Élő Kolozsvári Rádió

Fogadkozásokkal zárult a New York-i klímacsúcs

Az amerikai elnök felszólalásában azt kérte, hogy kössenek ambiciózus nemzetközi megállapodást az éghajlatváltozás ellen. Barack Obama, Kína nevében is bejelentette, hogy a két legnagyobb szén-dioxid-kibocsátónak vezető szerepet kell vállalni a küzdelemben. Az Egyesült Államok 2020 végére tizenhét százalékkal csökkentené kibocsátását a 2005-ös szinthez képest.

ensz_gyules

A New Yorkban szervezett klímacsúcson 120 államfő hangsúlyozta a klímaváltozás elleni azonnali intézkedések fontosságát. Korodi Attila környezetvédelmi miniszter, az ENSZ Környezetvédelmi Közgyűlésének alelnöke bemutatta Románia klímaváltozási stratégiáját, illetve az eddig elért eredményeket. Korodi Attila szerint Románia mindig nagyon komolyan vette a klímaváltozást, és az ellene folytatott harcot és 2001-ben elsőként ratifikálta a Kyotói egyezményt, amellyel arra kötelezte magát, hogy 1989-hez képest 8 százalékkal csökkenti az üvegházhatást kiváltó gázkibocsátást. A miniszter kiemelte, hogy a 2012-es adatok alapján Románia 58 százalékkal csökkentette az üvegházhatást kiváltó gázkibocsátást és ma már az ország teljes energiafogyasztásának csaknem negyede megújuló energiaforrásokból származik.

Jelentős anyagi támogatást kapnak azok a szegény országok, amelyek vállalják az erdőirtás gyakorlatának beszüntetését – jelentette be a brit kormány. Az erdők védelméről szóló nyilatkozatot több mint harminc ország írta alá. Az aláírók között szereplő Nagy-Britannia, Németország és Norvégia mintegy húsz új program finanszírozása révén fog pénzt biztosítani az erdőirtás mértékét csökkentő országoknak a következő néhány évben.

mvr, mti, közl.

Szerkesztő: , 2014 szeptember 25, 16:30

Húsvéti Vásár a Planetáriumban
Hírek kedd, 2025 április 82025 április 8, 09:51

Húsvéti Vásár a Planetáriumban

Virágvasárnap, április 13-án 10 és 19 óra között Húsvéti Vásárt szerveznek a Planetárium Kávéházban. Ingyenes családos- és...

Húsvéti Vásár a Planetáriumban
Hatósági felügyelet alá helyezték a meccs utáni incidens gyanúsítottját
Hírek hétfő, 2025 április 72025 április 7, 08:16

Hatósági felügyelet alá helyezték a meccs utáni incidens gyanúsítottját

Hatósági felügyelet alá helyezték azt a 38 éves férfit, aki a gyanú szerint egy sörösüveget dobott két fiatal felé a Kolozsvári U és a...

Hatósági felügyelet alá helyezték a meccs utáni incidens gyanúsítottját
Bagossy a nyeregben
Hírek péntek, 2025 április 42025 április 4, 08:43

Bagossy a nyeregben

Legismertebb slágereiket népzenei köntösbe bújtatva adja elő a Bagossy Brothers Company június 14-én, a csíksomlyói nyeregben. A zenekarhoz...

Bagossy a nyeregben
A kormány támogatni fogja a vámháború által érintett iparágakat
Hírek csütörtök, 2025 április 32025 április 3, 17:09

A kormány támogatni fogja a vámháború által érintett iparágakat

Támogatni fogja a román kormány az Amerikai Egyesült Államok és Európa közötti vámháború által érintett iparágakat – jelentette...

A kormány támogatni fogja a vámháború által érintett iparágakat
Hírek péntek, 2025 március 282025 március 28, 08:09

Kolozsváron folytatódik a Malomárok felújítása

Csütörtökön fogadta el Kolozsvár helyi tanácsa a 2025-ös évre vonatkozó városi költségvetést, ami idén eléri az 1 milliárd eurót. A...

Kolozsváron folytatódik a Malomárok felújítása
Hírek csütörtök, 2025 március 272025 március 27, 10:28

Ciolacu: ostobaság lenne a TikTok betiltása

Ostobaságnak nevezte Marcel Ciolacu azt a javaslatot, hogy tiltsák be a TikTokot az elnökválasztás előtti kampány idejére. Az ötlet Elena...

Ciolacu: ostobaság lenne a TikTok betiltása
Hírek csütörtök, 2025 március 272025 március 27, 08:41

Rengeteg program a színház világnapjához kapcsolódva Kolozsváron

A Kolozsvári Állami Magyar Színház változatos programkínálattal várja az érdeklődőket a színházi világnap alkalmából. Csütörtökön...

Rengeteg program a színház világnapjához kapcsolódva Kolozsváron
Hírek péntek, 2025 március 212025 március 21, 08:47

Elhalasztja az USA Románia vízummentességét?

Sajtóértesülések szerint az Egyesült Államok elhalaszthatja Románia vízummentességének gyakorlatba ültetését. Andrei Muraru, Románia...

Elhalasztja az USA Románia vízummentességét?