló szerda, 2025 március 262025 március 26, 17:31

Tények és személyes történelem – film a páneurópai piknikről

Szalay Péter Nincs parancs! című filmjét vetítik Kolozsváron, a Sapientia egyetem Hunyadi Mátyás Dísztermében március 27-én este 6...

Tények és személyes történelem – film a páneurópai piknikről